Sátáni szobor




A Sátán Temploma szobra


A chichagói Sátán Templomának engedélyezték, hogy egy, a sátánt "hősként" ábrázoló szobrot kitegyenek a betlehem és a többi karácsonyi dekoráció mellé az illionisi fővárosban. A négy és fél láb magas szobrot a "Tudás a legnagyobb ajándék" címmel illették. A szobor egy kinyújtott női kézből áll, ami egy almát tart, és kígyó tekeredik a kéz köré. 

A Sátán Temploma szóvivője Lex Manticore megerősítette, hogy a kar Éva kezét ábrázolja a Teremtés könyvéből. 

- A sátánra ebben a történetben hősként tekintünk, természetesen ő terjeszti a tudást  - mondta Manticore. Hozzátette, hogy a tudás utáni vágy "a leghasznosabb önfejlesztés, és úgy véljük döntéseinkhez meg kell ismernünk a világot tudományos alapon."

A Teremtés könyve azt mondja, hogy Isten megtiltotta az első férfinek és nőnek, hogy egyenek a jó és a rossz tudásának fájáról. A sátán kígyó képében megtévesztette Évát, ezért evett a fáról, ezután rábeszélte Ádámot is a bűnre. 

Amikor Dorothy Valcárel keresztény író 2008-ban a Christian Postban ezt írta: "Isten hagyhatta volna az engedetlen Ádámot és Évát  meghalni", mivel ellenszegültek parancsának, és a világba hozták a halált és a zűrzavart. A Biblia utolsó könyvének utolsó fejezetében ígéretet kapunk arra, hogy megtörik majd az az átok ami Ádám és Éva bűnbeesése miatt történt. És azokon - Éva kedves fiain és lányain - Isten megtörte a bűn átkát, de az én életemben és a tiédben is. Ezért szívből hiszem, hogy szerető Atyám, amikor Ádámot és Évát megteremtette, akkor magot ültetett a szívükbe" - állította Valcárel akkoriban. 

Manticore hozzátette, hogy a Sátán Egyháza nem hisz semmiféle "természetfelettiben."
- Tehát ez nem egy istenség - mondta Manticore. - Nem csak hogy nem imádjuk a sátánt, de nem is hiszünk a létezésében. A sátán számunkra metafora. ... Az irodalomtörténelemben olyan karaktert képvisel, mely a vallásos zsarnokság elleni lázadást képviseli.   

A szervezet az alkotmány megváltoztatásáért kampányol, hogy válasszák szét az egyházat és az államot. Augusztusban Arkansasban leleplezték Baphomet kecskefejű szárnyas szobrát a fővárosban, amely a keresztényekből ellenállást váltott ki. 

- Ha valaki felépít egy vallásos emlékművet, akkor elérhetővé kell tenni mások számára is, és ha nem ért vele egyet, akkor ez nem elfogadható - érvelt az arkansasi Sátán Templom társalapítója Ivy Forrester. 

A keresztények tiltakozásul a Bibliából vett idézeteket használtak fel, mint pl. a Jn 3,16-ot: "16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Forrás:
https://www.christianpost.com/news/satanic-temple-hails-satan-hero-display-illinois-capitol-christmas.html

Megjegyzések