"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2016. április 28., csütörtök

A szellemidézés démoni elnyomást okoz

Az alábbi tanúságtétel bemutatja milyen veszélyeket rejt a szellemek megidézése és a spiritizmusnak szentelt élet.

Bárki aki életében legalább egyszer szellemeket idézett, ki van téve későbbi életében ezek veszélyeinek. Csak egyszer csináltam, 17 évesen. A barátaimmal együtt"játszani akartunk" szellemidézőset. Egy asztalnál ültünk és megfogtuk egymás kezét bizonyos módon. Ezután mindenki egy híres író szellemét hívta. Senki nem feltételezte, hogy aki megjelenik az a sátán, nem egy halott ember szelleme... és hogy mi súlyos bűnt követünk el. Mindenki elmondta a halott ember lelkének meghívásához szükséges okkult formulát, de sajnos semmi nem történt. Úgy volt, hogy abbahagyjuk a "szeánszot" , de én bizonygattam, hogy a szellem eljön. Többször hívtam és jelet kértem tőle. Hittem benne, hogy hallgatni fog rám...

És hallgatott. Hirtelen az összes ablak becsukódott. A függönyök előbb az egyik, majd a másik irányba mozdultak. Mindenki megborzongott és félt, csak én voltam "bátor" és "büszke" a "hatalmamra". A barátaim megkértek arra, hogy kérjem meg a szellemet távozzon, hogy hagyjon minket el. Így megkértem a szellemet a távozásra. Csend lett a szobában és a függöny megállt. Mindenki megrémült, és én büszkén nevettem rajtuk. Ez volt a jel, parancsoltam a szellemnek, hogy jelenjen meg majd tűnjön el.

Aztán gyorsan elhagytam a Katolikus Egyházat, felhagyva a gyónással és a szentmisével. Az idő múlásával elkezdtem harcolni a Katolikus Egyházzal. Magamtól hagytam el az Egyházat, azonban a szeánsz volt a fő ok. Minden spiritiszta ellensége a Katolikus Egyháznak, és én csatlakoztam hozzájuk... Több fordulat és válság volt az életemben. Azonban amikor évekkel később, váltani akartam, ördögi elnyomást tapasztaltam meg... minden éjszaka szörnyű rémálmaim voltak, és rendelkeztem néhány paranormális képességgel. És elég gyakran volt fejfájásom. 

A váltás és a szentségi élet ellenére folyamatosan rémálmok és fejfájás kínzott... Rájöttem, hogy szükséges lenne az ördögűzés. A gyóntató atya korábban figyelmeztetett, hogy talán a gonosz lélek okozza a fejfájást és a rémálmokat. Nem kell hozzátennem, hogy a gonosz lélek mindent megtett annak érdekében, hogy ne jussak el az ördögűzőhöz. Próbáltam elhinteni a családomban amíg csak tudtam, hogy velem minden rendben van. Ok. Szükségem van ördögűzőre... Végül rászántam magam, de csak mert rosszabbul lettem, még elaludni is féltem. 

A szabadító ima előtt a pap meghallgatott az okokról, majd kifejtette, hogy a gyakorlatban a szellemek megidézése nagyon veszélyes, és valóban okozhatják a fejfájásomat, hasfájásomat és a rémálmaimat. És akár egy évekkel ezelőtti egyszeri szeánsz elég volt a sátánnak, hogy elnyomja az embert addig a napig, amíg szakít az Egyházzal, ami az ilyen esetekben elkerülhetetlen. Hosszas ima után jobban lettem, de a pap elrendelt egy másik találkozót is. Néha nem elég egy, és a pap látni akarta mi történt, hogy jobban lettem, hogy a gonosz lélek már eltűnt. Azonnal jelentős javulást éreztem, elmúlt a fejfájás. Kevesebb rémálmom volt, már nem féltem tőlük annyira, mert nem voltak pusztítóak, nyugodtan aludtam és kipihentem ébredtem. 

Elégedett vagyok azzal az imával, amit az ördögűző elmondott értem. Minden tekintetben  sokkal jobban érzem magam, érzem, hogy a gonosz lélek elhagyott, habár még mindig fenyeget álmaimban. De ez nem befolyásol annyira. Még egyszer találkoznom kell a pappal. Látnia kell, hogy teljesen szabad vagyok-e a gonosz lélek tevékenységétől, vagy pedig szükségem van még szabadító imára. Sok múlik rajtam, ha imádkozom, rendszeresen gyónok és áldozok, mert a gonosz lélek visszatérhet az emberhez, ha elhanyagolja a vallásos életét és súlyos bűnökben van. De boldog vagyok, mert érezhetem a szabadító ima erejét, és köszönöm Istennek és az ördögűzőknek. Ők jó papok, hűségesek, bátrak, és elkötelezettek amennyiben szükség van rájuk. Isten áldja meg őket. Ha valami hasonlót tapasztalsz, ne késlekedj, menj el egy ördögűzőhöz, mert a gonosz lélek önszántából nem fog elhagyni. Ha már beengedted az életedbe, arra törekszik, hogy maradjon.     


Forrás:
http://exorcismus.org/spiritism-invoking-spirits-testimony/

2016. április 27., szerda

Növekszik az ördögűzések száma a világban

Paul Burnell írása a Catholic Education Resource Center-ből.

Növekszik az ördögűzések száma


Egy olyan világban ahol a sátánisták főműsoridőben jelennek meg a TV-ben, újpogány vallások gyűjtik össze követőiket és tarot kártya jósok érhetők el az újságokban, szakértők állítják nem meglepő az ördögűzések számának növekedése a világban.

James LeBar atya a new york-i érsekség ördögűzője azt mondja az esetszámban "hatalmas robbanást" látott 1990-óta.

- Tíz évvel ezelőtt nem voltak eseteim és most 300 van. - Mondja James LeBar atya a new york-i érsekség ördögűzője.
Azt mondja, a legtöbb esetben nincs szükség ördögűzésre. Szokatlan dolgok történtek, dolgok mozogtak a házban, vagy az emberek azt állították látták vagy hallották az ördögöt. Néhány ember úgy szenved a jelenségtől, hogy megszállott lenne. Az exorcizmus általában az ördögtől megszállott embereknek számára van, akiknek az akaratát a sátán uralja. John Hampsch atya, pszichológusként szintén több démoni jelenségről szóló jelentést látott.

"Az esetek drámai növekedését láttam. Mielőtt felhívott, az elmúlt három órában három olyan esetem volt, amikor az emberek gonosz erők okozta fertőzéstől szenvedtek. 10-15 esettel foglalkozom egy héten."

Egy claretian missziós atya, aki szerzője és előadója számos hitéleti és lelkiségi területnek, azt mondja a démoni jelenségek sok idejét veszi el.

"Nagy számuk nem igényel formális ördögűzést, ezek nem megszállásos esetek. Ezek olyan esetek mint a démoni elnyomás, depressziós fertőzés... rendkívül fájdalmasak és lehangolóak."

Hampsch atya azt nyilatkozta a Registernek, hogy a mai kultúra sok "átjárót" tartalmaz a démoni világba ami rövidesen teljes "megszállottsággal" végződik."

"A legnyilvánvalóbb út a sátán életünkbe engedéséhez a bűnön keresztül vezet. A súlyos és tartós bűn átjáró lehet. Egy ártatlan emberre hatással lehet a rontások vagy átkok, de azt kell mondjam a legtöbb megszállottsági esetben az okkultból való szabadulás szükséges, olyan praktikák miatt mint a Ouija tábla, a tarot kártyák vagy néhány New Age praktika. A másik formája valamilyen addiktív bűnön keresztül működik, mint az alkohol, a drogok vagy pornográfia. Az egyik eset amivel a közelmúltban foglalkoztam pornófüggőség volt, és ő (az angolban férfi - ford.) már démoni manifesztációktól szenvedett."

A Ouija tábla


Az egyik áldozat Dermot (álnév) szerint a Ouija tábla problémákat okozott, ami három évvel ezelőtt tetőzött.
Az ötvenes évei közepén lévő apa azt mesélte a Registernek, hogy amikor Angliából Írországba, Galway-be utazott fiatalon házat építeni, mókából csatlakozott a népszerű táblajátékot használó csoporthoz.

Később újra és újra használta a táblát, és évek múltán érezte a hatásait. "Az évek során  mindenféle problémáim voltak, és soha nem  tudtam megérteni azokat az istenkáromló gondolatokat melyek eszembe jutottak."

Három évvel ezelőtt arra eszmélt fel, hogy négy pap fogta le miközben szabadító imát mondtak a küzdő és sikoltozó teste fölött.

- Nem tudom honnan jött ez az erő, de azt tudom, hogy új ember lettem utána. - mesélte a Registernek.

Az olyan esetek mint az övé sokkal gyakoribbá váltak az elmúlt évtizedben Angliában.

Jeremy Davies atya a londoni westminsteri érsekség ördögűzője megerősítette ezt rövid interjúban a londoni székhelyű április 28.-i Catholic Herald-ban, ahol figyelmeztet az okkultizmus veszélyeire.

- Kétségtelenül több ördögűzés van. Több a rászoruló ember, és az Egyház a problémát hatékonyan oldja meg.- szólt az idézet.

A 65 éves Davies atya, a volt orvos, és egyike annak a hat papnak aki hét évvel ezelőtt megalapította az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét. A szövetségnek most 200 tagja van.

Kihangsúlyozza, hogy az Egyház nagy óvatosságra ösztönzi az ördögűzésekkel kapcsolatban.

Megverni az ördögöt


Az ördögűzés rítusát felülvizsgálták.

1999 január 26-án, egy 20 éves folyamat ért véget, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége szerint  a Vatikán frissítette az ördögűzés rítusát. A latinból történt fordítást a püspöki világkonferenciára készítették el.

- Tudjuk, hogy vannak katolikusok akik nem rendelkeznek megfelelő információval és kétségbe vonják az ördög létezését, de ez egy hittétel és része a Katolikus Egyház tanításának. - mondta Jorge Arturo Medina bíboros a Congregation for Divine Worship and the Sacraments prefektusa, a bejelentett módosításokkal kapcsolatban. "Aki azt állítja az ördög nem létezik, az többé nem hívő."

Az új szöveget úgy jellemezték mint a régi új hajtását, ami komolyabb nyelvezetű, és a papnak nagyobb szabadságot ad az ima megválasztásában.

Az 1614-ben íródott korábbi szertartás a középkornak megfelelően kombinálta az imákat és a gesztusokat. A szertartás bizonyos részei sokkal drámaibb volt mint liturgikus, mondta a szövetség.

Bár az ördögűzéssel kapcsolatban az Egyház teológiája változatlan marad, ami újdonság az a külső szempontok egyszerűsítése, és Biblia fényében íródott szövegek prezentálása. A bevezetéseket is felül vizsgálták: specifikus kánoni normákat hoztak létre válaszul az esetleges visszaélésekre.

Az ördög jelei


A vatikáni útmutató szerint néhány jel ami egy személy megszállottságra utal - amikor minden lehetséges orvosi magyarázat kizárható - beleértve: "ismeretlen nyelveken való beszéd, távoli vagy rejtett helyen lévő dolgok felfedése, az egyén fizikai állapotától vagy életkorától eltérő fizikai erő." Ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy "ezek a jelek csak jelzés értékűek" és nem feltétlenül az ördög művei.

"Más megnyilvánulások, gyakran morálisak és szellemiek" gyakran vannak jelen, ideértve az Istentől, Jézus nevétől, Máriától és a szentektől, a Szentírástól, a szentségi rítusoktól és a szentképektől való irtózást, derül ki az útmutatóból.

Mielőtt használnák az ördögűzés rítusát, a papnak "erkölcsi bizonyosságot" kell szereznie, hogy a személy valóban megszállott vagy elnyomás alatt áll, és nem szenved fizikai vagy pszichikai betegségtől.

A szertartást Jézus nevében végezzük, és segítségül hívjuk azt az erőt amit tanítványainak és utódainak adott, hogy kiűzzék a gonosz lelkeket.

A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja: "Az ördögűzés a démonok kiűzésére vagy a démoni megszállottságtól való szabadításra irányul szellemi tekintélyen keresztül amit Jézus bízott az Egyházra."

A szertartás folyamán parancsolunk a gonosz léleknek Isten és az Egyház nevében. A szertartás tartalmazza még a szentelt vízzel való meghintést, a szentek litániájának, a Miatyánknak és a Hiszekegynek elmondását, az Evangélium felolvasását és a kereszt jelének használatát.

Az ördögűzés egyszerű formája nem változott meg az új rituáléban, ami része a Katolikus Egyház keresztségi szertartásának; az Egyház azért imádkozik, hogy a hamarosan megkeresztelkedő egyén védve legyen a gonosz és a sátán kísértéseitől.

Egy 1986-os audiencia sorai beszélnek az angyalokról és az ördögről, II. János Pál pápa mondta, hogy az ördögöt legyőzték Krisztus halálával és feltámadásával, azonban továbbra is megpróbálja megnyerni az embereket.

-Nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben a gonosz lélek megpróbál befolyást gyakorolni nem csak az anyagi dolgok, hanem az emberi test fölött is, amikor ördögi megszállottságról beszélhetünk. - mondta a pápa egy audiencia alatt. Nem mindig könnyű felismerni, hogy milyen természetellenes történik ezekben az esetekben, az Egyház sem könnyen ismeri be vagy támogatja, hogy a tulajdonképpeni esemény démoni.- mondta ő. Ugyanakkor a pápa azt mondta: "nem lehet tagadni, hogy ártó szándékkal és a gonosz felé vezetve, a sátán kiterjesztheti hatalmának extrém megnyilvánulását."            

Forrás:
http://www.catholiceducation.org/en/culture/catholic-contributions/exorcisms-on-the-rise.html

2016. április 23., szombat

Az abortusz házakra gyakorolt hatása





Ez az eset egy fiatal egyetemi hallgatóról szól, akinek a harmadik szeme nagyon lassan csukódott be annak ellenére, hogy mindent megtett amit megbeszéltünk. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam az esetét. A harmadik szem becsukásának képessége összefüggött azzal ahol élt. Elbeszélésében megjegyezte, hogy ha az adott tartományban lévő nagyszülői házban kellene aludnia, akkor nem lennének az éjszakai zavarok amit általában tapasztalna ha a szülei házában aludna. Kíváncsiak voltunk az AMOE-ben, hogy a ház lehet a tényező? Fertőzött lehet? Vajon a fertőzésnek lehet köze az okkult harmadik szem bezáródásának? Ezek a kérdések vetődtek fel a megbeszélés folyamán. Tehát miután több hónapon keresztül megfigyeltük a szellemi képességeinek bezáródását, úgy döntöttünk szétnézünk nála és beütemezzük a ház szabadítását, amennyiben bebizonyosodik fertőzöttsége.

A házban történt AMOE látogatás során nem volt nyilvánvaló jele a fertőzésnek. Ez egy szokványos háromemeletes ház volt nyitott terasszal a felső emeleten és kis tároló szobával. Az első emeleten van a fogadó terület, a konyha, az étkező, a fürdő és szoba a személyzetnek. A második emeleten van a család hálószobája, a gyerekek szobája, és a fürdő. A ház használt, de tiszta volt. Csak miután egy csoport védelemért imádkozott és útmutatást és karizmát kért az Úrtól annak megítélésére hogyan szolgálhatnák legjobban a házban lakó család számára, akkor kezdtek el tapasztalni egyfajta zaklatást és a gonosz jelenlétét. A házat körüljárva úgy tűnt három helyen koncentrálódik. Nyomasztó jelenlétet éreztek a földszinten - a ház mögötti kertben, és a második emeleten - a hálószobában és az egész harmadik emeleten, a legerősebben a tároló helyiségben. Mi történt ebben a házban? Ez volt az amit a küldöttségnek meg kellett tudnia, hogy megértsék a fertőzés okát, a megfelelő intézkedés megtételéhez.Szerencsére csak az idősebb lány volt érzékeny aki felé szolgáltunk. Tehát ő volt az egyetlen a családban akinek bizarr tapasztalatai voltak amikor a házban tartózkodott. Természetesen ez elég sok szorongást okozott neki, a család többi tagja nem hozta összefüggésbe vele amikor elmesélte a házban szerzett tapasztalatait. Annak ellenére sem, amikor beszámolt a vele történt furcsa dolgokról.
Képzelje el, ha egy másik családtagnak lennének furcsa tapasztalatai, vagy az egész családnak?

Nem volt egyszerű felkeresnünk a házat, elsődlegesen a lány szülei miatt akik nem találtak semmi rosszat a házzal kapcsolatban, és nem adtak hitelt a lányuk tapasztalatainak. Csak akkor amikor a család egy másik tagja is áldozata lett az elnyomásnak, ami megváltoztatta őket. Az áldozat a fiatalabb fiútestvér, akkor 7 éves volt.

Ez a fiú csak a házvezetővel maradt egyedül a házban. Ez a zsenge ifjúkorban lévő fiú magában játszik a házban, a kertben és a harmadik emeleten lévő teraszon. Talán megküzdő mechanizmusként, a fiúnak lett egy elképzelt barátja akinek Bruno volt a neve. A család nem törődött különösebben azzal, amikor a fiú beszámolt képzeletbeli barátjával kapcsolatos kalandjairól. Elvégre úgy gondolták, a fiúnak ebben a korban mindenféle fantasztikus történetei vannak amiket elmesél. Végül majd kinövi. Az évek elmúlásával is fenntartotta kapcsolatát ezzel a baráttal. Tehát amíg ez a kapcsolat erősödött, az idősebb lány már megtapasztalta a súlyos elnyomást. Valahogyan kapcsolatban álltak?

Teltek a hónapok ahogyan segítettem az idősebb nővérnek megszabadulni a szellemi képességeitől és a jóslás szellemének hatásától, a fiatalabb fiút mindig egyedül találtuk magában beszélgetve, és mindig egyedül akart lenni. Bár nagyon aktív volt az iskolában, foci vagy más sport közben, de attól a pillanattól kezdve amikor hazaért a hangulata megváltozott és titokzatossá vált. Egy este alvás közben mindenféle figyelmeztetés nélkül a fiú transzba esett és a kezei hirtelen a mennyezet felé emelkedtek, felemelte a bal lábát és a fiú ebben a pózban maradt legalább egy órán át. Az anya nem tudta mit tegyen, és hívta a fiú nővérét aki ebben az időben a nagyapa házában volt, hogy segítséget hívjon. A lány írt nekem és elmesélte a történetet, megkérdezte azt is mit tegyen.

Ezen események miatt a család meghozta a döntést, hogy megáldják és szellemileg felszabadítsák a házat.
A nyomozás kezdeti szakaszában az AMOE emberei akik elmentek arra a helyre a következőket fedezték fel:

Miért a harmadik emelet?

A ház eredeti tulajdonosa aki távoli rokona volt a családnak, egy orvosnő aki titkos abortuszokat hajtott végre a ház felső emeletén.

Miért a földszint?

A telek ami most kertként használatos korábban a magzatok temetési helye volt.

Miért a hálószoba?

Az anyai nagymama nagyon babonás nő volt aki jobban hitt az albularyosban vagy a helyi gyógyítóban mint Istenben, vagy az orvosokban amikor jöttek gyógyítani.
A szellemi problémával küzdő nagymama rendszeresen konzultált az albularyos-al és rajta keresztül a gyerek is eljutott hozzájuk amikor beteg lett, és az orvosok nem tudták diagnosztizálni.
A (fő)hálószobában döntött az anya és az apa a furcsa szituációkban.

Miért az idősebb lánygyermek?

A lány korán megfertőződött, mert a nagymama és az anya általában elvitte a helyi gyógyítókhoz amikor beteg lett. És emiatt elátkozott tárgyakat kapott amulettek, talizmánok, és italok formájában, hogy meggyógyuljon és védjék őt.

Miért a fiú?

Mivel gyakran maradt egyedül a fertőzött helyen, így könnyű célponttá vált a házban lévő gonosz lelkek számára. Annak érdekében hogy felkeltse a fiú figyelmét, egy játszótárs képében jelent meg.

Az összegyűjtött információk létfontosságúak voltak a hely felszabadításához.

A ház megtisztítása előtt már az AMOE felismerte, hogy a legjobb megoldás:

  • Először a lánygyermeket kell stabilizálni a nagyfokú támadás miatt. El kellene vágni a tisztátalan lélekkel a kapcsolatot a nagymama és az anya között, mert ők voltak a felelősek az  okkult tárgyakkal praktikákkal való szennyezésért.  
  • Meg kell szabadítani a fiút és elvágni a tisztátalan köteléket és megkötözöttséget az idősebb lánytestvére, az anya és a nagymama között, mert a szennyezés őt is érinti. Ezután el kell vágni a szentségtelen kapcsolatokat és kötelékeket a képzeletbeli barátjával aki nem képzeletbeli volt, hanem tisztátalan lélek. A fiú transzba esése volt a jel, hogy hamarosan megszállják, ha azonnal nem szabadítják meg. 
  • Meg kell szabadítani az anyát a nagymama és az okkult praktikákat gyakorlók kapcsolataitól és kötelékeitől. El kell mennie gyónni és megbánni a bűneit, különösen az okkult erőkkel kapcsolatban. 

Válaszul az AMOE ajánlásaira:

  • Imádkoztunk a lányért több alkalommal, és két alkalommal ördögűzést végeztünk rajta.
  • Szabadító imát mondtam a fiú okkult harmadik szemének bezárásáért. 
  • Az anya elment gyónni és volt egy ülésen ahol ördögűzést végzett rajta Jocis atya.

A három imára adott pozitív választ látva elterveztük a ház és a család szabadítását. Az AMOE kapcsolatba lépett az újonnan kinevezett ördögűzővel Antipolóval, aki ekkoriban technikailag a papok képzésével foglalkozott, hogy segítse a lelkészséget. A kliens házában elhatároztuk, hogy először a hálószobában mondunk szentmisét, majd egy általános ördögűzést végzünk az egész épületben XIII. Leó pápa ördögűző imáját használva, végigjárva a három területet és legalább kétszer elmondva az ördögűző imákat, majd bőségesen meghintjük szentelt vízzel a házat és minden szobát, megkenjük a falakat és a nyílászárókat szentelt olajjal, és szentelményeket teszünk minden szobába. Kicsit több időt töltöttünk a harmadik emeleten, mert ott volt a legerősebb hely. XIII. Leó pápa imáját háromszor mondtam el a tároló szobában amit abortusz klinikának használtak. Aztán megtömjéneztem a helyet, exorcizált sót hintettem szét, és még egy csomó szentelt vizet. Miután végeztem az egész házzal, megkértük a családot, hogy szenteljék magukat Jézus Legszentebb Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének. És ennyi volt.

Emlékeztettük a családot, hogy növekedjenek az Istenben és a felebarátaikban való szeretetben, és soha ne hanyagolják el a könyörületet és az erényeket. Fontos, hogy mind a család mind az egyének növeljék kapcsolatukat az Úrral. Azt javasoltuk nekik, hogy mindig viseljék áhítattal védelemként a szentelményeket. Végül várjanak négy napot, hogy teljesen megtapasztalják a ház szellemi felszabadítását.

Az első három éjszaka egy kicsit sokkoló volt a családnak, mert hátborzongató manifesztációk fordultak elő - zajok, lépések, kopogás az ablakon. De mi korábban azt mondtuk nekik, hogy ezek a fertőzés maradványai. A démonoknak szándékukban áll megijeszteni a lakókat, hogy kiűzzék őket az uralkodásuktól. Meg kell mutatniuk határozott döntésüket, hogy mindennapi imájukban és életükben ők most már Jézushoz tartoznak. A negyedik napon minden csendes volt, és az egész család békében tudott aludni.

Amit megtanultam:


  • A hely gonosz általi fertőzöttségének elsődleges oka az abortusz.
  • A nagymama és az anya babonás élete, a rendszeres konzultáció okkult szakemberekkel, - ebben az esetben az albularyos-al - súlyosbította a fertőzést azáltal, hogy tovább vitték a fertőzést amikor okkult szakembereket látogattak, ahogyan átkozott tárgyakat vittek haza amulettek, talizmánok, italok formájában. 
  • Az idősebb lánytestvér okkult nyitott harmadik szeme is további szellemeket vonzott hozzá, aki tudtak kommunikálni vele. 
  • A gonosz lelkek megpróbálták megszállni a fiút barátságot kezdeményezve vele, mert sokszor volt egyedül. 
  • Az idősebb lány harmadik szeme elég lassan csukódott be két dolog közelsége, az anya és a ház miatt. Megtörve a két tisztátalan lélek kapcsolatát, a záródás felgyorsult. A ház fertőzöttségének megszüntetésével a harmadik szem végre bezáródott, nincs több kiváltó tényező ami akadályozná a harmadik szem teljes bezáródását.       

         
Forrás:
http://piscatores-hominum.blogspot.hu/2015/03/case-story-abortion-house.html

2016. április 9., szombat

A reiki okkult háttere




Azok akik szkeptikusak a reiki okkult szálaival kapcsolatban, azoknak el kell olvasniuk William Lee Rand cikkét, aki alapítója és elnöke az International Center for Reiki Trainings-nek, ahol a szakemberek javaslatokat kaphatnak a reiki kezelések értékének és erejének növeléséhez. Figyelembe kell venni, hogy a reiki erejének "forrása" egy meg nem nevezett entitás (Jézustól Buddháig számos névvel illetik), azt javasolják hívják meg ezeket az entitásokat abba a szobába ahol a kezeléseket végzik.

"Kezelés előtt és után zsályával füstölje be a termet, hogy eltávolítsa a kliensek negatív energiáit, és hogy megáldja a termet." - Írja Rand. "Füstölés közben hívja meg az ősöket, a felemelkedett mestereket, és a Reiki vezetőket, hogy megáldják önt és a klienst, hogy segítsenek a gyógyítás folyamán. Rakja ki dr.Usui, dr.Hayashi és Mrs. Takata képeit a falra, és kérje meg őket is, hogy legyenek jelen."

Mielőtt a kliens bejön javasolják, hogy "üljön le meditatív pózba, kezeit a lábára téve, és végezzen saját magán reikit. Néhány perc múlva a domináns kezét használva rajzoljon minden falra, a mennyezetre és a padlóra reiki erő jelet. Amint ezt megteszi, minden egyes helyet háromszorosan 'megáldok fénnyel'. Majd rajzolja meg az erő szimbólumát a szoba közepére, és küldjön reikit a szobába, hogy megtöltse gyógyító energiával. Küldhet távolra energiát az úton lévő kliensnek is, hogy az ülésre nyugodtan és befogadóan érkezzen."

Azzal folytatja, hogy emlékezteti őket, hogy "a reiki egy spirituális élmény, és megfelelő tisztelettel kell adni. Meditáció közben a reiki energiája áramlik, nem csak a direkt energiát tapasztalhatja meg, de áramlásának növekedését is... A belső szemet használva láthatja a reiki energiát. Ez az átfolyó energia megjelenhet apró fehér- vagy aranygolyócskákként, esetleg más színben.

A reiki kezelés hatékonyságát növeli az ima hozzáadása, ezt mondja "Míg a kezelést végzi, imádkozhat magában vagy hangosan. Hívja meg a felemelkedett mestereket, Saint-Germant vagy Jézust, Buddhát, Krishnát, Babajit vagy más felemelkedett mestert, angyalokat, szellemi vezetőket, vagy imádkozzon közvetlenül a végtelen istenhez/istennőhöz, vagy magához a reiki energiához." (Figyeljük meg, hogy Jézus felcserélhető más istenekkel, entitásokkal)

"Imádkozzon a reiki energiájának növeléséért, és imádkozhat a kliens és saját maga megáldásáért... A reiki közben végzett ima sokkal hatékonyabb, mert a reiki használata közben közvetlenül csatlakozik a magasabb                 energiához , ami minden megválaszolt imádság forrása."

Folytatja amikor a "speciális gyógyító vezetőkről" beszél, melyekkel együttműködhetünk, hogy elősegítsék a gyógyítást. "Mivel a reiki közvetlenül istentől jön, léteznek a gyógyításban jártas szellemi vezetők. Hozzá tudják adni reiki energiájukat az önéhez, és közvetlenül a kliensbe csatornázni a reikit. Többen beszámoltak arról hogy a reiki kezelés alatt érezték magukon segítő kezüket és még valaki másnak a jelenlétét a szobában. Ha őszintén kívánjuk segítségüket és imájukat, akkor egy gyógyító vezető vagy angyal eljön, hogy segítsen és megadja ezt. Továbbá a hírlevélben szereplő 'Meet Your Reiki Guides-t' használva létrehozható ez a kapcsolat."

Ő tévesen idézi istent mint a reiki energia forrását, mert ez teljesen hamis. A szentírásban az Isten sehol sem nyilatkoztatja ki magát személytelen energiaforrásként. Ehelyett személyes lényként nyilatkoztatja ki Önmagát, mint ahogyan Mózes is kérte, hogy nevezze meg Önmagát. A Mindenható válaszolt "Vagyok aki vagyok" nem pedig "vagyok ami vagyok".

Az Isten soha nem engedi meg senkinek, hogy becsatornázza az erejét. Annak ellenére, hogy a keresztények gyakran összekeverik a kézrátételt a reikivel, ez téves értelmezés. A kezek csak mint a közbenjárás szimbólumai láthatók, és semmi közük az energia becsatornázásához. Jézus sem támaszkodott a gyógyítás során a kezeire. Ő pusztán a kimondott szóval gyógyított.

Rand azt sugallja az embereknek, hogy Chi Gongot és Tai Chit használjanak "a chi fejlesztésére és hogy megnyissa az utat a chi vagy ki áramlása előtt." Tovább ezt mondja, "Ezekkel a gyakorlatokkal megnyitott csatornák ugyanazok mint amiken a reiki is áramlik. Általánosságban, a legtöbb ember aki gyakorolja ezt a meditációs mozgásformát, erősebb reikivel rendelkezik, mint azok akik nem gyakorolják."

A lényeg, hogy a reiki egyike az okkult alapú energiagyógyászati módszereknek, és feltehetően nagy veszélyt jelent mind a praktizőrnek, mind a kliensnek. Az amerikai püspökök tudták mit csinálnak, amikor minden katolikus intézményben elítélték a reiki használatát mondván, hogy "nem lehet alátámasztani sem a természettudományokban sem a keresztény hitben. Egy katolikusnak hinni a reiki terápiában megoldatlan problémát jelenthez. Valakinek vagy valakiknek a testi egészségéről való gondoskodás során, általában nem bölcs dolog tudományosan nem alátámasztott (vagy akár elfogadott) technikát alkalmazni.              

Forrás:
http://www.womenofgrace.com/blog/?p=46458

2016. április 7., csütörtök

Egy volt sátánista tanúságtétele Jézus szeretetéről

2012 december 29.

Amit most elmesélek az teljesen rendkívülinek tűnhet. A nyomasztó bűntudat és szégyen miatt 15 évig megtartottam bizonyságomat. Néhány hónappal ezelőtt Jézus megszabadított ezektől az érzésektől, és végre szabadnak éreztem magam, hogy meséljek az embereknek a sátán valóságáról. De leginkább szeretnék tanúságot tenni, hogy megmutassam az embereknek Krisztus túláradó szeretetét. 

"Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki ördöngősöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot." MTörv 18; 10-11

Emlékszem az éjszakára amikor becsuktam a szobámban az árnyékolókat, letérdepeltem, összekulcsoltam a kezem és elsuttogtam az első imám a sátánnak. Éppen csak 15 éves voltam és az elejétől a végéig elolvastam a Sátáni Bibliát. Ambiciózusként, elsőszülöttként, a személyiségem miatt mindig erős érdeklődéssel vetettem bele magam a dolgokba. Az emberektől vett idézetem szerint soha nem kontárkodtam, mindig komoly voltam. Semmit nem hagytam félbe. Ez azt jelentette, hogy a sátánizmus iránti érdeklődésem nem történhetett fél szívvel, csak teljes odaadással. A teljesen sötét szobában imádkoztam a sötét úrhoz, hogy küldjön valakit, aki kapcsolatban áll egy csoporttal ahol taníthatnak engem. Akkoriban nem voltak még mobiltelefonok vagy internet, hogy kapcsolatba léphessek más sátánistákkal. Bíztam a sátán képességeiben, hogy képes megválaszolni imámat. 

Hogy elkerüljem munkamániás apám elutasításának fájdalmát, általában busszal mentem a helyi áruházba, hogy sétáljak és nézelődjek az üzletekben. A kedvenc üzletem a Spencer's Gifts; egy különc bolt ami kiszolgálja a gótikus tömegeket. A sötét imám után néhány héttel álltam a Spencer's Gifts-ben csodálva az okkult nyakláncokat. Kardokkal körbevett sárkány, vörös szemű koponyák, a falon pentagramok voltak láthatók. Ahogyan nézelődtem, hogy melyik nyakláncot vegyem meg, egy 17 éves fiú sétált mögém. Tudatában voltam a jelenlétének, de nem foglalkoztam vele azt gondolván ő is csak a nyakláncokat nézegeti. Hallottam ahogy megköszörüli a torkát és ezt mondja: "Téged is érdekel a sátánizmus?" Meglepődve megfordultam erre a kérdésre. Elmondhatom, direkt tette fel a kérdést nekem. "Igen" válaszoltam. Bemutatkozott majd azt mondta, ha szeretnék többet megtudni akkor el tud vinni egy csoport összejövetelére. Azt mondtam neki nincs autóm és nem tudok vezetni. Felajánlotta, hogy felvesz az áruházban, elvisz, majd visszahoz. Számot cseréltünk, megadta a dátumot és az időpontot, majd elváltak útjaink. Aznap az imám meghallgatásra talált. 

Az első összejövetelt a pap, Márk házában tartották. A férfiak (az un. boszorkánymesterek) elmentek Márkkal a ház mögötti erdős részre lőni, míg számos boszorkány körülülte az asztalt beszélgetve és tarot kártyázva, egy Jane nevű segédlelkész vezette ezt és tanított. Tárt karokkal fogadtak. Ez egy ravasz taktika volt, hogy lassan bevezessenek és hozzászoktassak az okkult praktikákhoz. Megtudtam, hogy besétáltam az egyik legnagyobb és legszervezettebb sátáni kultuszba. A városom csak egy volt a sok közül ami egy részével (Mágikus Körnek hívták) kapcsolatban állt. Ahogy telt az idő egyre több összejövetelre hívtak meg, míg végül meghívtak egy sötét szertartásra ami tartalmazta a vérszerződést a sátánnal, egy ezüst kehelyből kecske vért kellett inni. Onnantól kezdve meghívtak a legtöbb szertartásra és ceremóniára. Megtanultam hogyan csináljak rituális átkot és varázslatot, szakértője lettem a tarot kártyának, meg tudtam idézni a démonokat és beszélni tudtam velük, meg tudtam félemlíteni és manipulálni az emberek egy csoportját, különösen a legjobban utált keresztényeket. Sátáni boszorkány lettem, és rabja lettem az erőnek amit a sátán adott nekem. 

Ettől kezdve hűségesen a sátánt szolgáltam. Hatalmat kaptam, bármit irányíthattam amit akartam. De ennek ára volt. A sátán a szemem előtt pusztította el az életemet anélkül, hogy észrevettem volna. Rendszeresen dohányoztam és ittam a barátokkal. A testem kétszer olyan gyorsan öregedett. Az erkölcstelen buja rituálék nem izgattak. Részt vettem destruktív rituálékban ahol megátkoztunk embereket, ami általában betegséggel, néha halállal végződött. A hírekben szereplő szörnyű gyilkosságoknak meg sem hatottak. Úgy gondoltam eggyel kevesebb ember a világban. 

Az otthon lévő normális életem kezdett szétesni. A szívem tele volt gyűlölettel a keresztények és a családom iránt, akik keresztényként nem voltak kivételek. A nővérem félt tőlem, míg a szüleim mindenféle elképzelhető aljas módon elneveztek. Egyszer azt mondtam a repüléshez készülődő anyámnak, hogy remélem lezuhan a gépük. Láttam a könnyeket a szemében, de nem reagáltam, mert komolyan gondoltam. A szüleim átkutatták a szobámat okkult tárgyakat keresve, hogy segítsenek, így felbéreltem egy boszorkányt, hogy átkot küldjön rájuk. Az érettségi napján azt álmodtam, hogy elhagyhatom a házat és szabadon imádhatom a sátánt. Akkor lehetnék igazán gátlástalan, és talán egy nap lehetnék olyan erős, hogy én vezessem a városi csoportot és feljebb léphessek a ranglétrán.          

Nem tudtam, hogy a családom barátai és a városban lévő több templomban imádkoztak értem. Isten válaszol az imádkozóknak és számos alkalommal amikor nem tudtam róla, rám tette a kezét. 17 éves lettem és növekedtem a sátáni erőben. Az egyetlen dolog ami gátolt engem a szüleim megállításában a részvétem. Kipróbáltam új és más taktikákat ami megakadályozza az erőfeszítéseiket, de egyikük végül visszahatott rám.

Sétáltam a szüleim szobájában amikor észrevettem egy fekete könyvet az asztalon. Bob Larson könyve volt ezzel a címmel: In the Name of Satan. A cím felkeltette a figyelmem, mint ahogy bármilyen sátánnal kapcsolatos szó felkelti a figyelmem. Felvettem és elolvastam a hátsó borítót. Leesett az állam, és emlékszem hangosan ezt mondtam: "Ó, nem!" A hátsó borító kifejtette hogyan akadályozhatók meg az ördög tervei, és csak most tudtam meg azért vették, hogy kitalálják hogyan állítsák meg részvételemet a kultuszban. Kinyitottam középen a könyvet és elolvastam pár oldalt. Emlékszem azt gondoltam, hogy ez a könyv tele van hazugsággal, és ez a keresztény író egy idióta. Mégis miért másért vásárolták volna meg a szüleim ezt a könyvet, ha csak nem azért, hogy ötleteket kapjanak a sátánizmusban való megállításomban. Ezért eldöntöttem, egy lépéssel előttük járok. Elolvasom a könyvet az elejétől a végéig, hogy kitaláljam a stratégiát és felkészüljek amikor használják.

A következő hetekben amikor lehetőségem volt rá olvastam a könyvet. Minél többet olvastam annál inkább rájöttem, semmi köze nem volt ahhoz, hogyan állítsuk meg a gyermek kultuszban való részvételét. Mégis tovább olvastam abban a reményben, hogy találok majd valamilyen stratégiát arra az estre amit a szüleim használni szeretnének. Egy nap amikor az anyám ágyán feküdtem olvasva a könyvet, elkezdtem sírni. Egyre jobban sírtam. Semmi nem volt a könyvben, ami kiváltotta volna a sírást, amit nem tudtam megállítani. Évek óta nem sírtam, ezt a sátánista gyengeségének tartották. Miért sírni amikor bosszút állhatok? Eldobtam a könyvet, megijedtem a sírástól. Ez nem gyengeség volt! Letöröltem az arcomról a könnyeimet és felálltam, hogy megnézzem magam anyám tükrében. Meg kellett bizonyosodnom arról  hogy letöröltem az összes könnyet, és nem vagyok maszatos és kipirult, amikor a szüleim hazajönnek. Nem tudhatták meg, hogy sírtam. Bámultam a tükörképem, eltüntettem a könnyeimet, majd megfigyeltem a szemem. Megváltoztak világoskékből jegesbe, ragyogó kék árnyalattal. Sátánistaként sok dolgot láttam, beleérte a démonok valóságos megjelenését. Még láttam a szemem színének megváltozását, láttam a bennem élő gonoszt és gonoszságot ami annyira ijesztő volt, hogy ordítottam. Félelemmel telve kirohantam a szobából. Az elkövetkező néhány napban elmélkedtem és sírtam a történtek miatt. Nem mehettem el a papokhoz, mert nem tudhatták meg gyengeségemet. Plusz tudtam rájönnek mi történt velem. A szüleim biztosan nem fognak nekem segíteni, mert visszautasítottam őket. Egyedül maradtam.

Egy nap szüleim konyhájában álldogáltam, vacsorát készítettem. Kavargattam az ételem, és gondolataim rögtön a három nappal korábban történtekhez kanyarodtak. Kétségbeesésemben elkezdtem sírni. Ki kellett találnom hogyan tovább. Valami nem stimmelt velem és teljesen össze voltam zavarodva. Ahogy a könnyek csorogtak le az arcomon egy férfi hangot hallottam mögöttem beszélni, és ezt mondta: "Tiffany, írj az anyádnak." Ijedten megfordultam. Senki nem volt otthon. Mi volt ez? Most már hangokat hallok? Úgy határoztam ezt csak beképzeltem, és visszafordultam a vacsora készítéshez. Aztán még egyszer hallottam. A hang megismételte az utasítást: "Tiffany, írj az anyádnak." Úgy tűnt a hang megpróbálta elnyerni tetszésemet, mintha ebben a pillanatban én lennék a legfontosabb személy a világon. Jézus volt mögöttem, hogy tudjam nem számít mennyire utáltam Őt, hogy bármit is tettem a langyos keresztények megzavarására és megfélemlítésére, nem számít mennyit káromoltam az Ő nevét; szeret engem.

Ez esetben a megismételt utasítás értelmet nyert. Abbahagytam a vacsora készítést, berohantam a szobámba, papírt és ceruzát ragadtam majd kiöntöttem gondolataimat. Mindent beismertem anyámnak. A levelet egy zárt borítékba tettem, majd anyám párnájára tettem, és megvártam míg hazaér a munkából. Vissza fog utasítani mint ahogyan én is tettem vele? Feküdtem az ágyamban, és sírtam zavaromban és kétségbeesésemben. Hallottam, hogy anyám hazaért a munkából és izgatottan vártam rá. Végül bejött a szobámba, leült az ágyamra és megbeszéltük a levelet. Azért jöttem, hogy elismerjem lelkem haldoklását. Én öltem meg a lelkem apránként. Egy olyan mestert szolgáltam aki nem törődött velem jobban, mint ahogyan mi törődünk az úton sétáló hangyával. Nem tudtam ezt tovább csinálni, kitöltötte a gondolataimat a sátántól való félelem, ha elárulom. A vérszövetség automatikusan halálos átkot jelentett annak aki elárulja és elhagyja a sátánt. De anyám megerősített, hogy Jézus szeretni fog és megvéd engem. Ha Neki adom az életem, akkor ez a sötétség végét jelenti. Azon az éjszakán, 1997 január 11-én a szerető Mesternek, Jézus Krisztusnak adtam az életem.

Jézus átvitt engem a sötétségből a fénybe. Az én szerető Uram több alkalommal segített nekem és megáldott engem. Pszichológia és MBA diplomát szereztem. Csodaszép otthonom van, csodálatos a templom, de az egészben a legjobb, hogy az Úr törődik velem!

Tanúságtételem nem dicsőíti a sátánt és munkáját. Azt mondja el mindegy mit tettél, ezt megbocsátják. Jézus szeret téged, és arra vágyik, hogy veled legyen. A Biblia azt mondja, "De ha megvalljuk bűneinket, Ő hűséges és igazságos megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonosztól." Ő megtisztít téged bármilyen elkövetett gonoszságtól. Csak azt kéri jöjj és valld meg Neki bűneidet. Aznap amikor megteszed arra békére és boldogságra lelsz amit már kerestél. A sötétség eltűnik és az Ő fénye körülvesz téged.             

2016. április 3., vasárnap

A démonok félnek és remegnek az Igaz Jelenlét előtt




Pár évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést egy misén tapasztalt szokatlan tapasztalatomról, amikor felajánlás közben egy démonizált emberben a démonok megnyilvánultak, ami miatt az ember kirohant a templomból.

Az aktuális eset kapcsán egy régebben Oklahoma City-ben történt esemény jutott eszembe, ahol egy sátánista szekta ellopta az Oltáriszentséget egy katolikus plébániáról és bejelentették, hogy szeptemberben egy sátáni "mise" keretében meggyalázzák. Paul Coakley érsek kérte a bírót, hogy állítsa meg a megszentségtelenítést, rábírva a csoportot az ellopott tulajdon vissza hozatalára. Jelezte a beadványban, hogy a Szentostyát meg fogják gyalázni az elképzelhető legaljasabb módon, áldozatként felajánlva a sátánnak.

Adam Daniels, a sátánista csoport szóvivője ezt mondta:
-Az egész sátánista "mise" alapja, hogy vesszük az átváltoztatott ostyát és felajánljuk a sátánnak. Mi tömjénezzük is, tesszük ezt, hogy megáldjuk a szentséget, mivel az ostya nyilvánvalóan Krisztus teste. Aztán fogjuk és újra felajánljuk, vagy az ördög.

A csoportot fenyegető per miatt visszatértek a templomba az átváltoztatott ostyával. Istennek hála. De észrevette a sátánista szóvivő ostyával kapcsolatos tanúságtételét: "ami nyilvánvalóan Krisztus teste?"

Ugyan ez egy sajnálatos eset (ami valószínűleg nem az első volt), a sátánisták nyilvánvalóan Krisztus testének tekintik a katolikus Eukarisztiát. Ha nem tévedek, a sátánisták nem próbálták meg ellopni és használni a metodista, az episzkopális, a baptista, a luteránus ostyát, stb. A katolikus ostyát keresik. Itt egy rész a szentírásból ami megerősíti: "... a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek." Jak 2

Máshol a szentírás beszél egy démon által sújtott férfiról aki a sírokban lakott, "Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte..." Mk 5 És még Lukács evangéliumában "Sokakból ördögök mentek ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus." Lk 4, 41

Sőt, az ördögűzők közül sokan tanúsítják, hogy csodálatos hatalma van a szentelt víznek, a relikviáknak, az ördögűző keresztjének, a pap stólája érintésének, stb., ami kínozza és távozásra bírja a démonokat. De sok katolikus és mások is leértékelik ezeket a szentelményeket (valamint a szentségeket), hanyagul, ritkán vagy egyáltalán nem használva. Sokan, akár hithű katolikusok, csekély jelentőségűnek tartják ezeket. Azonban a démonok nem. Szégyenletes, de a démonok néha több hittel (vagy félelemmel) reagálnak ezekre a dolgokra mint a tényleges hívők, akiknek szerető hittel kellene tisztelni azokat.  Még az oklahomai sátánista is elismeri, hogy Jézus valóban jelen van az Eukarisztiában, és ezért keresi az ostyát, bár nyilvánvalóan aljas és perverz célra. 

És ez vezet el saját történetemhez amit korábban megjelentettem. Íme egy kis részlet:

Majdnem 15 évvel ezelőtt történt. Egy latin misén (különleges forma) voltam Washingtonban a Szűz Mária templomban. Ünnepi nagymise volt. Nem gondoltam volna, hogy más lesz mint általában a vasárnapok, de valami egészen elképesztő ami történt. 

Talán tudják, a régi latin miséket "ad orientem" (a liturgikus kelet felé) celebrálták. A pap és az emberek egy irányban vannak. Itt volt az ideje a felajánlásnak. Ekkor a pap meghajlik, az alkarja az oltáron és az ujjai között az ostya.

És az átváltoztatás szavait halkan de határozottan mondtam, Hoc est enim Corpus meum (ez az én Testem) A csengők megszólaltak, ahogyan térdet hajtottam.

De mögöttem valamilyen zavar keletkezett; rázkódó vagy susogó hang hallatszott a padsorokból tőlem jobbra. Aztán nyöszörögtek és morogtak.
- Mi volt ez? - tűnődtem el.
Ez nem hangzott emberinek, a morgás miatt egy nagy állatnak, pl. egy vaddisznónak vagy egy medvének, valamilyen panaszos nyögésnek, ami szintén nem volt emberi. Felemeltem az ostyát és megint csodálkoztam - Mi volt ez? Aztán csend. Az ősi latin mise miatt nem tudtam körbenézni. De még mindig arra gondoltam - Mi volt ez?

Itt volt az ideje a kehely felajánlásának. Ismét mélyen meghajoltam, tisztán és világosan, de halkan ezt mondtam,Hic est enim calix sanguinis mei, novi et aeterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effendetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis (ez az én Vérem, az új és örök szövetségé; hitünk titka; mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Akárhányszor ezt teszitek, tegyétek az én emlékezetemre.)

Aztán egy másik hangot hallottam, ezúttal tagadhatatlanul egy nyögést és egy sikolyt, ahogy valaki felkiáltott:
- Hagyj békén Jézus! Miért kínzol engem?
Hirtelen dulakodást hallottam és valaki nyöszörgő hangon kirohant. A hátsó ajtók kivágódtak majd becsukódtak. Aztán csend.

Nem tudtam körbenézni, amíg a fejem fölött magasba emeltem a kelyhet. De egy pillanat alatt rájöttem, hogy valamilyen démon gyötörte lélek találkozott Krisztussal az Eukarisztiában, és nem tudta elviselni a nem mindenki számára látható jelenlétét. És eszembe jutottak a szentírás szavai: "Még a démonok is félik és remegik."

De ahogyan János használta ezeket a szavakat szemrehányásként a gyenge hit miatt, nekem is meg kellett bánnom bűneimet. Miért félt jobban egy démonizált férfi a valós jelenléttől és döbbent meg jobban mint én? Rosszul érezte magát és elfutott. Miért nem voltak pozitív érzéseim? Mi a helyzet a többi hívővel a padokban? Nem kétséges, hogy mindannyian hittek intellektuálisan az igazi jelenlétben. De van valami nagy különbség ami megmozdult a lelkekben. Annyira egyszerű számunkra, hogy elnyugodjunk az isteni jelenlétében, belefeledkezzünk a számunkra jelen lévő csodálatos és félelmetes Jelenlétbe.

Ez a majdnem 15 évvel ezelőtti bejegyzés megmutatta, hogy a kezemben  tartottam a Dicsőség Királyát, a Menny és föld Királyát, a királyok és a Föld Igazságos Bíróját. Az Úr valóban jelen van az Oltáriszentségben? Jobb lenne, ha hinne benne; még a démonok is hiszik ezt. 
Hic est enim calix sanguinis mei, novi et æterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effundetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis - See more at: http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/#sthash.hgbf5kmL.dpuf
Hic est enim calix sanguinis mei, novi et æterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effundetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis - See more at: http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/#sthash.hgbf5kmL.dpuf
Hic est enim calix sanguinis mei, novi et æterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effundetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis - See more at: http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/#sthash.hgbf5kmL.dpuf
Hic est enim calix sanguinis mei, novi et æterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effundetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis - See more at: http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/#sthash.hgbf5kmL.dpuf
Hic est enim calix sanguinis mei, novi et æterni testamenti; mysterium fidei; qui pro vobis et pro multis effundetur in remissionem pecatorum. Haec quotiescumque feceritis in mei memoriam facietis - See more at: http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/#sthash.hgbf5kmL.dpuf
   
Forrás:
http://aleteia.org/2014/08/29/demons-believe-and-tremble-before-the-real-presence/