Kundalini élményeim

Az összes sprirituális fegyelmem" és az intenzív misztikus praktikám néhány évvel ezelőtt csúcsosodott ki egy nagyon erőteljes élményben, amit "Kundalini tapasztalatként" lehet jellemezni. Ez volt az a pont ahonnan nem lehet visszatérni, és végem lett volna, ha nem védett volna az én Uram. 
Amikor ezeket a sorokat írom, akkor is könnyek szöknek a szemembe, mert az Úr megvédett engem a pusztulástól. 

A Kundalini energiát úgy jellemzik, mint létfontosságú életerőt, univerzális energia, ami életre kelti lényünket. Ez egy hatalmas hazugság. Isten egyedül lényünk forrása, és az Ő hatalmas ereje adja életerőnket. A Kundalinit jellemzően olyan energiaforrásként írják le, ami az emberi gerinc alján fekszik mint egy összetekeredett kígyó.  
Az összetekeredett kígyó képe komoly gyanút kelt az itt szóban forgó valóság természetével kapcsolatban. A sárkány kínai imádata, és az egyiptomi/hindu/buddhista kobra imádata (Naga-nak hívják) olyan hüllőformák, melyeket Lucifer öltött magára. 

Amikor bizonyos gyakorlatokkal ezt az energiát aktiválják, akkor végigfut a gerincen egy hatalmas erő, amit Kundalini energia rohanásnak is hívnak. A hinduk úgy hitték, hogy a Kundalini egy női energia, amely a Shaktinak, Síva istennő megjelenési formája. (Sívát gyakran ábrázolják úgy, hogy egy kobra van a nyaka körül. Ebből a hitből levezethető, hogy a Kundalini egy entitás, egy erő ami az emberi testen végigfut. 
A Kundalini bioenergetikai jelensége a paranormális energia egy formája, Nagyon is intenzív és fizikai megnyilvánulásokkal jár. Úgy hiszem, hogy Lucifer ereje mozog végig a testen. A guru a Kundalini tevékenység kezdetét shaktipatnak hívja, és az átadás akkor történik meg, amikor a guru megérinti a tanítvány fejét. 
A Kundalini tüzének ébredését sokféleképpen megtapasztalják, de mindig megrázó, és veszélyes is lehet. Olyannak éreztem ezt az erőteljes energiát ahogyan végigfutott a testemen, mint egy kirobbanó energiát. 

A Kundalini Lucifer energiája. Ha azt gondoljuk, hogy a Kundalini a létezésünk alapja, hogy a testünket mozgató életerő, akkor azt is hisszük, hogy Lucifer a mi teremtőnk. 
Nincs olyan, hogy egy kígyó ott van összetekeredve a gerincünk alján. Ez a leírás arra törekszik, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy a szervezetük alkalmazkodott a szellemi egyesülésre. Ez nem az Istennel való egyesülés, hanem inkább a bukott világ mesterével. 

Ismerek olyan embereket, akik fizikálisan megsérültek vagy lerokkantak, másoknál károsodott az agy vagy az idegrendszer, és a Kundalini tapasztalat után már soha nem jöttek helyre. Az olyan praktikák mint a Kundalini jóga, intenzív légzőgyakorlatokkal és specifikus jóga pózokkal járnak, mert a Kundalini tüzének felélesztéséhez kellenek. A Kundalini felébresztése okozhat őrültséget, sötét okkult erők ébredését, és paranormális pszichés energiát. A világhírű guru Swami Muktananda a saját Kundalini tapasztalataival kapcsolatban elmondta, hogy majdnem megőrült: "Úgy tűnik megcsalt az elmém... Úgy éreztem mindjárt megőrülök..." 

A legextrémebb esetekben mint pl. az indiai guruknál olyan megváltozott tudatállapot alakul ki, amikor az éntudat elveszik, és kialakul az "egység az univerzummal" érzése. Ez a tapasztalat előfordul minden New Agernél, ezt akarják elérni a keleti tanok gurui is. Ezt hívják Samadhinak vagy Nirvánának, ami egy extatikus elragadtatás. Mindez azonban nem olyan jó, mint az üdvözült elragadtatás. 

Azt azonban nem tudják az emberek, hogy miután fellebbentették a fátylat amit én második mennyországnak neveztem, akkor soha nem térsz haza ebből az "utazásból" egyedül. A második menny (amit a New Age terminológiában asztrális síknak is neveznek) nem más mint a démonok légióinak lakhelye. Azok az emberek akik visszatértek azt mondják "megváltoztak", és azt gondolják "megvilágosító élményben" volt részük. Nem gondolod úgy, hogy az Istennel való találkozás az ami megvilágosít? 

A valóságban amit odakint tapasztalunk, az egy hamis Lucifer királyság, amit mi mennynek érzékelünk. Honnan tudjuk, hogy ez nem a Biblia harmadik királysága, hogy ez nem Isten valódi Királysága? Nem tudjuk! Ezért a legtöbb embert átverik mert azt gondolják valódi, de amikor visszatérnek a földre az első Mennyből, akkor entitások serege tapad rá. 

Amíg eljutottam a Kundalini tapasztalatomig, szigorú aszketikus életet éltem. Úgy éltem mint egy remete a Los Padres Nemzeti Park hegyeiben, ahonnan a kalifornai Ojai völgyre nyílt kilátás. Az étrendem szinte csak nyers bio vegetáriánus ételekből állt. Cölibátusban éltem és ki kellett hevernem egy fájdalmas szakítást olyan nővel, akit nagyon szerettem. 
Minden éjszaka kint aludtam, és mezítláb jártam be a környező hegyeket. Minden nap egy gallon vizet ittam, mellé zöld turmixot ittam, ami különféle zöld növényekből állt. A testem annyira feltöltődött energiával, hogy gyakran láttam szikrákat az ujjaim végén, amikor megérintettem az autót. Érzékenynek éreztem magam, és kerültem az embereket. 

Órákat töltöttem el csendes meditációval, soha nem éreztem még ennyire kiszakadva a világból. És valóban, egy másik világ ajtaja előtt álltam, hogy felfedezzem a rejtélyeket. 

A Kundalini felemelkedett, és nagyon intenzív tapasztalataim voltak. A semmiből jött, ahogyan meditáltam a földön. Úgy éreztem, mintha egy villámcsapás érintené az egész testemet. Elindult a gerincemen felfelé, és egy rakéta sebességével kitört a fejtetőmön. Egy robbanást éreztem az agyamban, fehér fényt láttam, és egy erőt éreztem ami kirepítettem a testemből egy másik világba. Gyanakodni kezdtem, és megkérdeztem magamtól mi az a hely ami felé tartok? Tényleg oda akarok menni? Ez a kozmosz? A semmi? Isten Királysága? 

Az egész élmény csak néhány pillanatig tartott, mielőtt ellenálltam és nem mentem sehová sem. Nagyon féltem, hogy elhagyom a testemet és nem tudok visszajönni, hogy máshol találom magam amit nem ismerek. Biztos voltam abban, hogy ha elmennék ebbe a másik világba, akkor meghalnék. 
Emlékeztem mások történeteire, akik elhagyták a testüket és meghaltak, nem jutottak vissza, mert nem ismerték a visszafelé vezető utat, vagy meg voltak arról győződve, hogy a mennyországban vannak, és nem akartak visszatérni. Azon voltam, hogyan tudnám megakadályozni ezt a csodálatos élményt, amiért sokan meghalnának, csak hogy megtapasztalják. Hogyan nem megyek végig egy olyan utazáson, amiről azt gondoltam szembe találom magam Istennel? Hogyan nem próbálok ki egy olyan élményt amire egész életemben vágytam? 

Úgy éreztem bolond vagyok! 

A testemben lévő energia út olyan mint egy lenyomat, újraélhetem a tapasztalatot meditáció során. Imádkoztam védelemért, mivel tudtam, hogy veszélyes vizekre evezek. Nem tudtam hány cápa vár rám, hogy lehúzzon a mélybe. Így újra és újra megpróbáltam, átadtam magam az "áramlásnak", hogy tipikus New Age kifejezéssel éljek, de minden alkalommal ellenálltam neki. Hasonló élményeket tapasztaltam, de nem engedtem neki. Hála Istennek!

Az utolsó alkalommal amikor ez történt Big Surban, Kaliforniában a tengerparton ültem egy barátommal. Néztük a naplementét, minden csendes volt, becsuktam a szemem egy pillanatra, hirtelen megváltozott valami az agyamban, olyan volt mintha felkattintottak volna egy kapcsolót. Nem volt energiaáramlás a gerincemben, semmilyen előjele nem volt, csak egy hirtelen robbanást éreztem az agyamban, ami felfelé haladt a koponyatetőmig, és kinyitotta az ajtót a másik világba. Utolsó alkalommal visszautasítottam ezt. Többé nem fordult elő, mert örökre lezártam ezt az ajtót.


Forrás:
https://pilgrim777.wordpress.com/table-of-contents/11-my-kundalini-experience/

Megjegyzések