A boszorkányság és a spiritizmus megszállottságohoz vezethet

A boszorkányság és a spiritizmus megszállottsághoz vezethet, figyelmeztet a spanyol ördögűző Jose Antonio Fortea atya. 2010-ben egy interjú során kijelentette, hogy a sátán valóban létezik, azonban nem szükséges, hogy legyenek szarvai, szárnyai vagy farka. A pap azt javasolja a hívőknek, kérjenek tanácsot egy paptól, ha valakinél megszállottságra gyanakszanak.

Fortea atya pap és teológus, aki a démonológiára specializálódott, és jelenleg doktori tanulmányait folytatja Rómában.

Egy az El Tiempo c. újságban megjelent interjúban Fortea atya azt mondta:"Az ördögnek nem kell, hogy legyen teste, színe, fizikai megjelenési formája, nem kell, hogy legyenek szarvai, szárnyai vagy farka. Ő egy láthatatlan test nélküli entitás."
Az Istenben való hit azt jelenti elhiszem azt amit Ő mondott. És Ő beszélt az ördög létezéséről. A pap emlékeztetett arra, hogy a Miatyánk végén ott van a "Szabadíts meg a gonosztól!"

Fortea atya azután kifejtette, hogy bár soha nem látott démont, azonban tudja, hogy léteznek, már érezte a jelenlétét. "Úgy közelítettem meg ezt mint egy tudós: habár van egy elképzelésem, de nem zárkódom el az észérvektől."

"Néhány alkalommal amikor egyedül voltam a házamban vagy más helyen,  éreztem egy gonosz jelenlétet." Folytatta, "Hazudnék, ha nem ismerném el, hogy intenzíven és erőteljesen éreztem a gonosz jelenlétét."

A pap azt mondta az egyik ilyen esetben a macskája a függönyök mögé rohant egy pontra bámulva a szobában.
"Nem normális egy macskától, hogy elbújik, remeg és egy bizonyos pontra bámul.", tette hozzá.
"Habár hajlamosak vagyunk démonról beszélni, azonban a valóságban több démon van, mindegyik más, de van egy ami a többi fölött áll, a leghatalmasabb, a sátán", folytatta a pap.

Fortea atya így folytatta:"Bárki aki igénybe veszi a spiritizmust, a boszorkányságot, vagy ami még rosszabb a sátánizmust, annál fennáll a megszállottság veszélye. Ez az általános, de vannak esetek melyekre nincs magyarázat, még akkor sem ha valaki nem foglalkozott ezekkel a dolgokkal."

"Amikor valaki megszállott ördögűzést végeznek el rajta, ez ésszerűen addig tart amíg megszabadul. Több alkalomra van szükség. Az ördög ellenáll, mert tudja, hogy távoznia kell", tette hozzá. 

Fortea atya azt mondta nem érzi magát úgy, hogy támadás alatt állna,de a tények azt mondják mióta ő él, az ördögnek vannak vele lezáratlan kérdései.

Forrás:
http://churchpop.com/2015/08/15/witchcraft-spiritism-can-lead-to-demonic-possession-warns-spanish-exorcist/

Megjegyzések