Interjú Giuseppe Tagliareni atyával




- Az Egyház az Édesanya. Nem lehet érzéketlen, és nem maradhat távol fiai és leányai fájdalmától. A mágia vonzása miatt az Egyháznak mozgósítani kell erőit a sötétség ellen, mert az eluralkodik ott ahol nincs fény.  Sugároznunk kell Jézus fényét: az Ő Igéjét, az Eukarisztiát, a keresztjét, az Ő képét (irgalmas Jézus), a keresztáldozatát (szentmise), mert a sötétség nem létezhet a fényben. Legyen világosság! 

Giuseppe Tagliareni atya 1943-ban született, 1968-ban Palermóban orvosi diplomát szerzett, 1976-ban Torinóban pappá  szentelték. Mintegy 30 éve vesz részt a gonosz elleni küzdelemben (főleg olyan embereken segít akiket már az Evangéliumok is említenek, ördögi zavaroktól szenvednek). 

Matteo Orlando interjúja Giuseppe Tagliareni atyával itt olvasható.  

MO: Ki a sátán? Hogyan kell elképzelni? 

GT: A sátán az ördög, a démonok vezetője, az Isten lázadó angyala aki más angyalokat is magával rántott és emiatt démonokká váltak. Krisztus és Isten ellenfelei, irigyek az emberre. Csak Isten képes megsemmisíteni őket. Szent Mihály a hűséges angyalok vezetője Isten segítségével legyőzte a sátánt: a jó és a rossz angyalok közötti háború a földön a világ végéig fog folytatódni. Az ördög teljes hatalmat akar szerezni az emberiség fölött, hogy királyságot alakítson ki, szembeállítva Jézus királyságával melyet Isten állított fel. Az angyalok tiszta szellemi lények (nincs testük), ezért nem képesek testet ölteni, a mi kényelmünk miatt sem. Intuitív gondolkodással és nagy hatalommal bírnak a teremtett világ fölött, sokkal okosabbak mint a legokosabb ember a földön; képességeik meghaladják az emberét, de nem tehetik azt amit akarnak, mert Isten korlátozza őket és védi szabadságunkat. 

MO: Lokalizálható a démon az emberben, akár egy részében? Képes lehet együtt élni a Szentlélekkel? 

GT: Isten engedélyével képesek vagyunk "lokalizálni" , jeleket bocsát ki működésével kapcsolatban ami azonban láthatatlan marad, de ezek olyan jelek melyek meghaladják a "normalitást". Jób könyve egészen jól leírja mit tehet az ördög: baleseteket, fertőzéseket, okozhat, megölheti az állatokat, gyógyíthatatlan betegségeket, viharokat idézhet elő, stb. Nem élhet együtt a Szentlélekkel aki Isten, mert a sötétség nem tud ellenállni a fénynek. Isten engedélyével azonban akár egy szent embert is megszállhat a démon, miközben Isten ennek az embernek a lelkében jelen van. Saját terve végrehajtásához Isten a sátánt is felhasználja. 

MO: Nem akadályozhatta volna meg Isten a sátán fellépését? Nem tudná blokkolni Isten a varázslók és a mágusok munkáját?

GT: Természetesen képes rá, és gyakran meg is teszi. De Isten a sátánnak is megadta a szabadságot, de csak bizonyos keretek között használhatja. Hasonlóképpen a varázslók és a mágusok is elvégezhetik rituáléikat bizonyos keretek között, melyek korlátozott de veszélyes hatással bírnak. Ugyanez vonatkozik a gengszterre vagy a kábítószer kereskedőre: Isten megengedi nekik, hogy gonoszságot cselekedjenek, de csak egy bizonyos pontig. Mindenesetre az általános szabály az érvényes: Isten a gonosz működését azért engedi meg, hogy nagyobb jót szerezhessünk. Tudnunk kell, hogy sokan közelebb kerülnek Istenhez és az Egyházhoz, miután hatott rájuk a gonosz és a mágia. 

MO: Sokan nem hisznek a démonokban és azt gondolják mindent meg lehet magyarázni pusztán pszichológiával vagy pszichoanalitikus elméletekkel. Mit gondol erről? 

GT: Mindenki abban hisz amiben akar. De meg kell vizsgálni azt is, hogy ezekkel az elméletekkel meg lehet-e szabadítani valakit akit elnyom a gonosz. Az ördögűzéssel ezt meg lehet csinálni, még ha nagy nehézségek árán is. Valódi megszállottság esetén a pszichológia és a pszichoanalízis nem segít. Olyan ismeretlen és szörnyű lénnyel kell szembenézni ami az ember helyét veszi át, és most már többé-kevésbé uralja a testét, és megmagyarázhatatlan dolgokra készteti őt. Az ördög létezését maga Isten tárja fel, és Jézus mindig is harcolt ellene, parancsot adott tanítványainak, hogy "ördögöket űzzenek ki."

MO: Az ördögűzők kihallgatják a démonokat és válaszokat kapnak tőlük. Azonban ha az ördög a hazugság fejedelme, akkor mi hasznosat kérdezhetünk tőle?

GT: Ha az ördögűző kikérdezi az ördögöt, akkor nem pusztán kíváncsiságból teszi, hanem azért, hogy megszerezze a nevét, és megalázza Jézus nevével. Nem bírja elviselni ezt a nevet, és nem bírja kimondani. Inkább az mondja helyette "Ez" vagy "Az". Egy ördögűzés során több imát követően megkérdezték: "Ki az 'Az'? Az akinek sebek vannak a kezén és a lábain? És hangosan ezt mondta: "Megtette... Ő ad életet!" Nyilvánvaló, hogy kénytelen Jézust dicsőíteni még akkor is, ha halálosan utálja. Van egy olyan erő ami arra készteti őt, hogy dicsőítse Istent, és hogy az ördögűző és a közbenjárók növekedjenek a hitben. 

MO: Létezik párbeszéd Isten és a sátán között? 

GT: Nem tudjuk. Természetesen a sátán folyamatosan átkozza az Istent. A Bibliában Ádám és Éva bűne után Isten elátkozta a kígyót (az ördögöt), és arra ítélte, hogy hason csússzon és az Asszony (Szűzanya) Fiának sarkába kapjon. Jób könyve is tartalmaz párbeszédet ami Isten és a sátán között folyik. Az evangéliumokban néha olvashatjuk, hogy Jézus kikérdezi a démonokat, majd kiűzi őket, de nem társalog velük. 

MO: Mi az átok? Az irigység és a féltékenység okozhat gonoszságot?

GT: Az "átok" az ördög által elkövetett gonosz melyet az okkultista (mágus vagy varázsló) szándékosan hív meg egy rituálé során. Így a sátán azt utánozza, amit Isten a papjain és szentségein keresztül teszi meg gyermekei érdekében; a démon ugyanezt teszi de negatív módon hamis papjaival (varázslóival) és hamis szentségekkel (talizmánok, amulettek, mágia, stb.). Isten áldásokat ad, a sátán átkokat. Az irigység és a féltékenység gonoszságot idéz elő, főleg, ha évek óta tart. Például ilyen bajokat idéz elő: ártás a szemnek és a fejnek, akadályok a tanulásban és a vizsgákban, problémák a házasságban és a gyereknevelésben, gazdasági problémák, balesetekre való hajlam, olyan betegségek melyeknek nincs alapjuk, kiváltó okuk. 

MO: Mennyire védenek azok a szentelmények melyeket a nyakunkban hordunk? 

GT: A medálok, feszületek, skapulárék nagyon hasznosak... Ezek a dolgok védenek a gonosztól, mert áldást hordoznak. Két dolgot azonban figyelembe kell venni: nem talizmánok és abszolútak. Vagyis szüksége van az embernek a hitre és a vallásgyakorlásra is (ima, szentmisék,stb.). 

MO: Igaz, hogy a gyónás jobb mint az ördögűzés? 

GT: Igen, ha el akarja távolítani a démont. A hatalma valójában a bűnhöz kapcsolódik, és a bűnöket a gyónással távolítjuk el. Akkor nem jobb, ha megszállottság esetén a gyónást akarja használni ördögűzés helyett. Ebben az esetben mindkettőt használni kell. 

MO: Mit mond a Katolikus Egyház az ördögűzésről?
 
GT: Azt mondja, hogy az Isteni Megváltó hatalmat adott az Egyháznak, hogy ördögöket űzzenek ki ahogyan ő maga is ezt tette. Másrészt mivel ez egy nehéz szolgálat, a kánon jog előírja, hogy a püspök ezzel a feladattal külön felkészített papot bízzon meg akinek erős a hite , még akkor is, ha Jézus nevében szabadulásért bárki imádkozhat, még egy laikus is. Keleten ezzel a szolgálatattal gyakran a szerzeteseket bízzák meg, még úgy is ha nem lettek pappá szentelve. 

GT: Vannak erősebb és gyengébb ördögűzők, vagy egyik annyit ér mint a másik? 

MO: Az emberek között természetesen vannak különbségek, és ez vonatkozik az ördögűzőkre is. Mindig Jézus az aki szabadít, és gyakran nem tudni mikor következik be a szabadulás. Sok szent kiváló ördögűző volt mint például Szent Benedek, Asissi Szent Ferenc, Szent Domonkos, Sziénai Szent Katalin, Pietrelcinai Szent Pio. Az ördögűzés során nagy hatása van a szentek közbenjárásának és bizonyos ereklyék használatának melyeket az ördög nem képes elviselni. 

GT: Mi a különbség a mágus és ördögűző között?      

MO: A mágusnak megvan az ördög által biztosított hatásköre; az ördögűző rendelkezik a keresztség adta hatalommal, és a papi szentség hatalmával. A mágus hirdeti magát, hogy pénz keressen a "munkájával" amit a szolgáltatással tesz lehetővé: az ördögűzés ingyenes még akkor is, ha néha órákig, hónapokig vagy évekig tart. Jézus azt mondta az apostoloknak:" Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." 

GT: Hogyan kellene hozzáállnunk azokhoz a laikusokhoz akik áldást adnak? 

MO: A családban vagy egy imacsoportban egy laikus is adhat áldást az Úr nevében, de nem végezhet ördögűzést, és nem faggathatja a démont. Kerülje azt is, hogy bárkire rátegye a kezét. Ha ima közben furcsa jelenségek fordulnak elő, akkor erről értesíteni kell a papot és szükség esetén a püspököt, hogy konzultáljon egy ördögűzővel. Egy más dolog az elnyomás alatt álló emberekért mondott közbenjáró ima ami hasznos, és jól megfér az ördögűző munkájával.  

GT: A tény, hogy az emberek nem találnak ördögűzőt, ezért mágushoz fordulnak. Ez bűn? És ha meggyógyulnak? Bűn jóshoz járni?

MO: Az egyház elítéli a varázslók felkeresését, mert az ördög által közvetített okkult erőkkel dolgoznak. A Biblia tiltja az ilyen emberek felkeresését, pl. akik boszorkánysággal foglalkoznak, szellemeket idéznek, varázsolnak, jósolnak, emberi áldozatot mutatnak be (mint a sátánisták). 

GT: Milyen akadályokkal találkozik az ördögűző?

MO: Sok minden lehet akadály: a hit és a kitartás hiánya, az érintett emberek nem megfelelő imája, passzivitás, az ördögűzőt is valamilyen mágusnak tekintik, az emberek nem akarják megváltoztatni az életüket. Léteznek egyéb akadályok is, pl. a sátán akadályozza, hogy az emberek ne jussanak el ördögűzőhöz: autóbalesetek, furcsa láz megjelenése, rémálmok, stb. Súlyos akadályt jelent a papok hitetlensége az ördög cselekedeteivel kapcsolatban, a püspökök vonakodása, hogy egyházmegyéjük számára ördögűző papot jelöljenek ki. Sokan úgy vélik jobb szkeptikusnak lenni, és nem mindenhol az ördögöt látni. Inkább pszichológushoz vagy pszichiáterhez küldik az embereket, és úgy gondolják, hogy középkori dolog megszállottságról és a gonoszról beszélni. De nem úgy tűnik, hogy az ördög visszavonult volna! ... És ha nem hisz az ördög létezésében, akkor nagy örömet okoz neki, mert így zavartalanul dolgozhat. Érdemes elolvasni egy nemrég elhunyt ördögűző könyvét : Pellegrino Ernetti - A sátán katekézise; melyben az ördög kénytelen olyan dolgokat felfedni amelyet nem szeretne. 

GT: Milyen kapcsolat van a szabad akarat és a kísértés, majd a szabad akarat és a démoni megszállottság között?

MO: A szabad akarat egy ajándék, melyet a Teremtő adott az embernek, és senki sem veheti el tőle, még ha gyakorlását sok tényező befolyásolja. Kísértés idején a sátánnak van lehetősége kipróbálni, hogy Istenhez ragaszkodunk vagy a bűnhöz. A kísértés lehet nagyon erős, de Isten erőn felül nem enged megkísérteni bennünket, és mindig megmutatja a kifelé vezető utat, ha mi is akarjuk. A megszállottság azonban úgy alakul ki mint egy betegség, anélkül, hogy akarnánk; de szabadságunkat nem veszítjük el teljesen. Valódi megszállottság esetén az ördög belép az ember testébe. Akkor káromkodhat, karmolhat, köpködhet, rúghat, haraphat, azonban az ember nem emlékszik arra, hogy mi történt az ördögűzés során, és nem felelős a szavaiért és a cselekedeteiért: más valaki dolgozik benne. 

GT: Miért engedi meg Isten, hogy egy ártatlan kisgyermek valamilyen szörnyű betegséggel szülessen vagy megszállott legyen?

MO: A dolgokban mindig jelen van az isteni terv, különösen egy ártatlan szenvedése esetén. Másrészt aki a legártatlanabb volt és legtöbbet szenvedett, az Jézus Krisztus volt a kereszten. De keresztjével megváltotta a világot. Elmondható, hogy ha a szenvedő bűnös, akkor szenvedése arra szolgál, hogy megtisztuljon és bűnei miatt engeszteljen. Ha a szenvedő ártatlan, akkor szenvedése másokat szolgál, és Istentől sok kegyelmet fog kapni. 

GT: Jézus megszabadított a sátántól? 

MO: Igen, azonban Krisztus győzelme át kell hogy adódjon a keresztényekenek is ahol sajnos a sátán uralkodik. Az emberiség kezdetétől folyó küzdelem minden generációval folytatódik egészen a világ végéig. De ha Jézus bennünk él, akkor a győzelem biztos; a Szűzanya közbenjár értünk: a sátán nem tudja elviselni, mert az összes teremtmény közül ő az akit Isten legjobban szeret, és megtestesülésének eszköze lehetett. Aki felajánlja magát a Szűzanyának, a felett nincs hatalma a sátánnak. 

GT: Inkább a nőket vagy a férfiakat érintik a sátáni rendellenességek? A fiatalabbakat vagy az idősebbeket?

MO: Nem léteznek megbízható statisztikák, mert a II. Vatikáni zsinat után sok évvel a démonológiát helyezték az előtérbe. Csak a közelmúltban változtak a dolgok. Olaszországban ma már több az ördögűző, de nincsenek elegen; Spanyolországban és Portugáliában nincsenek sokan. Más európai országokban ugyanez a helyzet. De a megszállottak léteznek, mivel egyre többen a bűnt választják. Úgy tűnik a nők és a felnőttek jobban érintettek. 

GT: Kell-e félnünk a sátán bosszújától? 

MO: Szent őrangyalunk és a Szűzanya véd bennünket. Nem kell félnünk. Fontos, hogy imádkozzunk, és éljünk a szentségekkel. 

GT: Melyek azok a tünetek, melyek miatt az ördögűző úgy véli a sátán műve lehet?

MO: Sok ilyen van, de sok esetben arra kell gondolnunk, hogy valamilyen kóros rendellenesség lehet, kivéve ha az ellenkezőjét mutatja az eset. Ennek kiderítésében hasznos lehet az orvosi vagy pszichiátriai kivizsgálás. Ugyanakkor az ördögűzés során sok tünet nyilvánvalóvá válik. Néhányat megemlítek: soha nem tanult nyelv beszéde vagy megértése, rejtett dolgok ismerete, az ember állapotától jelentősen eltérő fizikai erő, irtózás a szentelményektől (szentek ereklyéi, szentelt víz, az ördögűző imái, szentmise, szentáldozás, a pap stólája, az arcra való ráfújás, feszület, stb.). A megszállott emberek nagy mértékben szenvednek: korlátozva van a mozgásuk, gyötrő gondolataik vannak, akadályozzák őket az imádkozásban, nem tudják nyugodtan elhagyni a lakásukat vagy  eljárni dolgozni; néha zaklatják őket fájdalmakkal, véraláfutással, karmolásokkal, rémálmokkal vagy éppen ellenkezőleg álmatlansággal, az étkezés megtagadásával, esetleg megállíthatatlan bulímiával. Ezek és mások a leggyakoribb tünetek, de tudni kell pontosan diagnosztizálni egy olyan szakemberekből álló csapat segítségével akik együtt dolgoznak az ördögűzővel. Nem kell mindenben az ördögöt látni, de a szemedet sem csukhatod be! 

GT: Mit kell tudni a sátáni szektákról?

MO: A szekták társadalmi veszélyt jelentenek melyeket nem szabad alábecsülni. Ahogyan a nemzeti statisztikák mutatják, még mindig vonzanak új követőeket, különösen a fiatalok körében. Az egész egyháznak meg kell ráznia magát, és harcolnia kell a sötétség erői ellen.   


Forrás: 
https://gloria.tv/track/19tMv1ZpqybUAbVDUiJUFscpo

Megjegyzések