Amikor az ördög szellemi vezetőnek adja ki magát

Ez a történet tanulságos lehet azok számára, akik szellemi vezetővel/felemelkedett mesterrel/égi vezetővel/"angyalokkal"/spirituális tanítóval, stb. dolgoznak. Kiderül, hogy ezek nem mások mint ördögök. Addig nincs baj, míg tart az "együttműködés", de ha valaki Jézus mellett dönt, akkor megindul a támadás, a bosszú. 

James Juston tanúságtétele arról, hogy szabadult meg az okkultizmus fogságából. 

Helló barátom!

Tudom, sokan vannak akik nem veszik figyelembe a szellemi világot, és annak fontosságát mind a keresztény életben mind a sötétségben ami jelen van ebben a világban. Amiért megosztom ezt, az események amik eljuttattak Krisztushoz és ezeknek az eseményeknek a szentírási elemzése. Mindaz amit olvasol igaz és megtörtént, de hogy megvédjem azokat akiket érint, megváltoztattam a neveket, kivéve a magamét és Jézus Krisztusét.   

Ez az egész akkor kezdődött, amikor az anyám 20 hónapos koromban meghalt. Habár nincsenek róla emlékeim, elmesélték, hogy nagyon vallásos asszony volt, aki minden vasárnap misére ment, és aktívan részt vett a helyi katolikus templom életében. A bátyám születésével összefüggésbe hozható sztrókban halt meg, így apámra maradt a két gyerek gondozása. Bánatában minden kapcsolatot megszakított az Egyházzal, és megpróbált mindkettőnket ateista légkörben felnevelni.   

Amikor betöltöttem a 11. évemet, kíváncsi lettem Istenre és az élet értelmére. Kíváncsi voltam a halálra, és semmilyen spirituális tanfolyam nem adta meg a választ, számtalan alkalommal próbáltam megmérgezni magam, mert kíváncsi voltam valójában milyen a halál. Mondanom sem kell nem sikerült. Így elhatároztam keresztény leszek. Imádkoztam Istenhez, hogy tegyen mindent jóvá számomra, elkezdtem olvasni a King James Bibliát elkezdve a Teremtés könyvével. Ez egészen két napig tartott. Próbára tettem Istent elvárva Tőle, hogy meghajoljon minden vágyam előtt amikor imádkozom Hozzá. Amikor bevittem a cipőmmel a sarat a házba, emiatt perlekedtem, felnéztem a mennybe, elítéltem Istent, és haragomban megkértem a sátánt, hogy lépjen be az életembe. Mivel Isten nem változtatott meg mindent számomra tökéletesre, elvártam a sátántól, hogy teljesen töltse be szerepét, elvégre ő Isten ellensége. Nos, ez kb. két napig tartott. Amikor a sátán nem illett bele a Kozmikus Mikulás szerepébe amit kerestem, így elhatároztam, hogy bizonyára nincs semmilyen szellemi világ, ezek után ateista lettem. 

Nos, a sátán nem hagyott üres kézzel. Néhány hónappal később észrevettem néhány váratlanul megnyilvánuló "képességet". Kártyáztam és valahogy úgy éreztem tudom ki a nyerő, és mi lesz a következő kártya. Furcsa álmaim voltak, és arra gondoltam médium vagyok. Eldobtam az ateista külsőt mint egy divatja múlt inget, elfogadtam ezt az ajándékot mint valódi lehetőséget, hogy megértsem a szellemvilágot. Miután ezt megtettem, valamilyen furcsa érzés irányított amikor döntés előtt álltam. Ez az érzés betekintést nyújtott mások gondolataiba, és elkezdtem ezt mások manipulálására használni. Azonban az érzés nem volt elég nekem; többet akartam és elkezdtem imádkozni az érzéshez további útmutatásért. Aztán 1985 nyár elején megkaptam amiről tudtam, hogy egy lény nevének kell lennie: Liar (Meg kell értened, ez nem az igazi neve. Megváltoztattam, hogy senkinek ne legyen kísértés gonosz dolgokra használni.)  Aztán Liar [az angolban a liar hazugot jelent - a ford.] elkezdett beszélni a fejemben, betekintést nyújtott abba ami elmúlt, és abba ami majd bekövetkezik. Azt mondta nekem jó prófétává váltam az elmúlt napokban , és ezért küldték hozzám. Azt mondta az idő múlásával több dolgot is felfed nekem, de akkor már egy vonaton voltam. 

Két nappal a 12. születésnapom előtt az egyik furcsa álmom valóra vált, és Liar azt mondta a jövő előre látása csak egyike azoknak a nagyszerű dolgoknak amit meg kell tanulnom használni. Nem sokkal ezután a családunk Kalifornia déli résbe költözött. Szabadon használtam ezt az ajándékot, elmondtam az embereknek milyen osztályzatot fognak elérni, és a világvége időpontját ami 1994 április 21. volt. (Mondanom sem kell, hogy nem volt mindig pontos a dátum amit adott nekem.) Nos, ez indította el a pletykát, hogy meg tudom jósolni a jövőt, és hirtelen egy csomó ember között találtam magam akik mindent tudni szerettek volna amit elmondok nekik. Visszatekintve megijeszt a tudat, ha belegondolok hány ember keresi az örökkévalóságot, és képesek bárhol keresgélni Jézust kivéve, elfogadják azt a keveset is amit adok nekik, amit igazságnak gondolnak. Nos, nem tudtam elviselni az ezernyi serdülő gyereknek való jóslással járó stresszt, így hazudtam nekik, egymásnak ellentmondó, megbotránkoztató történeteket találtam ki, csak hogy hagyjanak békén. Döbbenetemre jól működött. 

Egy évvel később már senki nem akart beszélni velem kivéve a tanárokat és egy szerencsétlen kölyköt Jeremyt. Jeremy meg volt róla győződve, hogy én voltam az igazi Messiás aki megmenti, és az imádásomnak szentelte magát. Az esztelen odaadása valójában taszított engem, de minél inkább megaláztam, annál inkább meg volt róla győződve csak tesztelem, és még inkább nekem szentelte magát. Azonban abban az időben egyetlen barátom csak Liar volt, aki velem maradt, folyamatosan utasított, hogy támaszkodjak az "ajándékaimra", így használhatom azokat amikor a kataklizma bekövetkezik. Amikor 13 éves lettem, követtem az utasításait és készítettem egy oltárt, és egy rituálét hajtottam végre rajta, égő áldozatot mutattam be felajánlva annak akinek Liar mondta, a Háromságnak - aminek furcsa módon négy tagja volt - (Liar azt mondta nekem a keresztényeknek majdnem igazuk van, de van egy negyedik szellem is akihez imádkoznom kell). Azt mondta nekem, hogy Liar valójában a Szentlélek, és szükséges beengednem őt a szívembe a szertartás alatt, és meg kell engednem neki, hogy irányítsa az egész testem. Sajnos beleegyeztem, és Liar lett az életem ura. 

Miután ezt megtettem a dolgok egy darabig szépen alakultak, mivel úgy gondoltam a sorsom mindenkinek jó. Liar bevezetett a New Age mozgalomba, és megtanította hogyan jósoljak a gyertyával az oltárt használva amit 13 évesen készítettem. Jeremy elköltözött, és valószínűleg azon volt, hogy egy olyan hamis prófétát kövessen mint én. Lassan újra lettek barátaim. A jóslataimat bölcsen megtartottam attól félve, hogy újra elindul egy néhány évvel ezelőtti hír. Liar arroganciára ösztönzött engem, és elhitette velem, hogy nagy vezér vagyok. Furcsa módon amikor a barátaim meglátták bennem a bizalmat, megkértek vezessem a játékot amiben részt vettünk, így vezetője lettem a játék klubnak, mert valamilyen oknál fogva az arrogáns külső a vonzó a világ számára 

Azonban ez a külső héj elég törékeny. Sőt. 1989 őszén összebarátkoztam Maryvel, akivel egy osztályban voltam latinon, aki segéd asszisztens volt velem együtt egy tudományos órán ebéd. Habár vonzónak találtam, úgy hittem felsőrendű vagyok hozzá képest, hogy bármi értelmes megtörténhetne. Így amikor beszélgettünk, magasan hordtam az orrom amit nem tudott megugrani, kérkedtem a szellemvilággal való kapcsolatomról, amiről úgy éreztem még nincs rá felkészülve. Azonban ahelyett, hogy irtózott vagy elragadtatott volna a buta szuper macsó bemutatkozásomtól, az egyetlen reakciója amire nem voltam felkészülve az volt, hogy törődött velem. Még soha nem tapasztaltam szeretetet azelőtt, és Liar elhitette velem, ha elkényeztet szexuális fantáziákkal, hogy a vonzódás feléje csak testi, és az igaz szerelem csak múló dolog amivel alacsonyabb szinten lévő emberek foglalkoznak, mert nem fontos a lelki küldetésük mint nekem. Nos, első alkalommal a hazugságai nem egyeztek azzal amit az igaz Szellem öntött a szívembe. Elfogadtam Liar szavait igazságként, de a szívem megszakadt amit korábban még nem tapasztaltam.   

Nem sokkal november vége előtt az iskolában lufikat engedtek el az AIDS hétvégéje miatt. [Papírra üzeneteket írnak, és ezeket léggömbre kötve engedik fel a magasba - a ford.] Latin órán leírtam amit gondoltam, egy viccesnek szánt üzenetet, hogy az Antikrisztus eljött a Földre; Jézus visszatért, és hamarosan itt az Armageddon. Mivel a középiskola a hegyen volt, a los angeles-i medencére nézett, hogy ha rákötöttem volna az üzenetet a ballonra az elengedési ceremónia alatt, akkor a léggömbök kidurrantak volna a város fölött, és valaki megkapta volna ahogyan leesik az égből, furcsa lett volna. Megmutattam ezt a feljegyzést a bátyámnak és néhány barátomnak, mindannyian viccesnek gondolták. Nos, az elengedés ebéd alatt volt, így lehetőséget kaptam megmutatni Marynek mielőtt útjára engedem. Elolvasta, aztán rám nézett olyan szemmel ami a síromig kísér engem, és azt mondta: "Hiszek ebben." Semmilyen csapás nem lehetett volna fájdalmasabb. Keresztény volt! Ajjaj! Nem tudtam elhinni; az összes ember közül akibe beleeshetek kellett lennie egy kereszténynek! Ekkor történt, hogy a tanár belépett a terembe ahol osztályozzuk a papírokat és egymásnak ajánljuk a léggömböket. Mary azt mondta ott marad a búcsúztatás alatt, és azt kérte tőlem maradjak ott, és ne küldjem el az üzenetemet

Ez volt az első alkalom, amikor a Fény Királysága és a Sötétség Királysága között voltam. Két út állt előttem, hogy válasszak, és mindkettő világos volt mint a nap. De eddig Liarra bíztam az életemet, így megfogadtam a tanácsát, megragadtam egy léggömböt és elküldtem az üzenetet. Azt választottam ami kényelmes volt számomra: a sötétséget. 

A barátságunk rövid idő alatt összeomlott. Próbáltam használni a képességemet, hogy befolyásoljam mások álmait, és gondolatokat illesszek be Liar segítségével mások elméjébe, hogy helyreállítsam barátságunkat, de nem működött. Ez volt az első alkalom, hogy a képességeimmel nem tudtam valaki mást befolyásolni. Mivel idősebb volt, Mary év végén érettségizett, és nem sokkal ezután már nem láttam többé. Soha nem volt alkalmam elmondani neki, hogy sajnálom, hogy abban az időben kiállt Jézus mellett velem szemben, ami végül ajtót nyitott számomra, ami elvezetett Krisztushoz. Imádkozom érte bárhol is van, az Úr töltse el Szentlélekkel, és áldja meg, hogy kiálljon Krisztus mellett, mivel engedelmessége miatt az Atya engedélyezte a Léleknek, hogy megmentse az életem. 

Miután 1990-ben leérettségizett, egy hasadék jelent meg a szívemben amit az idő múlásával a Lélek tovább szélesített. A Lélek írta a Törvényt a szívembe, miközben én még mindig a Sötétség Királyságában voltam, nem csak tudatosan bűnt követtem el, de rendkívül bűnös voltam. Erre válaszul Liar körülvett engem engem az arrogancia olyan mértékű falával ami korábban nem létezett, nem csak azt állítva, hogy Isten prófétája vagyok, de hogy istenné válok - a Szentlélekkel a testemben- összevonva Liar tudatát a sajátommal, ami elvezet a kataklizmához amikor is kiderül ki vagyok. Azt is megtanította nekem hogyan lássam az emberek auráját, így meg tudom különböztetni a barátokat a tudatlanoktól, így el tudom kerülni azokat a szituáckat mint amilyen Maryé volt. 

1991-ben beiratkoztam aaaaa University of California-ra miután előző nyáron diplomáztam a Rim of the World H.S-en. Liar azt mondta nekem menjek ebbe az iskolába annak ellenére, hogy beiratkoztam a californiai egyetemre, mert ott tartotta fontosnak, hogy dolgozzon nekem. Az első személy akivel találkoztam Tom volt, aki már régóta tagja volt a New Age mozgalomnak, akinek még nem volt túl sok spirituális tapasztalata, de alig várta, hogy több tapasztalatra tegyen szert. Amikor meséltem neki Liarról és a tréningről amin részt vettem, el volt ragadtatva. Valamilyen okból Liar is el volt ragadtatva. Az ok elég hamar világossá vált, azonban Tom minden egyes pillanatban használni akarta ezeket a képességeket amikor vele voltam, és Liar hajlott rá, hogy tegyek meg mindent amit Tom szeretne tőlem. Még olyan dolgokat is megtettem amit előtte nem. Egyszer adott nekem (Liar) egy Ouija táblát, és egy nő a nagymamájáról érdeklődött, hogy választ kapjon rajtam keresztül. Hirtelen a tábla zagyvaságokat válaszolt. Tom egyik barátja leírta , azonban amikor megvolt a válasz, a lány ránézett és elsírta magát, a válasz németül volt, a nagymamája Németországban élt és ott halt meg. Sem én sem más nem tudott németül. Liar rávett, hogy használjak kristályokat a gyertyával való jóslához, és megtanított hogyan meditáljak. 

Ez akkor volt amikor Susannal találkoztam. Susan egy New Age csoport tagja volt amit Liar nagyon akart nekem számomra ismeretlen ok miatt. Rájöttem, azonban amikor elmentem a találkozóra, a csoportvezető Gloria volt, aki már 20 éve foglalkozott a New Age-el. Amikor elkezdtem Gloriával beszélgetni rájöttem ki volt az akivel beszéltem - benne volt a negyedik szellem akihez imádkoztam. Liar 13 éves korom óta egyre közelebb vezetett hozzá. 

Gloria is felismert engem, minthogy a két démon éveken keresztül kommunikált egymással, így azonnal elvállalta, hogy bemutatja a kristályok helyes használatát, és különösen a reinkarnáció filozófiáját. Értésére adta Susannak, hogy ígéretet tettem előző életemben valamelyik előző inkarnációjának valami ebben az életemben kapcsolatos dologgal. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy napjainkban Krisztushoz hasonlóan prófétai szerepre vagyok rendelve. Azonban problémáim voltak a reinkarnációban való hittel, ezért nem érte el velem a célját, hogy ígéretet tegyek Susannak. Tehát Gloria rávett egy regressziós szertartásra, ahol átéltem egy korábbi életeim részeit. EEEEEEgy tengerpart részeit láttam Izraelben. (Liar utalt arra, hogy ez Izrael, nekem olyan volt mint akármelyik tengerpart...), és Gloria azt mondta nekem, hogy Péter apostolként éltem korábban, és ezt volt az amit szeretett volna, hogy lássam, így nem lepődtem volna meg, ha mártír leszek. Nem tudtam Péter hogyan halt meg; azt feltételeztem halálra kövezték. Nagyon meggyőző volt, de nem volt igaz. A regressziós rituálé a hipnózis egy fajtája, és nem adhat olyan "élményt" azon túl amit valaki elméje hisz. Sajnos sokan akik szkeptikusak a reinkarnációval kapcsolatban végigmennek ezen, és hisznek, mert "megtapasztalnak" néhány régi életet. Nekik csak azt tudom mondani: Pétert nem kövezték meg ; fordítva keresztre feszítették

Amikor találkoztam Tommal, Susannal és Gloriával, akkor hihetetlen sötétség volt az életemben. Nem csak hogy ki lettem képezve az "ajándékok" használatára, amit Liar akart akrt, hogy használjam, arra arra is kiképeztek, hogyan romboljam le a keresztények hitét logikai körök futtatásával a fejük körül, így többé nem keresték Isten akaratát, hogy vezesse őket, de saját érveikre és logikájukra támaszkodtak, hogy megpróbálják legyőzni a Sötétség Királyát. Megtettem ezt egy nővel aki keresztény családban nevelkedett, de soha nem fogadta be az Úr Jézust a szívébe, és nem sokkal, hogy ezt megtettem vele, beleesett a testiségbe és feladta hitét. Hihetetlen arrogánssá váltam, egészen addig a pontig amíg nem tekinthettem magam embernek, mert pusztán az emberiség fogalma nem foglalta magában azt aminek tartom magam. Valóban a sötétség harcosa lettem, és az Isten deklarált ellensége. 

Mégis, Jézusnak terve volt velem. Minél inkább felmagasztaltam magam, és minél több "ajándékot" megszereztem, annál inkább megnyilvánult a repedés a szívemben. Susan és Gloria tanított a karmikus törvényre ami azt állítja, hogy bármilyen rosszat teszel másnak, akkor azt háromszorosan kapod vissza, és ha jót teszel valakivel akkor az tízszeresen jön vissza. Ez a karmikus törvény ami a New Age központi része, a karmának a legfontosabb a "spirituális" növekedés, és bázisa annak ami a New Age mozgalom állít, hogy kompatibilis minden vallással, mert úgy gondolják minden vallás megadja a tagjainak a "jó karmát". Nos, a karmikus törvény szimpla hazugság, hogy megpróbálja a bűnt valami átmenetivé tenni. Habár hittem a karmikus törvényben, a szívem tudta, hogy hazugság, az Igazság Lelke tanúsította a szívemben, nem számít mennyi büntetést kaptam a karmikus törvényen keresztül, a tény megmaradt, hogy megbántottam Maryt, és bűneimért megérdemeltem a halált

1992 márciusának végén betöltekeztem. Sokkal erőteljesebb voltam mint valaha, bármire képes voltam amit csak akartam - szánalmasabb voltam mint valaha - azt képzeltem virtuálisan isten vagyok, de az a bűnt amit Isten és Mary ellen elkövettem nem lehetett megoldani. Susan és Liar megpróbált engem megzavarni a reinkarnációs dologgal kapcsolatban, és Gloria azt mondta nem növekedhetek tovább, amíg nem történik meg a választás, hogy levessem terheimet és sajnálkozásomat a kataklizma miatt sa. Azonban volt egy megoldás amit elrejtettem előlük, véget vetni az életemnek. 

               
Az Úr valóban tudta mikor kell közbelépni. Több nappal azelőtt, hogy meg akartam ölni magam, volt az egyetemen egy szabadtéri igehirdető diákcsoport. Liar azt mondta menjek el oda, és közbeszólásokkal bosszantsam őket, beleegyeztem. Odamentem, és elkezdtem figyelni a hibákat az érveikben, megpróbáltam darabokra szedni ahogyan mások is. Azonban az előadó Krisztus szeretetéről beszélt, és hogy Ő annyira szeretett minket, hogy bűn nélkül élt egy életet, meghalt értünk, hogy mi hittel ráhelyezhetjük vállára a bűneinket, így ez az ára annak amit fizettet nenk. Liar azt mondta nekem kiabáljak be, de amit mondtak annak volt értelme. A bekiabálás helyett elfogadtam egy meghívást a Biblia óra összejövetelre, és elmentem.

Liar többé nem volt a legjobb barátom. Gúnyolódott velem, és megpróbált megzavarni, hogy rájuk figyeljek, de nem jött össze. Elmentem az egyetemen egy üres területre és imádkoztam, hogy 1992 március 30.-án befogadjam Krisztust. Két nappal később beszéltem Susannal, és bevallottam neki, hogy befogadtam Jézust az életembe. Azt mondta nem probléma, sok keresztény van a New Age csoportokban. Azt mondta folytathatom az összejöveteleket és találkozókat, és Gloria sem állt ellen nekem. Eleinte éreztem a Lélek jelenlétét az életemben. Habár nem csináltam jobban, a Lélek tanúsítja, hogy nem fordultam vissza. Elmondtam, hogy nem fordulok vissza és nem tettem.
Tom csalódással fogadta a hírt, mert tudta, hogy nem csinálok neki több rituálét. Liar azonban eltűnt. Nem tudtam, hogy a démonok a sértegetés hihetetlen mesterei. 

A következő hét szerdán április 7.-én metafizika órán láttam egy lányt akit felismertem. Ő pár héttel korábban megpróbált beszélni velem, és ahogyan általában tettem, megpróbáltam olvasni a gondolataiban a velem kapcsolatos indítékairól, de semmire nem jutottam. Kíváncsi voltam, megpróbáltam olvasni az aurájából, de nem volt neki. Akkor megijedtem, mert azt hittem nincs lelke. Tehát amikor megláttam az osztályban ideges lettem, de egy jegyzetelésre szolgáló papír tetejére egy nagy keresztet rajzolt. Ekkor eszembe jutott, hogy Marynél sem működött semmi, mert keresztény volt

Óra után Amandaként mutatkozott be, és megkérdezte keresztény vagyok-e. Igennel válaszoltam. Elmesélte, hogy az Úr azt mondta neki beszélnie kell velem, de tudta, hogy tagja voltam a New Age mozgalomnak, és attól félt megpróbálok varázslatot végrehajtani rajta. Meghívott következő este fél nyolcra egy találkozóra. Megígértem, és azt mondtam ott találkozunk. Következő este Liar mindenféle fenyegetést mondott a fejemben, az épületen kívül találkoztam Amandával. Ahogyan elindultunk befelé Liar átvette az irányítást a testem felett. Először a lábaim lefagytak, aztán úgy éreztem mintha egy hatalmas kéz szorította volna a torkomat. Tudtam lélegezni, de beszélni nem. Aztán elveszítettem a kontrollt a kezeim fölött, ugyan tudtam mozgatni, de semmilyen hasznos dolgot nem tudtam csinálni, pl. tárgyakat megfogni vagy segíteni magamon amikor eldőltem. Tehát ott feküdtem egy démontól megkötözve, aki 5 évvel ezelőtt engedélyt kért arra, hogy belépjen az életembe. Amanda elkezdett imádkozni. Jézus Krisztus nevében megkötözte Liart, és megparancsolta hagyjon el. Mivel már keresztény voltam, így már nem volt hatalma fölöttem. Liarnak nem volt más választása, mit hogy elhagy engem. Karjaim visszanyerték függetlenségüket, a torkom kitisztult, és újra működtek a lábaim. De emlékszem erre: Liar kifelé menet fejbe vágott. 

Ezután elhagyott. Amanda a fejemre tette a kezét és kérte Jézust töltse be az életemet Lelkével most, hogy a démon elment. Aztán kb. egy órát együtt imádkoztunk. Aztán eltávolítottam a két onyx ezüst amulettet amit a nyakamban hordtam, odaadtam neki különleges utasítással, hogy tüntesse el úgy, hogy többé senkinek se ártsanak, mivel gyakran viseltem a New Age mozgalomban. 

Miután elment, hogy eltüntesse azokat bementem a fürdőbe megmosakodni, és volt ott egy nyitott ablak ami az épület mögötti fákra nézett. Tudtam csak annyit kell tennem, hogy kimászok az ablakon és eltűnök, aztán vissza a New Age-be, visszakapok mindent amit elveszítettem, vagy távozhatok a bejárati ajtón, elhagyhatom mindent ami a régi életembe volt, és hittel elfogadom azt amit kapok az új életemben. Még egyszer ott álltam a Sötétség Királysága és a Világosság Királysága között. Nem volt egyszerű, de tudtam mit kell tennem. Kimentem a bejárati ajtón és életembe először békét éreztem. 

Megmenekültem, mert a lélek erőteljesen dolgozott az életemben, mert voltak hű keresztények akik hajlandók voltak alávetni magukat az Atya akaratának, mint Mary, Amanda, keresztények akik bátran hirdetik hitüket annak tudatában is, hogy megtorolhatják hitüket. A Biblia csoport vezetője hajlandó volt beszélni velem, és megtanítani az igazságra ami Isten országa. Meg kell értened, hogy a Sötétség Királysága valós, de így is győznek azok akik elkötelezettek Krisztusban. 

Liar egy démon volt, aki azt tette amiben a démonok a legjobbak, hazudott.

Forrás: 
http://www.christian-faith.com/testimonies/james-occult.html

Megjegyzések

Megjegyzés küldése