Interjú Cesare Truqui atyával


Cesare Truqui atya


Az ördög létezik, azonban sok hívő nem ismeri fel a munkáját tudatlansága miatt. Sok katolikus még csak az Evangéliumot sem ismeri. Cesare Truqui író, és a Svájcban található Coira egyházmegye ördögűzője, aki beszélni fog a laikusok és papok számára tartandó XI. tanfolyamon: "Exorcizmus és szabadító ima." 

Az ördögűzők számára a képzést április 4-9 (A cikk 2018-ban íródott -  a ford.) között tartják a római Regina Apostolorum Pápai Egyetemen együttműködésben a Sacerdos Intézet szocio-vallási kutatási és információs csoporttal, és az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségével. 
A La Nuova Bussola Quotidiana interjút készített az egyházmegye papjával aki elmeséli milyen képzés és eszközök szükségesek azok számára, akik harcolni szeretnének az ördög és a megszállottság ellen, és hogyan kerülhető el a gonoszság: "A vallás iránti közömbösség a sátán legnagyobb győzelme." 

NBQ (Nuova Bussola Quotidiana): Melyek a kurzus céljai?

CT (Cesare Truqui): Papokból és laikusokból álló csoportok alakulnak akik együttműködnek az ördögűzés szolgálatában. Ehhez a kényes szolgálathoz igazán jól felkészült papokra van szükségünk. A De exorcizandis obsessis a Daemonio szertartás elején a bevezetőben található egy megjegyzés melyet az ördögűzők kihagynak. A kettes számú ezt mondja: "Az ördögűző, hogy a feladatát megfelelő módon elvégezze, ismernie kellene a természetes gyakorlatokkal kapcsolatos szövegeket, ami most nem kerül kifejtésre, melyet az ördögűzés témájában jóváhagyott szerzők készítettek." Sajnos mind a szövegek, mind az ördögűzés témakörében az Egyház által jóváhagyott szerzők szinte ismeretlenek. Az ördögűzők soha nem olvasták azokat a könyveket melyek az ördögűzés rituáléjának bevezetőjében szerepelnek. Tanfolyamunkkal a lehetőségekhez mérten megpróbáljuk betölteni ezt a rést. A résztvevők ezért örömmel ismerik meg azokat a könyveket melyekre a rituálé utal. 

NBQ: Miért célozza meg a kurzus a laikusokat is?

CT: Mert a papnak együttműködőkre van szüksége. Számomra nagy meglepetés volt, amikor először voltam asszisztálni Amorth atyánál: laikusok vették körül. Nem csak férfiak, hanem nők is! Egy idő után megértettem, hogy neki - és minden ördögűzőnek - szüksége van a laikusok imáira és megnyugtató jelenlétükre, hogy segítséget nyújtsanak a szolgálat során. Minél több laikus van, annál hatékonyabb a munkájuk. 

NBQ: A mentális betegséggel kevert megszállottság esetén a legkeresettebb képesség a szellemek megkülönböztetése?

CT: A szellemek megkülönböztetése a legfontosabb dolog az ördögűzés szolgálatában. Tanfolyamunkon elegendő anyagot biztosítunk arra, hogy segítsük a papokat szolgálatuk alapvető szempontjainak a fejlesztésében.   

NBQ: Volt némi vita, amikor elterjesztették az új rítust az ördögűzők között. Igaz az, hogy több ördögűző is a régi szövegre hivatkozik?

CT: Igen. Az olyan személyek is mint Amorth atya is az új rítus ellen volt. Ennek az volt az oka, hogy az új rítust rosszabbnak tartották. Vagyis a rituálé imái lényegében az Isteni Jósághoz intézet imák, melyben beavatkozását kérik a megszállottak érdekében, míg korábban sokkal több parancs volt az Isten nevében a démonhoz. Sőt, sok ördögűző úgy gondolta, hogy a régi rituálé hatékonyabb, mivel évszázados tapasztalat áll mögötte. Személy szerint a régi szertartást használom. 

NBQ: Hogyan tekintenek az egyházon belül az ördögűzőkre? Nehéz felismerni az ördög létezését és cselekedeteit a katolikus egyházon belül? 

CT: Az ördögűző papokra úgy tekintenek, mint a kegyelem közvetítőire. Szeretem az ördögűzőnek ezt a meghatározását, melyet évekkel ezelőtt Luigi Negri püspök mondott egy interjúban. Az ördögűző irgalomból gyakorolja szolgálatát, hogy csökkentse a szenvedéseket. Nyilvánvaló, hogy nem mindenhol látszik ez. Svájcban élek. Sok keresztény fél attól, hogy ezt a szolgálatot végezze. A tudatlanság a fő ok nem más. Az ördög létezésében és a munkájában való hit nem új. Nagyon megdöbbentett, hogy a Szentszéknek ki kellett adni egy dokumentumot az "ördög védelmére." Ezt a dokumentumot az 1970-es évek elején adták ki. "A keresztény hit és démonológia" egyszerűen arra törekszik, hogy emlékeztesse a keresztény hívőket az ördögre vonatkozó teológiai elemekre. 

NBQ: Mi a sátán legnagyobb eredménye?

CT: Csak Isten tudja. Egy dolog biztos: a jó és igaz dolgok zavara; a katolikusok gyengesége Isten védelmében, valamint a marginalizált és a katolikus világban széles körben elterjedt vallási közömbösség, ez a győzelem nem független a démonoktól. 

NBQ: Akik nem hisznek az ördögben megkérdőjelezik az Evangéliumot? Terjesztik az eretnekséget? 

CT: Ez az állítás kissé erősnek tűnik nekem. Számomra azok akik nem hisznek az ördögben nem megkérdőjelezik az Evangéliumot, hanem nem ismerik azt. Sokan talán még a négy Evangéliumot sem olvasták. Számomra a "tagadók" közül sokan nem eretnekek, hanem tudatlanok. 

NBQ: De hogyan válhat valaki az ördög áldozatává?

CT: Aki nem az igazságban és szeretetben éli az életét az a démon áldozata. És nem feltétlenül kell az ördög rendkívüli dolgaira gondolni mint amilyen pl. a megszállottság. Elegendő ha nem Isten akarata szerint élünk. Az ördög nagyon célratörő: neki elegendő, ha csak egy kicsit eltávolodunk Istentől. Csak egy kicsit. Kis idő elteltével még egy kicsit. A végén ha nem látjuk az útvonalat, akkor egy másik kikötőbe érkezünk meg. 

NBQ: Ebben az egyre inkább bonyolulttá váló társadalomban az új média egyre hangsúlyosabb szerepet játszik mindannyiunk életében. Léteznek-e olyan buktatók melyek az internet világából származnak? 

CT: Természetesen igen. Az internet belépett az otthonokba és sok fiatal magányát csökkenti. Egyre inkább eltávolodnak a valóságtól, a személyes kapcsolatoktól, és elmerülnek a virtuális világban. És az interneten mindent megtalálható. Még nagyon rossz dolgok is melyek megfélemlítik és bűnbe viszik az embert. Ott jelen van a démon is. Mindent megtesz azért, hogy az embert bűnre csábítsa, és így messzebb kerül az Atya szeretetétől. 

NBQ: Ebben a hiperszexualizált társadalomban a pornográfiát, a gender elméletet és a szexuális identitás megsemmisítését a démon kezdeményezi?

CT: Nem hiszem, hogy közvetlenül az ördög kezdeményezése. De ahol súlyos erkölcsi kár keletkezik az az ördög befolyása. Ezért közvetett módon a hiperszexualitás elterjedése is az ördög munkája. De csak ott kell látnunk az ördögöt ahol van. Ne felejtse el, hogy a szexualitással foglalkozó üzletág hét és nyolc számjegyű jövedelmet termel. Egyesek  a szegénység és szenvedés ellenére is kapzsiságból megnyitják a profit érdekelt csatornákat az emberek számára.     


Forrás:
https://gloria.tv/track/bvmDtwUVFoER4U476cJTJTnYb

Megjegyzések