Interjú Fortea atyával

A Spero News exluzív riportot készített a teológus és exorcista atyával Jose Antonio Forteaval, aki beszélt az okkult művészetek veszélyeiről, és a Harry Potter sorozatról. 2007 augusztusában elutazott az USA-ba több konferenciára. 

A vatikáni ördögűző Gabriele Amorth tanítványa nem csak hogy ördögűző, de író és plébános is. Úgy gondolta, hogy Madridban az apja életét folytatja majd mint ügyvéd, azonban serdülőkorban elhívást érzett a papságra.
A Spanyolországban található Navarra egyetemen megírta téziseit az ördögűzésről. Ő már 20 éve végez ördögűzéseket. Az egyik esete ami a Spero News-ban 2005-ben jelent meg, Mártáról egy megszállott nőről szól, aki teljesen átlagos fiatal nőnek tűnt, azonban megszállottság alatt transzba esett, és egy Madrid közeli kápolna padlóján úgy viselkedett mint egy kígyó. Az egyik ördögűzést szkeptikus spanyol újságírók is végignézték, akiket sokkolt és megdöbbentett az eset. 

Fortea atya munkáját más szakmák is segítik. Vannak akik sikeresen elkerülik a megszállottságot, mások pedig Fortea atya könyvéből sokat tanultak az ördögűzésről. Az Interjú egy ördögűzővel: betekintés az ördögre, a megszállottságra, és a szabadulás útja c. könyve már elérhető angolul, míg Fortea atya több könyve még csak spanyolul van meg. 

Martin Barillas a Spero News vallási rovatának szerkesztője interjút készített Fortea atyával, amiben rákérdezett a megszállottságra, és elkerülési lehetőségeire. 

MB: Lehetséges az, hogy egy megszállott szentáldozáshoz járul? 

Fortea atya: Igen, ez nem csak lehetséges, hanem egyenesen szükséges. A krízis állapotában a démon mozgatja a megszállott testét. Lehetséges az, hogy a megszállott képes áldozni, és Isten kegyelmében lenni. 

MB: Mi a különbség egy megszállott és egy bűnös között aki áldozik, amikor nincs tudatában önmagának? Vannak olyan esetek amikor az öntudatlan embernek kellene áldoznia?

F: A különbség abban rejlik, hogy a bűnös ember beszennyezte a lelkét. A megszállott testét fogva tarthatják, de a lelke lehet tiszta. 
Az egyén tiszta lélek nélkül nem áldozhat.  Törekednünk kell arra, hogy tiszta lélekkel fogadjuk magunkhoz Jézust. Még az utolsó pillanatokban is amikor az emberek áldoznak megtisztíthatják a lelküket a megtérés cselekedetével. Azok akik nem gyónták meg súlyos bűneiket, nincsenek tudatában annak mit kapnak. Amennyiben tudják, akkor nem szabad áldozniuk. 

MB: Fortea atya, ön sok ördögűzői tapasztalattal rendelkezik. Tudna adni néhány információt azokról akiken végzett már ördögűzést?

F: Ez valami olyasmi mintha egy tengerészhez kellene fordulnia aki már sokat utazott, hogy beszéljen arról mit tapasztalt. Egy csomó dolog létezik... De azt mondhatom, hogy a démon hatalma nem annyira látványos, mint ahogyan azt az emberek elképzelik. Sikoltozás, fetrengés a földön, sértegetések, hányás, a pap inzultálása, köpdösés. Általában ezt látják az ördögűzők. Az ennél látványosabb megnyilvánulások ritkák. Mégis, hallottam emberi lényt lehetetlen módon sikoltozni, kicsavart testet, rejtett dolgok ismeretét. 

MB: Milyen veszélyt jelent a pornó függőség? És a fekete mágia valamint az okkultizmus? 

F: A pornográfia legyengíti a lélek erejét, de nem okoz megszállottságot. A fekete mágia már okozhat megszállottságot, mert magában foglalja az ördög hatalmát. Az okkultizmus elég változatos, a könyvemben elemzem mindegyiket károsságuk szerint. Pl. a jóslás bűn, de nem okoz megszállottságot. A voodo azonban már okozhat megszállottságot a gyakorlóinál. 

MB: Léteznek jelek a megszállottnál viselkedése tekintetében, vagy normálisnak látszanak? 

F: Ami specifikus a megszállottságnál, hogy az egyén transzba esik, és egy szellem mozgatja a testét. 

MB: Milyen jelentőséget tulajdonít a 2007-es lengyelországi ördögűző találkozónak? Megnőtt a papok érdeklődése az ördögűzés iránt, vagy megnőtt a megszállottsági esetek száma? 

F: Az ördögűzés intézménye széleskörűen ismerté vált az elmúlt 20 évben, mert az USA-ban és Európában megnőtt az okkultizmus gyakorlása. Ez az igazság akkor is, ha a mágiának új nevet adtak mint pl. New Age. 

MB: Fortea atya, mesélne arról, hogy az idén hová fog menni az Egyesült Államokon belül? Tart majd előadásokat? 

F: Több konferenciára is elmegyek majd, egyre Pennsylvania, egy másikra Illinois államban. Az ördögűzésben szolgáló papok részére lesznek előadások.  

MB: Milyen hatása van a J.K. Rowling írta Harry Potternek a fiatalokra? Veszélyes a gyerekekre? Elmondaná véleményét a Harry Potter jelenségről és a hatásairól? 

F: A könyvek önmagukban nem rosszak. Ezek pusztán fantázia irodalmi alkotások, melyek a középkortól léteznek Európában. Nem ítélem el, de nem is támogatom. Számomra ezek csak egyszerű történetek. Azonban a gyerekek hajlamosak arra, hogy utánozzák azt amit olvasnak és amit látnak. Éppen ezért aggasztó, hogy ezeknek a könyveknek az olvasása elvezethet a mágia gyakorlásához, vagy hogy nem tűnik számukra annyira veszélyesnek mint amit az ösztöneik diktálnak. Ezért lenne szükséges az, hogy a szülők figyelmeztessék gyerekeiket a mágia veszélyeire. 

MB: Végezetül mit gondol, melyik ima a leghatékonyabb a démoni támadások, a megszállottság és kísértések ellen? 

F: Az emberek megkérdezik melyik ima a leghatékonyabb, de mindegyik ugyanolyan hatékony. Vannak olyan imák, melyekben kifejezetten könyörgünk azért, hogy az Isten védjen meg minket a gonosztól. A valóságban minden imának ugyanaz a hatalma, mivel Istenhez intézzük, nem egy olyan formula ami önmagában hatalommal rendelkezik. Vannak olyan emberek akik újra és újra elismétlik Jézus nevét fohászként, amiben  mindent megtalálnak amire szükségük van. Ez egy példa arra, hogy egy ismételgetett szóra jobban odafigyelhetünk mint egy hosszú imára, amúgy minden attól függ, mennyire fordulunk hittel és szeretettel Isten felé. Néha hosszú imákat mondunk, néha rövideket, néha szóban imádkozunk, néha meg csak gondolatban. De mind egyformán véd az ördögtől.  


Forrás:
https://www.crossroadsinitiative.com/media/articles/interview-with-an-exorcist-fr-jose-antonio-fortea/

Megjegyzések