"Bár nehezemre esik leírni történetemet, mégis megteszem, mert azt gondolom, hogy mások számára is hasznos lehet , és mert úgy tűnik, összhangban van az Evangéliumban olvasottakkal. Az ördögi zaklatások 1974-ben kezdődtek; különös bajaimat az orvosok nem tudták megmagyarázni, és a pszichiáterek is csak a vállukat vonogatták, anélkül hogy valamiféle diagnózist tudtak volna megállapítani. Például hirtelen úgy éreztem, megfojtanak, és ideggörcsök törtek rám, mintha áramütések érnék az egész testemben. A jelenségek néha olyan erőszakosak voltak, hogy a férjem, az éjszaka közepén, hívatta a sürgősségi mentőorvost.
Ugyanebben az időszakban kezdtem elhagyni az Egyházat; hiteltelennek tüntettem fel minden alkalommal, amikor vallásról volt szó. Szokatlan dolog volt ez számomra, mert mindig hívő és elkötelezett keresztény voltam, valamint a Katolikus Akció vezetője. Azt hittem, "növekedési krízisről" van szó; de ez az Egyházzal szembeni neheztelés több mint tíz évet tartott. Azelőtt nagyon boldog voltam, ha megállhattam az Oltáriszentség előtt; most meg csak elfutni szerettem volna. Minden nevetségesnek tűnt a szememben, a papok színészkedésének és a hívek butaságának.
A férjem gyakorló katolikus, szenvedett a vallástól való elszakadásom miatt, amely egybeesett a tőle való eltávolodással is. Később, 1978-tól, elkezdtem, egzotikus tapasztalatokat keresve, peremre sodródott csoportokat látogatni. Így egy valóságosan saját tönkretételemre irányuló időszak kezdődött el: egyre betegesebbé váltam, és vonzottak azok a személyek, akik fájdalmat okozhattak nekem; perverz élvezetet találtam a hatalmukra való ráhagyatkozásban. Éveken át találkoztam mindenféle guruval, gyógyítókkal és boszorkányokkal.
Fizikailag egyre rosszabbul voltam, Olyan volt, mintha a testemet egy harapás tartaná fogva. Megállt az emésztésem, izületi problémáim voltak, mindig fáradt voltam és lehangolt. Csak a "pszichológiai" kurzusok alatt, amelyeken részt vettem, és amelyek erősen hatottak rám, éreztem, hogy felélénkülök. Biztos vagyok benne, hogy ha hallottam volna ördögűzőkről, ahelyett hogy gurukhoz forduljak, hamarabb szabadultam volna ki ebből a pokolból. De hosszú és elkötelezett vallási gyakorlatom alatt soha nem hallottam ördögűzőkről beszélni.
Szenvedélyesen foglalkoztam asztrológiai tanulmányokkal; oda jutottam, hogy az eseményeket az asztrológia és a reinkarnáció fényében értelmeztem. 1981-ben találkoztam a legutálatosabb lénnyel, akit életemben valaha is megismertem. Egy őrült pszichiáter volt (csak később tudtam meg, hogy elmebetegként beutalták a kórházba). Egyezséget kötött Luciferrel, hogy amennyi embert csak tud, tönkretesz; erről is csak később szereztem tudomást. Valamilyen ürüggyel behívott az irodájába, és hipnózis segítségével egy éven át játszott a testemmel és a lelkemmel. Csak akkor lehet valakit hipnotizálni, ha ő maga is akarja; de az ördög azt sugallja, hagyjam, hogy ez az elmebajos kínozzon. Képzeljék el, egyszer addig fojtogatott, hogy majdnem belehaltam; de a Szűzanya megvédett (kislányként a szüleim neki szenteltek engem).
Nem tudom, hogyan sikerült ebből a szakadékból kijutnom. Kórházban végeztem, ahol öngyilkosságot kíséreltem meg, de két hónap után jobban lettem. Az ördög azonban nem tágított mellőlem, és szenvedélyesen megszerettette velem a pszichoanalízist, azzal az eredménnyel, hogy teljesen eltávolodtam a hittől.
Jártam jógatanárok iskolájába is, és a falunkban elkezdtem hatha-jógát oktatni. Buddhista lettem, gyakoroltam a zen meditációt, meghasonlottan és boldogtalanul. Az Egyház iránt igazi gyűlöletet éreztem, de bennem, egészen mélyen, kétségbeesés volt: senki és semmi nem érdekelt többé, sem a férjem, sem a gyerekeim.
Akkor kezdtem el néhány baráttal a spiritiszta szeánszokat. Néha az volt a benyomásom, hogy lassan megbolondulok; nem fogtam fel többé, hogy a valóságban élek-e vagy álmodom. A pszichoanalízisben csalódva egyik barátnőm elvitt egy nőhöz, akinek a hatalmát dicsőítette. Az I.V.I. szekta nagy papnője volt ő, és annyira elcsavarta a fejem, hogy elvittem hozzá a férjemet, a rokonaimat, a barátaimat. Úgy tűnt, mintha hipnózisban élnék A nő azt vallotta magáról, hogy katolikus, és hogy Krisztus reinkarnációja; elhitette velem, hogy meggyógyította egyik lányomat, aki epilepsziás krízisekben szenvedett, és megparancsolta, hogy hagyjuk abba a gyógyszerek szedését. A lányom néhány nap múlva kómába esett és csak a csodával határos módon menekült meg. Rettegéssel emlékszem ezekre a gyógyító ülésekre, "harmonizációnak" hívták őket. Ha ismertem volna egy ördögűzőt, elkerülhetők lettek volna ezek a szenvedések a saját életemben és a lányom életében, akinek egy ördögűző imája után nem voltak többé epilepsziás krízisei.
1984-ben az az öröm ért, hogy terhes lettem az ötödik gyermekemmel. De túl gyenge voltam; éppen előtte estem át egy másik különös, orvosokat ámulatba ejtő időszakon: betegségek, migrének, szédülések periódusán. Így a második hónapban spontán vetélésem volt; sok vért veszítettem és kaparásra volt szükség. Ott várt az Úr, aki erősítésemre elküldte Anyját. Rendkívüli tapasztalat volt, amely visszavitt Istenhez. Úgy tűnt, mintha a Szűzanya az én segítségemre maradna ott a kórházi szobámban; szememre vetette a múltamat és a követésére hívott. Örömmel beleegyeztem, mert úgy éreztem, betöltött a fény és a béke.
A következő időszak nagyon kemény volt. Egyrészről a Szűzanya segített szeméttel teli tudatalattimat megtisztítani; másrészről a gonosz félelmetes kísértésekkel, kétségekkel, ösztönzésekkel ostromolt, hogy visszatérjek az ő útjára. Ebben a helyzetben is, ha ismertem volna egy ördögűzőt, nagy segítségemre szolgált volna. Éjszaka fizikailag éreztem az ördög jelenlétét aki ezt ismételgette: "Visszaszerezlek magamnak."
Több paphoz is fordultam segítségért, de valójában semmit nem értettek meg az állapotomból, és bizonyos ördögi támadásokról semmiféle tapasztalatuk nem volt. Elnézést kérek, de kézzelfoghatóan tapasztaltam tudatlanságukat ezen a területen.
1988-tól még erősebb harcaim voltak. A magam részéről az Úr mellett döntöttem; akkor az ördög a férjemmel és a gyerekeimmel kezdett ki, megmagyarázhatatlan bajokkal sújtotta őket: tizenhárom hónap alatt tizennégy sürgősségi beutalásra került sor. Még súlyosabbak voltak az erkölcsi támadások, a családunk megosztására irányuló kísértések. Aztán éjszakánként hirtelen felébredtem, olyan félelmetes depresszióba merülve, hogy képtelen voltam imádkozni, bár szerettem volna. Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen szűnt meg ez a félelem, és újra egész szívvel áldhattam Istent.
Az imához való visszatéréssel, azt hittem, megszabadultam az ördögtől, de tévedtem. Tevékenysége még alattomosabbá vált, hogy ellankassza ellenállásomat. Ha lelki magányba vonultam, úgy éreztem, lidércnyomásos kétségek törnek rám, kétségbeeséssel teli gondolatokkal párosulva; ha zarándoklaton voltam, azzal a benyomással érkeztem vissza, mintha véresre vertek volna. Minél többet imádkoztam, minél inkább igyekeztem jót tenni, annál jobban vert az ördög az alattomos gondolatokkal. Egész testemben szenvedtem a fájdalmaktól, az álmatlanságtól és emlékezetkieséstől. Néha arra gondoltam, hogy otthagyom a családot és elmegyek messzire. Borzasztó két évem volt, senki nem értett meg. Mindez megkönnyíthető vagy elkerülhető lett volna, ha egy ördögűző a segítségemre lett volna.
Ezt akkor értettem meg, amikor végre, mintegy véletlenszerűen, bizonyára a Szeplőtelen Szűz által elrendelt véletlen következtében, találkoztam egy ördögűzővel, aki a fájdalmak és a sötétség ezen hosszú alagútjából kijuttatott. Amióta elkezdett fölöttem imádkozni, minden megváltozott. Nem mintha megszűntek volna a fájdalmak, de értelmet kaptak, a fényben éltem meg őket. Az ördögűzés néhány óra nyugalmat és békét ad. Amikor a harc újrakezdődik, még buzgóbban és az Úr akaratára való teljes ráhagyatkozással imádkozom. Sikerül jobban megértenem és szeretnem a szeretteimet, akik most teljesen rám bízzák magukat, úgy érzik, megértem őket.
A lelki életem, amelyet próbálok Istennel egyesülten élni, növekvő vágyakozással halad előre; a keresztjeim, Krisztus szenvedésének fényében megélve, nem nyomnak többé. Megvannak még a harcok, de vannak valódi békével és igazi örömmel teli pillanataim is. Az ördögűzések előrehaladtával folyamatos javulást látok."
(Gabriele Amorth: Róma ördögűzőjének újabb tapasztalatai)
Már több ilyen tanúságtételt közzétettem a blogban. Aki végigolvasta ezeket valószínűleg talál közös pontokat. A következők lehetnek:
Ha valaki súlyos testi és lelki problémával küzd, mindig érdemes kérni Jézus és a Szűzanya segítségét. Az világosan látszik hogy az ehhez hasonló problémából az ember önállóan nem tud kimászni. A lehető legrosszabb az, ha mágushoz vagy jóshoz fordul az ember. Átmenetileg lehet jó, de aztán megsokasodnak a problémák.
Isten kegyelme és szeretete minden rosszat legyőz. :-)
Ugyanebben az időszakban kezdtem elhagyni az Egyházat; hiteltelennek tüntettem fel minden alkalommal, amikor vallásról volt szó. Szokatlan dolog volt ez számomra, mert mindig hívő és elkötelezett keresztény voltam, valamint a Katolikus Akció vezetője. Azt hittem, "növekedési krízisről" van szó; de ez az Egyházzal szembeni neheztelés több mint tíz évet tartott. Azelőtt nagyon boldog voltam, ha megállhattam az Oltáriszentség előtt; most meg csak elfutni szerettem volna. Minden nevetségesnek tűnt a szememben, a papok színészkedésének és a hívek butaságának.
A férjem gyakorló katolikus, szenvedett a vallástól való elszakadásom miatt, amely egybeesett a tőle való eltávolodással is. Később, 1978-tól, elkezdtem, egzotikus tapasztalatokat keresve, peremre sodródott csoportokat látogatni. Így egy valóságosan saját tönkretételemre irányuló időszak kezdődött el: egyre betegesebbé váltam, és vonzottak azok a személyek, akik fájdalmat okozhattak nekem; perverz élvezetet találtam a hatalmukra való ráhagyatkozásban. Éveken át találkoztam mindenféle guruval, gyógyítókkal és boszorkányokkal.
Fizikailag egyre rosszabbul voltam, Olyan volt, mintha a testemet egy harapás tartaná fogva. Megállt az emésztésem, izületi problémáim voltak, mindig fáradt voltam és lehangolt. Csak a "pszichológiai" kurzusok alatt, amelyeken részt vettem, és amelyek erősen hatottak rám, éreztem, hogy felélénkülök. Biztos vagyok benne, hogy ha hallottam volna ördögűzőkről, ahelyett hogy gurukhoz forduljak, hamarabb szabadultam volna ki ebből a pokolból. De hosszú és elkötelezett vallási gyakorlatom alatt soha nem hallottam ördögűzőkről beszélni.
Szenvedélyesen foglalkoztam asztrológiai tanulmányokkal; oda jutottam, hogy az eseményeket az asztrológia és a reinkarnáció fényében értelmeztem. 1981-ben találkoztam a legutálatosabb lénnyel, akit életemben valaha is megismertem. Egy őrült pszichiáter volt (csak később tudtam meg, hogy elmebetegként beutalták a kórházba). Egyezséget kötött Luciferrel, hogy amennyi embert csak tud, tönkretesz; erről is csak később szereztem tudomást. Valamilyen ürüggyel behívott az irodájába, és hipnózis segítségével egy éven át játszott a testemmel és a lelkemmel. Csak akkor lehet valakit hipnotizálni, ha ő maga is akarja; de az ördög azt sugallja, hagyjam, hogy ez az elmebajos kínozzon. Képzeljék el, egyszer addig fojtogatott, hogy majdnem belehaltam; de a Szűzanya megvédett (kislányként a szüleim neki szenteltek engem).
Nem tudom, hogyan sikerült ebből a szakadékból kijutnom. Kórházban végeztem, ahol öngyilkosságot kíséreltem meg, de két hónap után jobban lettem. Az ördög azonban nem tágított mellőlem, és szenvedélyesen megszerettette velem a pszichoanalízist, azzal az eredménnyel, hogy teljesen eltávolodtam a hittől.
Jártam jógatanárok iskolájába is, és a falunkban elkezdtem hatha-jógát oktatni. Buddhista lettem, gyakoroltam a zen meditációt, meghasonlottan és boldogtalanul. Az Egyház iránt igazi gyűlöletet éreztem, de bennem, egészen mélyen, kétségbeesés volt: senki és semmi nem érdekelt többé, sem a férjem, sem a gyerekeim.
Akkor kezdtem el néhány baráttal a spiritiszta szeánszokat. Néha az volt a benyomásom, hogy lassan megbolondulok; nem fogtam fel többé, hogy a valóságban élek-e vagy álmodom. A pszichoanalízisben csalódva egyik barátnőm elvitt egy nőhöz, akinek a hatalmát dicsőítette. Az I.V.I. szekta nagy papnője volt ő, és annyira elcsavarta a fejem, hogy elvittem hozzá a férjemet, a rokonaimat, a barátaimat. Úgy tűnt, mintha hipnózisban élnék A nő azt vallotta magáról, hogy katolikus, és hogy Krisztus reinkarnációja; elhitette velem, hogy meggyógyította egyik lányomat, aki epilepsziás krízisekben szenvedett, és megparancsolta, hogy hagyjuk abba a gyógyszerek szedését. A lányom néhány nap múlva kómába esett és csak a csodával határos módon menekült meg. Rettegéssel emlékszem ezekre a gyógyító ülésekre, "harmonizációnak" hívták őket. Ha ismertem volna egy ördögűzőt, elkerülhetők lettek volna ezek a szenvedések a saját életemben és a lányom életében, akinek egy ördögűző imája után nem voltak többé epilepsziás krízisei.
1984-ben az az öröm ért, hogy terhes lettem az ötödik gyermekemmel. De túl gyenge voltam; éppen előtte estem át egy másik különös, orvosokat ámulatba ejtő időszakon: betegségek, migrének, szédülések periódusán. Így a második hónapban spontán vetélésem volt; sok vért veszítettem és kaparásra volt szükség. Ott várt az Úr, aki erősítésemre elküldte Anyját. Rendkívüli tapasztalat volt, amely visszavitt Istenhez. Úgy tűnt, mintha a Szűzanya az én segítségemre maradna ott a kórházi szobámban; szememre vetette a múltamat és a követésére hívott. Örömmel beleegyeztem, mert úgy éreztem, betöltött a fény és a béke.
A következő időszak nagyon kemény volt. Egyrészről a Szűzanya segített szeméttel teli tudatalattimat megtisztítani; másrészről a gonosz félelmetes kísértésekkel, kétségekkel, ösztönzésekkel ostromolt, hogy visszatérjek az ő útjára. Ebben a helyzetben is, ha ismertem volna egy ördögűzőt, nagy segítségemre szolgált volna. Éjszaka fizikailag éreztem az ördög jelenlétét aki ezt ismételgette: "Visszaszerezlek magamnak."
Több paphoz is fordultam segítségért, de valójában semmit nem értettek meg az állapotomból, és bizonyos ördögi támadásokról semmiféle tapasztalatuk nem volt. Elnézést kérek, de kézzelfoghatóan tapasztaltam tudatlanságukat ezen a területen.
1988-tól még erősebb harcaim voltak. A magam részéről az Úr mellett döntöttem; akkor az ördög a férjemmel és a gyerekeimmel kezdett ki, megmagyarázhatatlan bajokkal sújtotta őket: tizenhárom hónap alatt tizennégy sürgősségi beutalásra került sor. Még súlyosabbak voltak az erkölcsi támadások, a családunk megosztására irányuló kísértések. Aztán éjszakánként hirtelen felébredtem, olyan félelmetes depresszióba merülve, hogy képtelen voltam imádkozni, bár szerettem volna. Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen szűnt meg ez a félelem, és újra egész szívvel áldhattam Istent.
Az imához való visszatéréssel, azt hittem, megszabadultam az ördögtől, de tévedtem. Tevékenysége még alattomosabbá vált, hogy ellankassza ellenállásomat. Ha lelki magányba vonultam, úgy éreztem, lidércnyomásos kétségek törnek rám, kétségbeeséssel teli gondolatokkal párosulva; ha zarándoklaton voltam, azzal a benyomással érkeztem vissza, mintha véresre vertek volna. Minél többet imádkoztam, minél inkább igyekeztem jót tenni, annál jobban vert az ördög az alattomos gondolatokkal. Egész testemben szenvedtem a fájdalmaktól, az álmatlanságtól és emlékezetkieséstől. Néha arra gondoltam, hogy otthagyom a családot és elmegyek messzire. Borzasztó két évem volt, senki nem értett meg. Mindez megkönnyíthető vagy elkerülhető lett volna, ha egy ördögűző a segítségemre lett volna.
Ezt akkor értettem meg, amikor végre, mintegy véletlenszerűen, bizonyára a Szeplőtelen Szűz által elrendelt véletlen következtében, találkoztam egy ördögűzővel, aki a fájdalmak és a sötétség ezen hosszú alagútjából kijuttatott. Amióta elkezdett fölöttem imádkozni, minden megváltozott. Nem mintha megszűntek volna a fájdalmak, de értelmet kaptak, a fényben éltem meg őket. Az ördögűzés néhány óra nyugalmat és békét ad. Amikor a harc újrakezdődik, még buzgóbban és az Úr akaratára való teljes ráhagyatkozással imádkozom. Sikerül jobban megértenem és szeretnem a szeretteimet, akik most teljesen rám bízzák magukat, úgy érzik, megértem őket.
A lelki életem, amelyet próbálok Istennel egyesülten élni, növekvő vágyakozással halad előre; a keresztjeim, Krisztus szenvedésének fényében megélve, nem nyomnak többé. Megvannak még a harcok, de vannak valódi békével és igazi örömmel teli pillanataim is. Az ördögűzések előrehaladtával folyamatos javulást látok."
(Gabriele Amorth: Róma ördögűzőjének újabb tapasztalatai)
Már több ilyen tanúságtételt közzétettem a blogban. Aki végigolvasta ezeket valószínűleg talál közös pontokat. A következők lehetnek:
- Olyan betegségek kialakulása amiknek semmilyen szervi oka nincs, egyáltalán semmit nem találnak az orvosok.
- A tanúságtevő fizikai és lelki szenvedéseket él át, nem tudnak semmit sem tenni az érdekében.
- Elfordulás az egyháztól, Istentől, nehezére esik mindenféle ima.
- Megoldás keresés az ezotériában, okkultizmusban.
- Guruk, jósok, boszorkányok és mágusok felkeresése, ami csak ront a helyzeten.
- Keleti tanokhoz és keleti vallásokhoz való fordulás.
- Depresszió, lehangoltság, öngyilkossági gondolatok és késztetések, esetleg próbálkozások.
- Emlékezet kiesés és fizikai bántalmazások
- A gyógyulás során ördögi zaklatások, erős kísértések, stb.
- Végül a Szűzanyához és Jézushoz való segélykiáltás és a gyógyulás az ima által.
Ha valaki súlyos testi és lelki problémával küzd, mindig érdemes kérni Jézus és a Szűzanya segítségét. Az világosan látszik hogy az ehhez hasonló problémából az ember önállóan nem tud kimászni. A lehető legrosszabb az, ha mágushoz vagy jóshoz fordul az ember. Átmenetileg lehet jó, de aztán megsokasodnak a problémák.
Isten kegyelme és szeretete minden rosszat legyőz. :-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése