A Tarot kártya veszélye

Sok nem keresztényhez hasonlóan látogattam spiritisztákat, jósokat. Egyszerűen nem tudtam jobbat, és senki nem tanított mást. Tinédzser koromtól kezdve az anyámmal médiumokat, spiritisztákat, jósokat és Tarot kártya jósokat látogattunk meg. Elmentünk másokhoz ülésekre, hogy halott emberektől üzeneteket kapjunk. Olyan összejövetelekre jártunk, ahol kedvenc médiumunk tartott előadást. Anyát nem annyira nyűgözte le, de engem igen, és több médium azt mondta nekem: "Te is meg tudnád csinálni amit én." Ez arra ösztönzött, hogy fejlesszem magam. Anyámtól eltérően sokkal jobban beleástam magam ezekbe a praktikákba. 

Ami leginkább felkeltette a figyelmemet, az a Tarot kártya volt. Többet akartam, és vásároltam egy csomagot néhány kapcsolódó könyvvel együtt. Aztán elkezdtem tanfolyamokat keresni, ahol tanulni tudtam volna erről. Azt tanították, hogy "érezzem" az csomagot amivel jósolok, és meditáljak felettük. Több csomag kártyát vettem. Szerettem a kártyákat. 



Hamar megtanultam hogyan olvassak a kártyából, és elkezdtem jósolni a családnak meg a barátoknak. Mivel azt gondolták jó vagyok benne egyre többször visszajöttek. Feljegyeztem a jóslásokat a számítógépembe, hogy kinyomtathassam, és később visszanézhessék mennyire váltak be az életükben a jóslataim. Az emberek szerették. Nekem ez csak egy hobbi volt semmi komoly, valami olyan amit a családom és a barátaim szerettek. 

Elkezdtem fejlesztő körökbe járni. Koncentráltunk másokra, és megpróbáltunk képeket vizualizálni. Ezt megbeszéltük a csoporttal. Fejlesztettük a képességeinket, és a vezető médium kapcsolatba lépett az egyénekkel, és üzenetet küldött nekik. 

Lenyűgözött ez az egész, és különböző fejlesztő könyveket vásároltam, pl. meditációról, chakrákról, channelingről, stb. Komolyan vettem a tanulást, hogy fejlődjek. 

Elkezdtem üléseket tartani az otthonunkban, ahová meghívtuk a barátainkat vagy a családtagokat, hogy csatlakozzanak a csoporthoz. Felvettük az üléseinket, hogy később  visszanézhessük azokat. Teljesen rákaptunk. Elkezdtem látogatni a helyi spiritisztát, ahol üzeneteket kaptak a halottaktól vagy privát üléseket tartottak. 

Különösen vonzódtam a Tarot kártyához, és nagyon vágytam az "ajándék" kifejlesztésére, mindent meg akartam tudni amit csak lehetett. Ez volt az okkult vonal amire leginkább fókuszáltam. 

Habár voltak bizarr események, azt gondoltam minden rendben van és semmi bajom nem lehet ebből. Annak ellenére, hogy az okkultizmussal foglalkozó könyvekben figyelmeztettek a rossz szellemekre, még mindig nem gondoltam, hogy ez veszélyes lenne, mert egyszerűen csak azt tanácsolták, hogy kérjük meg távozzon egy másik helyre. Sokan vettek részt ilyen tevékenységekben, és nem tűnt veszélyesnek, így folytattam...

2006-ban meghívtak egy Alfa kurzusra, hogy tanuljak a kereszténységről. Vonakodva részt vettem, és azt gondoltam elmegyek az ingyen süti és a kávé miatt. Közel ültem az ajtóhoz, hogy bármikor távozhassak, nem adok esélyt arra, hogy ezek a "vallásos emberek" elvigyenek a templomba. Végül is mit tudnak ezek az emberek a spiritualitásról? Még soha nem voltak szeánszon. 

Nem sokkal később bibliai idézetekről beszéltek. Az első amit igazán megjegyeztem, hogy "Én vagyok az út, az igazság, és az élet." Éreztem, hogy van igazság ebben a mondatban. Azt hiszem még egy barátomnak is megjegyeztem, hogy ez igaz. Elkezdtem várni a heti találkozásokat, és alig vártam, hogy halhassam a bibliai idézeteket, és tanulhassak Jézusról. Rájöttem, hogy ezek az emberek "normálisak" és nagyon kedvesek. Annak ellenére kedvesen fogadtak, hogy nem voltam velük túl barátságos amikor először ott voltam. Ezek a keresztények tele voltak szeretettel, és úgy tűnt olyan boldogok amire én is vágytam. 

Nem akartam befejezni a tanfolyamot, ezért részt vettem egy másikon és átmentem. Még jobb volt mint amilyennek elsőre tűnt. Aztán csatlakoztam a Metodista Egyházhoz, de még mindig megvoltak a Tarot kártyáim, továbbra is azt gondoltam nem ártalmasak. Egy barátom javasolta, hogy dobjam ki azokat. Azt is mondta, ha kereszténynek nevezem magam, akkor nem szabadna ilyen dolgokkal foglalkoznom. 

Végül egyet értettem vele, és elhatároztam kidobom a kártyákat, és elhatároztam teljesen átadom magam Istennek, aki már megmutatta, hogy Ő a tiszta szeretet. Az elkövetkező néhány évben nem jósoltam Tarot kártyából, de még mindig a szekrény aljában tároltam a kártyákat. Ami engem illet, abbahagytam az okkulttal való foglalkozást, nem jártam el az összejövetelekre, nem látogattam médiumokat. Már csak alkalmanként jósoltam magamnak. Azonban még mindig megvoltak a korábban vásárolt okkult könyveim. 

Nem vettem észre mennyire fontos volt az, hogy megszabaduljak mindentől ami a okkulthoz köt...

Miután megszabadultam tőlük furcsa dolgok történtek, éreztem egy szellem jelenlétét, ami május és augusztus között gyakran meglátogatott. Rájöttem, hogy a kártyák valójában összekötöttek "valamivel", mert olyan jelenlétet éreztem ami gyakran, majdnem hetente meglátogatott. Bármikor megjelenhetett, vásárlás közben, a buszon, a munkahelyen, tehát amikor ébren voltam. Azt hiszem azért volt, mert végre megtörtem a kapcsolatot, és ez megpróbálta fenntartani. Megszoktam, hogy körülöttem van, nem ijedtem meg. Nem tudtam meghatározni mi volt az, csak egy határozott energia, fizikai értelemben úgy tudtam volna leírni mint valami ködöt. Bár lehetetlen leírni fizikailag azt, ami nem fizikai. 

Volt olyan időszak is, amikor Biblia olvasás közben jelent meg. Ekkor még nem ismertem fel, hogy gonosz, üdvözöltem, és azon gondolkodtam ki lehet, mert nem azonosította magát. Az üdvözletemre aktívabbá vált. Éreztem energiájának növekedését. 
Néha akkor jött hozzám amikor dolgoztam. Elmondtam a szakácsnak, és ő meg volt győződve arról, hogy egy őrangyal vigyáz rám amiben nincs semmi ijesztő. Egy alkalommal egy kliens szobájában voltam (egy szociális otthonban dolgoztam), és miközben beszélgettem vele, úgy éreztem a jelenlét a folyosó irányába mutat. Nem mondtam el a gondozottnak, mert nem akartam megijeszteni. 

Eleinte a jelenléte megnyugtatott, és hozzászoktam a vibrálásához. Ahogyan teltek a hetek, egyre erősebb lett, és jelenlétében úgy éreztem az energiája egyre jobban keveredett az enyémmel, a testemet nehéznek éreztem, amikor körülöttem volt akkor hányingert éreztem. 
Ha ködként írom le azt a jelenséget, akkor azt gondolod ez valami olyan ami önmagától független. Mivel energiaszinten létezett, hatással volt saját energiájára, és így befolyásolta az érzéseidet. 

Augusztusra már nagyon erős lett. Szentáldozás volt a templomban. A konyhában voltam, és feltöltöttem a kelyhet az áldozásra. Nagyon erősen éreztem a jelenlétét annak ellenére, hogy a hely teli volt, az emberek beszéltek hozzám, tudtam, hogy valami ott van, de más nem tudta. Úgy tűnt, hogy erősen megérinti az elmémet, volt egy pont amiről úgy éreztem jobban kihangsúlyozott. Miközben a templom elejébe sétáltam, hogy letegyem az áldozó kelyheket az asztalra, ismerős volt az érzés, hogy összekeveredik velem. Leültem, és ez több volt mint nyugalom - alig tudtam elmozdulni a székről - a testemet nagyon nehéznek éreztem. Az elmémet üresnek éreztem. Valaki odajött hozzám, hogy néhány csésze teát kérjen a szolgálat után. Ezt válaszoltam neki:"Én is szeretnék egyet." (Normális esetben tétováztam volna, mert elég félénk vagyok.) De amikor válaszoltam, úgy éreztem nem teljesen irányítom a hangomat, csak jöttek a szavak, bár még mindig úgy tűnt mintha én lettem volna. 



Ahogy a szolgálat elkezdődött, mindenki énekelni kezdett, úgy éreztem a jelenlét elkezd halványulni. Most már fel tudtam állni és énekelni, és a jelenlét hirtelen elhalványult. Rájöttem, hogy ez kezdete volt valaminek ami megpróbált megszállni. Ez a kezdete volt valami gonosznak, ami az akaratom ellen volt. 

A következő hetekben rettegtem, és nagyon ideges voltam, nem tudtam mikor jön vissza. Azon tűnődtem hogyan szabadulhatnék meg tőle. Felhívtam a templomi szolgálót, és megbeszéltem vele egy találkozót, segítségre volt szükségem, és nem tudtam mit tegyek. 
De néhány nappal később lemondtam a találkozót, mert rájöttem, hogy a jelenlét nem jön vissza többé, és elhagyott engem. Hála Istennek! Csak feltételezem azért történt, mert Jézus jelenlétében voltam a Szent Szolgálat alatt, és így eltűnt.  
Milyen további bizonyíték kell még ahhoz, hogy Jézus megment minket? Jézus mondja: "Ha ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, ott vagyok. Az egész gyülekezet Neki énekelt. Határozottan ott volt valami a templomban ami megszabadított a szellemtől. Ez egyszerűen csodálatos! A szellemek elmenekülnek az Ő jelenlététől. 

Emlékszem rá, hogy reggel mentem munkába, és magammal vittem az okkult könyveimet, hogy kidobjam az utcai szemetesbe, és végül teljesen megszabadultam tőlük. Munkavégzés alatt az Úr imáját ismételgettem, aztán még később napokig ezt tettem. 

A brit egyház minden egyházmegyében alkalmaz ördögűzőt. Az ördögűző segítségével megtagadtam az okkultban való részvételemet. Letérdeltem a kereszt előtt, megkentek a püspök által megszentelt olajjal. Az emberek rám tették a kezüket, és imádkoztak értem míg hangosan kimondtam a visszautasítást. Jézusnak tett bocsánatkérésem különleges volt, és örülök, hogy megtettem. 

Csak most jöttem rá mi történt vele, és sokkal rosszabb is lehetett volna, ha a szellem tovább velem marad. Ki merem jelenteni, hogy kísértet járta házunk lett volna, és csak az ég tudja mi történt volna még velem. 

Azok az emberek akik az okkultizmus valamely formáját gyakorolják úgy gondolják ez jó és biztonságos, de nem tudják, hogy a sátán áldozatai. Azt gondolják minden rendben van, és semmi ok az aggodalomra... egészen addig, míg el nem fordulsz tőle. A sátán démonai ekkor megmutatják való arcukat, elkezdenek zaklatni, és a lelkedre vágynak. Ezek démoni lelkek, és a vesztedet akarják. Ez nem csak számomra igaz akinek már rossz tapasztalatai voltak, hanem mindenkinek igaz. Több olyan ember tanúságtételét olvastam akik okkultizmussal foglalkoztak, de mind ugyanazt mondták. Rájöttek, hogy azok a lelkek akikkel kapcsolatban álltak gonoszak voltak, nem pedig halott rokonaik. Jézus megmentette őket. 

Bárki aki részt vesz okkult gyakorlatokban gonosz entitásokhoz kapcsolódik. Te hívod meg őket! Te hívod meg a sátánt! Ő meg jön. Olvastam arról, hogy a gonosz entitások hogyan képesek felfedni vagy elrejteni magukat, úgy és akkor amikor akarják. Ez veszélyes! 



Megismertem a kereszténységet amit egész életemben kerestem. Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és a az élet. Ez az ami megfogott. Fantasztikus! Tudjuk, hogy Jézus sokkal többet ad, mint az okkult gonosz lelkek. A sátán csak korlátozott módon tud adományozni, ő nem szeret téged, és csak el akar pusztítani. Jézus szeret minket, és át akarja alakítani az életünket, javítani kapcsolatainkat, erőt ad a mindennapi küzdelmeinkben, megváltoztatja látásmódunkat, kapcsolatba lép velünk, és elhalmoz áldásaival. 

Most a Metodista Egyház tagja vagyok. Semmi kétségem nincs Isten létezése felől, és elfogadom az Úr Jézus Krisztust, mint egyetlen reményünket, és a démoni szellemektől szabadítónkat. 
Isten bizonyította nekem létezését, és hogy erősebb a gonosz lelkeknél, és ők elmenekülnek előle. Éreztem Isten tiszta és tökéletes szeretetét, még akkor is amikor nem voltam keresztény. Isten egy teljesen tiszta, erőteljes, erőteljes szeretet, mély együttérzéssel, ami kisöpri minden félelmünket, aggodalmunkat, és szorongásunkat. Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy Isten teljesen betöltse az életemet, hogy az életemet Istennek adhassam át, és mindennap Neki éljek.    

Forrás:
http://www.deliveranceministriesgroup.com/danger-of-the-tarot-cards/

Megjegyzések