Tanúságtétel az abortusz generációs bűnéről és a szabadulásról

Ez a fiatal lány bölcsebb volt a koránál. Megmenekült amikor fiatalabb volt, és kifejlesztett egy nagyon szoros, intim kapcsolatot az Úrral és a Megváltóval. Mindent tudott a szellemi hadviselésről, hogyan hivatkozhat Jézus vérére, és hogyan bocsátkozzon szóbeli harcba a démonokkal, hogy elűzze magától azokat. Azt mondta nem vett részt azokban az átlagos dolgokban mint a legtöbb tizenéves lány fiatal korukban, mint a ruhák, a legújabb divat, a bulik, stb

Úgy is tekintett magára mint egy amatőr Biblia tanulóra, sokat olvasott a Bibliából és megtett mindent, hogy megértse. Ő egy jó pünkösdi gyülekezethez tartozott, és aktívan részt vett az egyházában. 

Amikor először felvette velünk a kapcsolatot, akkor azt mondta minden remekül ment amikor az Úr útját járta. Azonban volt egy problémája amivel nem tudott megküzdeni, és nem értette Isten miért engedi meg, hogy ez megtörténjen vele. A probléma az volt, hogy démoni szellemek bizonyos időközönként megtámadták, néha ezek a támadások elég kemények voltak. 
A legtöbb támadás éjszaka jött. Néhány hónappal ezelőtt a támadások olyan rosszak voltak, hogy nem tudott beszélni, nem tudta kimondani a parancsot, hogy Jézus nevében hagyják el őt. A hangszalagjai egyszerűen megbénultak, amikor a démonok megindították támadásukat. Azt is elmondta, hogy az anyját és a barátját is érte néhány támadás, azonban nem volt annyira gyakori és intenzív mint ami őt érte.     

Amikor először elmesélte nekem a történetét, akkor megkérte arra ne nézzem őrültnek, vagy nem gondoljam ez csak kitaláció. A mentális állapota jónak tűnt, és nem tapasztaltam azt, hogy kitalálta vagy megjátssza a dolgokat. A Szentlélek volt a bizonyság arra, hogy a története igaz, és démoni támadás alatt áll. Mindent tudott a törvényes jogokról, és a démonok nem tudták volna végrehajtani ezeket a típusú támadásokat, hacsak nem lett volna rá törvényes joguk, hogy megtegyék. Azt mondta nem tud olyan dologról ami miatt tartania kellene. Azt mondta nem volt bűnös, nem követett el vétket az Úr ellen ami ajtót nyitott volna a démonoknak és jogot adott volna nekik, hogy ezt tegyék vele. Teljesen elveszettnek érezte magát a történtek miatt. Azt sem értette Isten miért engedte meg ezt, mivelhogy semmi rosszat nem tett Isten ellen amivel bevonzotta volna ezt a heves démoni aktivitást az életébe. 

Ezek a démoni aktivitások sokkal gyakoribbá és hevesebbé váltak, amikor betöltötte a 12-őt. Azt mondta volt néhány támadása 12 éves kora előtt is, de a támadások akkor fokozódtak, amikor betöltötte a 12-őt. Ezek a démonok az elmúlt 4 évben támadták a legjobban. 

Mivel úgy tűnt nincs semmi olyan a lány életében ami jogot adott volna a démonoknak, így elkezdtem kérdezgetni a hátteréről, különösen a szüleiről. Röviden. A szülei elváltak amikor 11 vagy 12 éves lehetett. Az apja elköltözött abból az Államból és újra megnősült. Azt mondta az anyja és az anyjának a barátja keresztények. Azt mondta az apja állította ő keresztény, azonban a cselekedetei mást mutattak. Amikor jobban rákérdeztem az apja hátterére, akkor rájöttem valószínűleg a démonok az apjától erednek, és megpróbálnak átugrani, transzferálódni rá, hogy tudják követni felnőttként is. Az volt a határozott benyomásom, hogy ezek a démoni támadások azok voltak, akik megpróbáltak belekapaszkodni a lányba, és az átok vonalán keresztül hozzákapcsolódtak és zaklatták, kínozták a felnőtt életében is. 

A démonok nem tudtak bejutni a testébe, a támadások csak testének külsejét érték. Isten, a benne működő Szentlélek jelenléte és működése által megvédte őt, és az Úr nem engedte meg, hogy a démonok behatoljanak a testébe. Itt van még amit mondott az apjával kapcsolatban ami megoldja ezt az esetet. Amikor még csak egy éves volt, az apja szó szerint megpróbálta megfojtani. Azt mondta senki nem tudta miért próbálkozott ezzel a szörnyűséggel. Azt mondta ő is felelős az egyházban létrejövő viszály és széthúzás miatt. 

Egy alkalommal amikor az anyjával megpróbált dicsőítő zenét hallgatni, akkor az apja berontott a szobában egy puskával és azt mondta nekik kapcsolják ki.
Aztán megkérdeztem tőle tud-e valamit az apjának az apjáról. Azt mondta az apját örökbe fogadták, de később kiderült, hogy a (biológiai) apja abortuszokat végzett. Orvos volt, és személyesen felelős 1000 meg nem született gyermek haláláért. Miután megkaptam ezt az információt nem kellett sok ahhoz, hogy kitaláljam mi zajlik a szellemi világban. 

A lány nagyapja egy abortusz intézetben dolgozott, így nem volt kérdés, hogy behívta az életébe a démoni szellemeket az Úr ellen elkövetett extrém bűnök és utálatosságok miatt. Ez a fajta gonoszság, a szörnyű bűnnel könnyedén bevonzhatja a gyilkosság és az utálat démoni szellemeit, és azok késlekedés nélkül rácsatlakoznak, aztán átugranak és átmennek a következő generációra, valamelyik gyerekére; jól tudják, hogy képesek lesznek legalább 3 vagy 4 generációt átugrani a leendő gyerekekre az Úr elleni szélsőséges bűn miatt. 

Az a tény, hogy az apja minden látható ok nélkül megpróbálta megfojtani őt amikor még csak 1 éves volt azt mutatta meg nekem, hogy valószínűleg az apjáéhoz hasonló gyilkosság démonai voltak. Akkor már tudtam, hogy generációs átokkal van dolgom, ahol a démonok átugranak a vérvonalon ennek a két embernek a családján.      

Elmagyaráztam ezt a lánynak, és utána felkészítettem egy speciális ima harcra, hogy kezelni tudja ezt a szituációt. Addig küzdött ezekkel a démonokkal amíg csak tudott, és bármit kipróbált ami működhetett, hogy kiszabaduljon ebből a démoni csapdából. Látható miként készítettem fel az ima harcra, először elmondta az apjának és a nagyapjának a bűneit, aki abortuszokat végzett. Aztán elmondtam neki, hogy Isten az apjának minden bűnét megbocsátja, azt is amit ellene elkövetett, különösen amikor 1 éves korában megpróbálta megfojtani.        

Aztán megtörtem a tisztátalan lelkek kötelékét, melyek közte és az apja között alakultak ki, amelyből a démonok táplálkoznak és működnek, amióta csak megszületett ebben a családban. Miután ezeket megtettem, teljesen megtörtem a generációt átkot, amit a démonok megpróbáltak kialakítani közte és az apja között.

Amint a generációs átok megtört az Atyaisten hatalma és kenete alatt, utána a lány készen állt, hogy szembeszálljon a démonok vezetőjével, hogy leleplezze őket amit ők meg akartak úszni, aztán parancsoljon nekik, hogy hagyják el őt, a családját, a házát az Úr és Üdvözítő Jézus Krisztus nevében.

Azt mondtam neki imádkozza el ezt az imát 3-4 alkalommal az elkövetkező néhány napban. De ahogyan kiderült, csak egyszer kellett elmondania az imát. Elmesélte, hogy amikor először hangosan elmondta az imát, mindent normál hangerővel mondott el. De amikor a végére ért, amikor szóban megütközött a démonokkal, úgy érezte a Szentlélek megemelte hangerejét és intenzitását.

Amint véget ért az ima harc, úgy érezte elhagyják a démonok, aztán azt mondta a "szabadság" és a "szeretet" hihetetlen intenzitását érezte ami megnyilvánult a lelkében. Azt mondta rég volt amikor érezte ezt a szabadságot és boldogságot a szívében és szellemében.

A démonok szó szerint minden este támadták és kínozták amikor már alváshoz készült. Amikor az ima harc után először ment az ágyba, azt mondta hosszú ideje ez volt az első jó éjszakája.

Ekkortól a démonok nem tértek vissza, és minden további probléma nélkül tudott aludni. A nap folyamán sem voltak támadások, és a család többi tagjának sem.

A legszebb rész ebben a történetben, hogy ez a 16 éves lány képes volt eltávolítani a démonokat magáról és a házukból, hajlandó volt felvenni Isten igéjének kardját, és szóban megküzdeni a démonokkal, megparancsolva, hogy Jézus Krisztus nevében hagyják el őt amikor korábban megtörte a jogaikat az ima harcban.

Tudom, hogy sok keresztény halálra van rémülve a démonoktól, és gondja van a bátorsággal, hogy valóban képesek erre, ha meg kell ezt tenniük magukért vagy családtagjaikért.
Azonban ennek a lánynak a tanúságtétele ragyogó példaként kell szolgálnia arra, amit minden keresztény megtehet, ha valaha kénytelen szembenézni démoni támadással az életben.

Ne feledje, a Biblia azt mondja, hogy az Atyaisten nem tesz különbséget az emberek között. Ez azt jelenti, hogy amit Isten megtesz egy emberért, azt megteszi másért is.
Ha az Atyaisten felken egy 16 éves lányt, hogy elűzzön egy csoport gyilkos démont egy egyszer elmondott alapvető, egyszerű ima harccal, akkor az Atyaisten képes ezt akármelyik felnőtt kereszténnyel megtenni, aki hajlandó belépni a csatatérre elegendő bátorsággal, hittel, hogy működjön az Ő ereje és kenete. 

Forrás:
http://www.bible-knowledge.com/testimony-generational-curse/

Megjegyzések