A python szelleme



Nem vettem észre mennyire erős a Python szelleme a régiónkban, amíg személyesen meg nem tapasztaltam jelenlétének hatásait. Az egyetlen a Bibliában amit név szerint neveznek. Python szelleme egy összetekeredett szellem, ami kiszorítja az élet leheletét (Szentlélek), és elvágja Isten életvonalát (ima). 

A halálos program elérése érdekében ez a szellem emlékezteti önt a múlt sebeire, olyan ördögi hatalmakkal veszi körül melyek arra késztetik, hogy veszélyeztesse Isten igéjét, vagy csak akadályozzák körülményeit.

A Python támadás tünetei közé tartozhat a fáradtság, a dicsőítés és az ima iránti vágy csökkenése, túlterheltség, tehetetlenség és akár reménytelenség érzése. A tünetek súlyossága attól függ meddig hatott rád az ellenség és mekkora nyomást fejtett ki. 

Hadd mutassam meg ezt a szellemet a Bibliában. Megtalálható az Apcsel 16,16-ban amikor Pál találkozik egy olyan lánnyal, akit a jóslás szelleme szállt meg. Ebben a versben a jóslás szó a görög puthon-ból ered amit angolul pythonnak fordítanak. A Vine szótár kifejti, hogy a görög mitológiában szerint egy pítiai kígyó őrizte a Delphi orákulumot amíg Apolló meg nem ölte (és innen ered a Pythian név). A szót később az Apolló ihlette jósokra használták. 

Támadás az imaélet ellen

Python bárkit megtámadhat. Nem kell bűnösnek lennie ahhoz, hogy a python megpróbáljon becsúszni az ajtaja alatt. Pál az ima embere volt. A Biblia azt mondja, hogy több nyelven beszélt, mint bárki a korinthiai gyülekezetben, vagy bárki más a korai egyházban. 

Pálnak Krisztussal való kapcsolata és erős imaélete ellenére is meg kellett küzdenie a korszak sötétségének fejedelmeivel és hatalmasságaival, az égben található gonosz lelkekkel. Pálnak harcolnia kellett a pythonnal. Most pedig nézzük Pál találkozását a python szellemével. 

16Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtől megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek.” (Apcsel 16,16-17)

Python szelleme Filippiben volt. Amikor az imádság embere közeledett az imádság házához, akkor ez a szellem megindította az első támadást ellene. Egy összezavaró kísérlet volt, aminek az volt a célja, hogy eltérítse őt az útjából. A python tudta, hogy nincs hatalma egy olyan városban ahol Isten jelenlétében imádkoznak, így azon volt, hogy elvonja az imától az embereket, hogy ne érhessék el céljaikat. 

A python azt szeretné, ha a régmúlt sebein rágódna, ahelyett, hogy imádkoznánk a gyógyító Istenhez. A python szívesebben hallaná a panaszkodást vagy a pletykát, ahelyett, hogy a problémái a csodálatos Istenhez jussanak. A python inkább összezavar támadásokkal, próbákkal és üldöztetésekkel, mint hogy azt lássa, a kegyes Istenhez menekül szabadulásért. A python végső célja a megkötözöttség és a céljaitól való eltérítés. Talán végig tudja vinni cselekedeteit, de halottnak érzi magát, mert a python belülről kiszorítja az életet.   


Forrás:
http://www.charismanews.com/opinion/45551-what-the-python-spirit-really-wants

Megjegyzések