Ördögi zaklatás a szenteknél

Arról már sok szó esett, hogy milyen hatásai lehetnek a mágiának és okkultizmusnak. Milyen módon képes zaklatni az embereket és hogyan árthat neki.
Ez egy kissé rendhagyó kitérő, mert nem kapcsolódik a mágiához és az okkultizmushoz. Mégis szót kell róla ejteni. Azért, hogy Isten korábban is megengedte a gonosznak a működését, hogy több kegyelmet tudjon adni ezeknek az embereknek. Ők nem keresték úgy mint azok akik okkultizmussal foglalkoznak. Nem nyitották meg magukat semmi gonosznak, nem idézték meg "angyalukat", hogy segítse őket.
Normál esetben Isten csak annyira engedi meg az ördögnek a működését, amennyire az ember képes azt kezelni és ellen tud állni a kísértéseknek. Soha senkit nem hagy kísérteni erőn felül.

Lássuk akkor a szenteket, akiket ténylegesen zaklatott az ördög. Mert bárki bármit mond nagyon is létezik és erősen munkálkodik Isten művének lerombolásán.

Remete Szent Antal

"Egyszer Szent Antal bizonyos barlangsírban töltötte éjszakáját, mi esztendők során keresztül szokása volt. Ekkor nagy sereg gonosz szellem támadt reá, és marcangolta testét, úgyhogy testvérei halottnak vélték, és hátukon vitték haza cellájába. El is siratta mindenki, ha ki látta, és szentül hitték, hogy halott. És mindenki nyugovóra tért. És ekkor Szent Antal megelevenedett, és meggyógyulván parancsolta tanítványainak, hogy vigyék vissza a barlangsírba. És ahogy ott feküdt fájdalmaiban, áhítatosan imádkozott. Most megint rátámadtak a gonosz szellemek, és mindennemű szörnyeteg állatok alakjában megjelentek előtte. Fogaikkal és szarvaikkal tépdesték, és karmaikkal kegyetlenül marcangolták. És mikor már véresre gyötörték, jött egy ragyogó jelenés, és mind elűzte az ellenségeket. Erre Szent Antal nyomban meggyógyult, és megvilágosodott elméjében, hogy valóban Krisztus járt itt. És így szólt:
     – Édes Uram, Jézus Krisztusom, hol voltál nagy gyötrelmemben, hogy nem segítettél rajtam már az imént?
     Mondá pedig Krisztus:
     – Antal, én itt voltam, és nagy örömöm tellett vitéz viaskodásodban. És elnyered tőlem viaskodásod méltó díját: akarom, hogy nevedet tisztelet övezze széles e világon."

Forrás: http://www.katolikus-honlap.hu/0807/torok2.htm


Vianney Szent János


Viannyey Szent Jánost is rendszeren zaklatta az ördög. Nagy zajt csapott úgy, hogy először azt hitte szegény plébános, hogy valami betörő jár a plébánián. Hívott fegyveres embert, de végül szegény feladta annyira megijedt.

Pio atya

Hívei azt is tartják még, hogy a Sátán ördögi fogásokkal akarta Pio atya szenvedését növelni. Ez úgy történt, hogy megjelent a "világosság angyalaként" vagy megsemmisített vagy megváltoztatott leveleket, amelyeket a lelki vezető kapott és küldött. Ágoston atya ezt megerősítette, amikor ezt mondta:

A Sátán megjelent fiatal lányok képében, akik meztelenül táncoltak teljesen ruha nélkül, a megfeszített Krisztus képében, a szerzetesek fiatal barátjának képében, a lelki atya képében, a provinciális atya képében, X. Piusz pápa képében, az őrangyala képében, Szent Ferenc képében és a Szűzanya képében.

Ma 22 napja, hogy Jézus megengedte az ördögöknek, hogy rajtam töltsék haragjukat. Atyám, az egész testem zúzódott a verések miatt, amelyeket elviseltem ideig az ellenségeinktől. Sűrűn letépték az ingemet, hogy a csupasz bőrömet üthessék.

Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni a Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyeket a jelenések közben elfogták. Pio atya leveleiben az áll, hogy türelmes maradt megpróbáltatásai közepette, mert erősen hitt abban, hogy Jézus, Mária, őrangyala, Szent József és Szent Ferenc végig vele vannak és végig segítik őt. A leveleiből kiderült, hogy Pio atya úgy tett különbséget a gonosz lelkek között, hogy megkérte őket, hogy mondják: Éljen Jézus!. Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pietrelcinai_Szent_Pio




Végül egy olyan szentet említek aki talán nem annyira ismert, de "sajátossága", hogy Isten megengedte az ördögnek a tényleges testi megszállást. Egész légiók voltak benne, végül már csak Lucifer volt hátra, de ott Jézus megálljt parancsolt neki.


Miriam Baouardy

 

"1867. július 27-én Mirjamot beöltöztették kármelita noviciának, a Keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária nővér néven. Erős démoni támadások ellen kellett küzdenie. Még novícia volt, amikor a Szűzanya előre jelezte neki: Jézus megengedi, hogy a Gonosz megszállja. Csak Mirjam testére fog kiterjedni a hatalma, lelke el lesz rejtve előle. Mirjam még azt is megtudta, melyik nap delén kezdődnek a megszállások. 1868. július 26-án délelőtt kilenc órakor elragadtatásban így szólt: „Harcolnom kell kilenc király és kilenc nemzet ellen, mielőtt eljuthatnék a hegycsúcsra, ahol Jézus áll.” Ugyanaznap délben, amikor a nővérek az Úrangyalát imádkozták, Mirjam arca elborult, testén remegés futott át, és fölkiáltott: „Mit hadartok itt?” Egy nővérre, aki a feszületet csókolta meg éppen, rákiáltott: „Mit csókolod azt a fadarabot, te ostoba?” „Ez Jézus – mondta a nővér – , ez Isten!” És Mirjam eltorzult arccal ordította: „Nincs Isten!” A nővérek pontosan tudták, miről van szó, hiszen Isten előre tudtára adta a kis arab nővérnek. Világosan értették, hogy nem ő az, aki az imádság és Isten ellen lázít, hanem a démon, aki átmenetileg uralomra jutott az Istennek szentelt szűz beszélő szervei fölött. Minden jelenlévő számára tiszta volt a kép: a megszállottság és a bűn nem azonos, és egyik sem tételezi föl a másikat szükségképpen. Mirjam ártatlan áldozat volt, akit Isten – átmenetileg és korlátozottan – kiszolgáltatott a sötétség hatalmának. Az ártatlanok szenvedése, az Istennek adott lélek osztozása a megfeszített Jézus elhagyottságában és kiszolgáltatottságában, lényeges része a megváltás elfogadásának. „Kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára” (Kol 1,24).

„Hagyjuk el ezt a rossz házat!” - kiabált Mirjamból a démon. A nővér megindult a klauzúra ajtaja felé. Szembetalálkozva a perjelnővel, így üdvözölte: „Ki ez a vénasszony?” A házban akkor folyt a lelkigyakorlat, s a megszállottat minden tiltakozása ellenére lecipelték az elmélkedésre. A pap tájékoztatva volt a helyzetről. Amikor a démon félbeszakította, nem zavartatta magát, hanem folytatta előadását, végére érve pedig ráparancsolt a tisztátalan lélekre, hogy távozzék. Az tiltakozott, de végül engedelmeskedett. Mirjam felszabadult a démoni elnyomás alól. Olyan volt, mintha mély, nyomasztó álomból ébredne. Előtörtek könnyei.

– Atya – zokogta – , Isten elhagyott engem. Úgy látszik, nem szeretem már Istent, sem a Szűzanyát! Mindenki magamra hagyott, még a nővérek is.

A lelkiatya elmondatta vele a szeretet isteni erényének felindítását, és megnyugtatta, hogy igenis szereti Istent. De a következő pillanatban újból a démoni hang szólalt meg Mirjamból. A pap ismét kiűzte a gonosz hatalmat, de az pillanatokon belül visszatért megint. Újból elkergette, ismételten visszajött. Nem volt képes tartósan eltávolítani. Mirjam pokoljárása folytatódott. Van egy dal:

Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni...

Mirjam a megszállás alatt a mérhetetlen elhagyottság feneketlen sötétségét élte át. Nem volt ez bűn, hanem szenvedés. A megszállottság önmagában nem erkölcsi, hanem fizikai rossz. A megszállás 1868. július 26-án déli 12 órától szeptember 4-én déli 12 óráig, negyven napon át tartott, rövid megszakításokkal. Súlyossága egyre fokozódott. Nem véletlenül jövendölte: „Harcolnom kell kilenc király és kilenc nemzet ellen...” Jusson eszünkbe, hogy egy tiszteletreméltó és közismert (bár nem kötelező és nem is igazolható) teológiai hagyomány az angyalok kilenc karát sorolja föl. Ebből annyi egészen biztos, hogy az angyalok nem egyformák, hanem nagyon különböző szellemi szinten mozognak. Mivel a démonok bukott angyalok, a bukásban is megtartják teremtett természetüket és ezzel az angyali hierarchiában elfoglalt szintjüket. A kilenc nemzet tehát azt jelenti: Isten megengedte, hogy Mirjam megszállásai a démoni hatalmak minden szintjét demonstrálják. A kilenc király az egyes szinteken uralkodó legfőbb démon.

Az első „démon-légió”, amely Mirjamot megszállta, ezt mondta magáról a nővér nyelvével: „Mi még nem is vagyunk annyira gonoszak. Jelentéktelen fecsegők vagyunk. Utánunk sokkal rosszabbak jönnek.” És ez így is volt: egyre vadabb „légiók” gyötörték. Olykor Mirjam fölszabadult a megszállás alól, gyónni és áldozni tudott, de aztán még kegyetlenebb démonrajok jöttek, és az exorcizmus csak pillanatokra használt. Isten szegény kis jegyese a nővérek lelkiismeretes nyilvántartása szerint pontosan száz megszállási rohamot állt ki. 1868. szeptember 4-én, a megszállások negyvenedik napján, a Mirjamot hatalmában tartó démon felkiáltott: „Menjetek arrébb! Lucifer jön. Ha az arab lány mellett maradtok, mindnyájan porrá égtek!” A nővérek és a pap elhúzódtak az ágytól, amelyen a szenvedő Mirjam feküdt. A századik, minden eddiginél rettenetesebb megszállás következett. Eljött a démoni légiók császára, a sötétség fejedelme személyesen. Mirjam keze és arca vörös izzásba ment át, majd teljesen szénfekete lett. Testéből füst szállt föl. Sűrű kénkőszag töltötte be a szobát. A nővér tehetetlenül feküdt, már alig-alig lélegzett.

És akkor egyszercsak sikoltás hasított a levegőbe, amely nem Mirjam torkából jött. Ijesztő volt és olyan erős, mint a mozdony füttye. Még egy, és még egy! Tizenkilenc borzalmas sikolyt számoltak meg a novérek, akik Istenben bízva végigkísérték ifjú társnőjük félelmetes pokoljárását. Valaki, látszott, megriasztotta a sátánt, az sikoltva távozott, és a szenvedő nővér arcán egy pillanatnyi derű suhant át. De aztán tehetetlenül kínlódott tovább, beszélni nem bírt, és egészen elgyöngült."
Forrás: http://www.hagiosz.net/?q=ordongosszent