"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2016. szeptember 22., csütörtök

Alice A. Bailey Lucifer misszionáriusa és a New Age alapítója

Helena Blavatsky a 19. század második felében megismertette a Nyugattal a „Titkos Tudományt”, amibe - könyvei szerint - egy tibeti „felsőbb mester” avatta be telepatikus úton (A szellememberek írnoka. Hetek, 2014. július 25.). Mielőtt Blavatsky 1891. május 8-án Londonban meghalt, utolsó, transzállapotban mondott szavai ezek voltak: „Tartsátok megszakítás nélkül a láncolatot! Ne engedjétek, hogy kudarcot valljon az utolsó megtestesülésem!” Négy évvel később egy brit keresztény arisztokrata család tizenöt éves lánya előtt megjelent egy ismeretlen személy, aki felszólította, hogy készüljön fel arra a feladatra, amit „neki kell majd véghezvinni”. Ez a lány, a későbbi Alice A. Bailey lett a teozófia 20. századi legnagyobb hatású szerzője, aki írásaival a modern kori New Age és ezoterika szinte valamennyi irányzatát megtermékenyítette. 

Bailey Manchesterben született 1880-ban, eredeti neve Alice LaTrobe Bateman volt. Ősi és gazdag brit család gyermekeként szülei alapos, anglikán hit szerinti nevelésben részesítették, de – mint önéletrajzában később írja – „azok az évek, amelyek a legnagyobb fizikai kényelmet és luxust nyújtották a számomra, amikor szabad voltam bármiféle anyagi gondtól, ugyanakkor egy nyomorúságos időszak, a csalódás, a magány és a boldogtalan felfedezések évei voltak a számomra”.

Anyja hatéves korában meghalt, apja pedig a kor brit tradíciójának megfelelően csak látogatóként volt jelen a magányos kislány életében. Mire Alice tizenöt éves lett, már túl volt két öngyilkossági kísérleten. A kétségbeesés időszakai között buzgón járt vasárnapi iskolába és istentiszteletekre, sőt – mint később feljegyezte – számos „ébredési összejövetelen” is részt vett, ahol „láttam, amint az emberek (a spirituális élmények hatására) elvesztik az önuralmukat”.

1895. június 30-án aztán ő maga is átesett Skóciában egy olyan megtapasztaláson, ami teljesen megváltoztatta az életét. Bailey így írt erről: „Ezen a vasárnapon kivételesen nem mentem el a templomba a rokonokkal. Egyedül maradtam otthon a szolgákkal. A szalonban ültem és olvastam, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó, és belépett egy magas férfi, nagyon elegáns európai ruhában, de fehér turbánnal a fején.” A férfi leült Alice mellé, és elkezdett beszélni hozzá. Elmondta, hogy a lányra fontos feladat vár a jövőben, de ehhez neki is fel kell nőnie. „Ha önbizalmat gyűjtök, akkor megbíznak majd bennem, és beutazom az egész világot, hogy sok országban végezzem »a Mester munkáját«” – így emlékezett vissza Alice a turbános férfi jövendölésére, amit döbbenten hallgatott.

A jelenet néhány perc múlva véget ért. Az idegen felállt, és amilyen titokzatos módon megjelent, úgy távozott, de előbb még az ajtóból visszanézett Alice-ra, aki azt érezte, mintha egy más világba került volna. „Azt hittem, olyan történt velem, mint amit Jeanne d’Arc élt át, és hallucinálok vagy látomást láttam Jézusról. De húsz évvel később rájöttem, hogy a látogatóm valóságos lény, nem Krisztus, hanem az egyik legfelsőbb Mester, aki Krisztus közvetlen környezetéhez tartozik, és az Ő megjelenését készíti elő.” A titokzatos férfi „K. H. Mester” néven ismertette meg magát, és azt állította, hogy tanítványokat keres az emberek között,  ezért jött el Alice-hez is. (Az illető később Djwhal Khul néven jelentkezett, és Bailey azt állította, hogy ő diktálta számára mind a huszonnégy könyvet, amit életében írt.)
 
Azt, hogy milyen feladatra kapott elhívást, Alice csak később ismeri meg, addig csupán annyit tud, hogy lesz célja az életének. Amint befejezte tanulmányait, csatlakozott a YMCA keresztény karitatív és missziós szervezethez, amelynek elnöke történetesen saját nagynénje volt. Az 1844-ben alapított YMCA a fiatalokat akarta megnyerni az evangélium számára, és világszerte különböző oktatási, sport- és kulturális programokat, klubokat szervezett a számukra a nagyvárosokban. A szervezet munkatársai azonban a közösségi munka mellett aktív missziós tevékenységet folytattak, így Alice Baileynek is lépten-nyomon bizonyságot kellett tennie keresztény hitéről.
A fiatal nő kitűnt buzgalmával: „Nagyon sikeresen mentettem az embereket, bár utólag visszagondolva, lehet, hogy azért engedtek nekem, mert látták, milyen kitartóan és őszintén győzködöm őket, és ezért igyekeztek mielőbb megszabadulni tőlem” – írta Alice önéletrajzában, amelyet évtizedekkel később az általa alapított szervezet, a Lucis (eredeti nevén: Lucifer) Trust jelentetett meg.

A missziós munka mellett azonban Alice várta, hogy újra meghallja a „Hangot”. Ebben az időszakban egyre inkább úgy érezte, hogy a lelkeket nem Istennek, hanem épp ellenkezőleg, a Biblia haragos Istenétől kell megmentenie. Később így emlékszik vissza erre a vívódásra: „A keresztény egyház Istene... azt várja az emberektől, hogy kiengeszteljék haragját, féltékenyen őrzi előjogait, miközben Ő maga saját fiát is képes volt meggyilkoltatni, valami ködös terv érdekében, amelynek a célja állítólag az emberiség megmentése volt.” Továbbra is hitt azonban „Krisztusban” mint az emberiség jótevőjében, akiről ekkor még úgy gondolta, hogy „a vallás béklyóitól” megszabadított Jézusban találta meg.

A teljes cikk elolvasható itt: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201408/lucifer_misszionariusa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése