A megváltozott tudatállapot, avagy lerombolt védelmi vonalunk





A Biblia több helyen figyelmeztet arra, hogy legyünk éberek és figyeljünk oda a gonosz lélek működésére, hiszen folyamatosan azon van, hogy ártson az embernek és kárhozatra juttassa a lelkét. Különböző okkult és ezoterikus praktikával sokakat átejt és megkötöz. 

6Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Tesz 5

8Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Pt 5

35Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Lk 11

32Vigyázzatok tehát, s tegyétek meg, amit az Úr Isten parancsolt nektek; ne térjetek se jobbra, se balra...  MTörv

A mai kor tele van csábításokkal, melyek nagy dolgokat ígérnek. Boldogságot, jó közérzetet, egyesülést a világmindenséggel, a belső energiaszintünk növekedését, a bennük lakó istenséget, magasabb szinten lévő megvilágosult lelkeket, egyszóval a tökéletességet. Mindezt különböző ezoterikus praktikákon keresztül érhetjük el. A fő veszélyforrás közös, mégpedig a megváltozott tudatállapot. Jézus kifejtette, hogy "aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló..." (Jn 10). Jézus soha nem kérte tőlünk azt, hogy okozzunk magunknak elő mesterségesen megváltozott tudatállapot, mert az a boldogulás útja, az vezet el a tökéletességre. Inkább figyelmet, összeszedettséget kért tőlünk.

Lassan föl kellene ébrednie az embereknek, amíg nem késő. Nagy lélekvadászat folyik a földön  és a hazugság atyja mindent megtesz, hogy minél több lelket megszerezzen magának, így Istennek minél nagyobb fájdalmat és veszteséget okozzon. Jézus nem mondta meg, hogy mikor jön vissza, de valószínűleg az idő vészesen fogy, amit a gonosz is érez. Az ördög soha nem közvetlenül jelentkezik, hanem a megtévesztéseken keresztül. Mindig a "kiskapukat" keresi, azt a lehetőséget, amikor az ember önként engedi be az akolba. Ígér fűt-fát, mindenféle csábító dolgot, és ha már házon belül van,akkor már sok esetben késő.

A megváltozott tudatállapotban az ember sebezhetővé válik. Ekkor átmenetileg leomlanak azok a védművek, melyek éber állapotunkban megvannak. Éber állapotunkban képesek vagyunk választani a jó és a rossz között, ellen tudunk állni a kísértéseknek, képesek vagyunk imával védekezni a gonosz támadásai ellen. Egyszóval az Isten által nekünk adott természetes védműveinket használhatjuk. Mit mond Szent Pál?

"13Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. 14Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! (Iz 59,17) 15Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. 16Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét." Ef 6

Valljuk be őszintén, megváltozott tudatállapotban ez nem megy.


Ki kell emelnem a lelkek megkülönböztetésének adományát, ami alap szinten minden keresztényben működik. Hát használjuk!!!!
Lehet, hogy a megváltozott tudatállapotban hatalmas extatikus élményekben van részünk, azonban ez a megtévesztés része.

A következő ezoterikus praktikák járhatnak megváltozott tudatállapottal:

  • Transzcendentális meditáció (TM)
  • Holotróp légzés (Magyarországon inkább transz légzés)
  • Kundalini jóga
  • Pránájáma légzéstechnikák
  • Csakra nyitás,csakra meditáció
  • Channelling
  • Rebirthing
  • Sámánizmus
  • Automatikus írás
  • Angyal inkorporáció
  • Reinkarnációs utaztatás
  • Agykontroll
  • Asztrál utazás

A felsorolás korántsem teljes, de a variáció szinte végtelen.
Az alábbi kérdések segíthetnek abban, hogy rád mennyire hatottak ezek az ezoterikus technikák.

  • Amennyiben volt megváltozott tudatállapottal járó élményed, akkor utána éreztél szomorúságot, lehangoltságot?
  • Vannak "elvonási" tüneteid? Milyen gyakran érzel késztetést arra, hogy újra belevágj a gyakorlásba, hogy újra átéld a tudattalanságot és az ezzel járó jó érzést? Naponta, pár naponta, esetleg ritkábban?
  • Az extatikus élmények után éreztél ürességet?
  • Gyakorló keresztényként érzed azt, hogy kezdesz eltávolodnál Krisztustól, a tanításától? Esetleg érzed úgy, hogy egyre nehezebben megy az ima, egyre nehezebben jutsz el Istentiszteletre?
  •  Veszel észre magadon apróbb viselkedés (személyiség) változást, vagy jelez ilyet vissza a környezeted?
  • Vannak látomásaid vagy akusztikus hallucinációid?
  • Észreveszel magadban új képességeket, pl. előre "megérzel" dolgokat, "kitalálod" mi fog következni?
  • Van olyan érzésed, hogy mintha "figyelne" valaki, van idegen jelenlét érzésed?
  • Ha már szeretnél felhagyni ezekkel a gyakorlatokkal és Jézus felé fordulni, akkor érzel nehézséget/kísértést, hogy folytasd tovább?
Ha több kérdésben is magadra ismersz, akkor nagyon rossz irányba haladsz. Azt azonban tudnod kell, hogy soha nem késő visszafordulni. A legfontosabb minden esetben, hogy meg kell tagadni minden olyan praktikát, amit eddig folytattál. Meg kell semmisítened minden olyan tárgyat, ami a cselekménnyel kapcsolatos. Át kell adni magad teljesen Jézusnak és bocsánatot kérni tőle ezekért a cselekményekért. Katolikusoknak természetesen a gyónás az, ami ki tudja tépni ezeket a gyökereket.Utána pedig nem szabad visszaesni, bármilyen nagy is a kísértés.

Megjegyzések