Reiki, amikor az ördög a világosság angyalának mutatja magát



Mint alternatív gyógymód, továbbra is nagy népszerűségnek örvend, a zavartság növekedni fog amiatt, hogy mely praktikák -mind az orvosi mind a szellemi-  fogadhatók el Isten szemében. Az Ószövetségben Isten kifejezetten figyelmeztette az izraelitákat, hogy ne vegyenek részt pogány praktikákban azon a földön amit ad nekik. Azonban napjainkban ezek a pogány praktikák jönnek hozzánk. 

Részvételem az okkult dolgokban a reikin, egy "energia gyógyászati" technikán keresztül indult el, ami mögött az ártatlan "alternatív medicina" cím áll. (Számos okkult praktikában vettem részt, de soha semminek nem volt annyira démoni megnyilvánulása mint a reikinek.) Ami leginkább riasztó, hogy sok keresztény számára ez a praktika alternatív kezelésként (és akár szakmaként) elfogadottá vált, és ennek szellemben írok, figyelmeztetésként. 

Sötét utazásom a rekivel

Ez itt a történetem, 1995-ben kezdődött

Éppen csak kijöttem az ateizmusból, sőt el voltam foglalva azzal, hogy belelépjek az agnoszticizmus tengerébe és a New Age mozgalomba, amikor valami felkeltette az érdeklődésemet. Abban az időben a "szinkronicitás" ötlete (hogy őszinte legyek egyszerűen egy másik neve a pogány "beavatásnak") volt elterjedve számos "megvilágosult" körben. Nagyon csábítónak találtam, hogy az Univerzum alakította az életemet. 


Mindeközben krónikus fájdalmam volt, így gyógymódot kerestem. Egy délután ahogyan sétáltam a plázában, megláttam egy nőt aki egy kioszkban dolgozott, el volt foglal James Redfield könyvének a The Celestine Prophecy-nek az olvasásával. Éppen befejeztem a könyvet, és úgy azonosítottam ezt a véletlen találkozást mint egyidejű eseménytípust, olyat amit Redfield említ a könyvében. Miután a nő és én áradoztunk a könyvről távoztam, de előtte felkerestem egy drogériát, hogy hozzak neki valamilyen teát a torokfájására. A tea mellett meglepetésként prospektus volt az alternatív gyógyító technikáról a reikiről. Mivel gyógymódot kerestem, ezt úgy értelmeztem mint egy másik szinkron eseményt. 

Ugyanazon a héten kezdtem el a kiropraktika kezelést, de túl hamar megérkeztem az első találkozóra. Kerestem egy helyet ahol eltölthetek egy kis időt, és találják ki mit láttam az utca túloldalán? Igen... egy reiki központot. Mindenesetre még 1995-ben Észak Torontóban az ilyen típusú létesítmény igen ritka volt. A szinkronicitás nem hagyott magamra: meggyőzött. Feliratkoztam a következő kurzusra, nem kliensként, hanem praktizőrként; ez volt az, amikor a reiki sötét és démoni világában megkezdődött az utazásom. 

Egy este mi - a reiki tanulók és tanítók - mindannyian kaptunk egy képet valakiről akinek szüksége volt gyógyulásra (ennek a bizonyos személynek nem kellett fizikálisan jelen lennie); ezeket a fényképeket véletlenszerűen osztották ki a jelenlévők között. A távgyógyítás ideje alatt leírtunk minden gondolatot és képet melyeket  arról az emberről akit gyógyítani kellett; az írás szükséges volt a gyógyító energiához. Azután felolvastuk amit írtunk. Más szakemberek is voltak az összejövetelen akik olyan emberekről beszéltek pontosan akikkel soha nem  találkoztak. 

Miután felolvastam a szavaimat, egy nő akivel soha nem találkoztam azonnal megbízhatónak mondott engem. A fejemben "láttam" egy nőt pszichiátriai otthonban, és pontosan leírtam a haját; ezen kívül láttam még pár fiút vitorlázni. (Ezen kívül nagyon sok információval rendelkeztem még.) A valóságban a nőt akit "láttam" valóban egy pszichiátriai intézetben volt trichotillomania miatt (ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy kitépkedje a haját) és ő vitorlázott az unokaöccseivel. Ahogyan a benyomásaim és látomásaim folytatódtak, megerősített engem a tényleges hatalom és az igazság. 

A reikit gyakran úgy jellemzik mint kézrátételes gyógyító technikát, ami az univerzális gyógyító energiát közvetíti a kliens (vagy magad) felé, hogy elősegítse a gyógyulást és a regenerációt. A gyanútlan nép számára ez a leírás olyanná teszi a reikit, hogy csak egy lépésre van a közös elfogadható fizikai terápiától. Ami azonban széles körben nem ismert, hogy a reiki tanulóknak és gyakorlóknak át kell esni úgynevezett "behangoláson" vagy az úgynevezett szent rítusokon, ahogyan  feljebb lépnek a reiki ranglétrán a reiki mesterré válás felé (a behangolásom a Reiki Központ egy tároló helyiségében történt). Világosan látható, hogy a reiki magában foglalja a rejtett vagy titkos tudást, ami az okkult meghatározása. Ezen kívül a behangoláson megtanítottak titkos kézmozdulatokat és szimbólumokat, melyek a gyógyító energia hatalmát adják. Az univerzális energiára úgy hivatkoznak mint "gondolati formájú" valami ami lehetővé teszi számunkra a lelki benyomásokat. Valahányszor rátettem a kezem a kliensre, észrevehető hő energia áramlott rajtam keresztül; és sokszor amikor megérintettem a kliensek vállát, az ingük csuromvizessé vált.

Abban az időben egyetemre jártam és a szüleimmel éltem. Egyszer reiki után észrevettem, hogy a szobámban lényegesen hidegebb lett mint a ház többi részén. Ezen kívül érintéseket éreztem a karomon és láttam ahogyan a tárgyak maguktól mozogtak. Ezek a rendkívüli események megijesztettek engem, de a reiki mesterem megnyugtatott, hogy ezek a jelenlétek csak a szellemi vezetőim, akik csak tudatták velem, hogy ott vannak. A reiki mesterem azt mondta nekem, ha félelmet érzek akkor hívhatom Mihály arkangyalt és ő eltávolítja a rossz szellemeket. Érthető módon kissé zavarodott voltam, hogy kik voltak a "jó" és kik a "rossz" fiúk, de kezdőként azt gondoltam tanulnom kell még.

Egy este megparancsoltam egy szellemnek, hogy hagyja el a szobámat. Pár pillanattal később valami az ajtóból a nevemet suttogta. - Pam- mondta az anyám hangján.. azonban ez nem az anyám volt! (Csak az anyám hív engem Pam-nek, mindenki más Pamela-nak. A démon tökéletesen utánozta az anyámat, mint a sátán és démonai varázslatában.

A hangutánzással még nem volt vége a természetfölötti jelenségeknek: ezen kívül minden este amikor ágyba mentem leheletet éreztem a homlokomon. Egyik este elhatároztam, hogy egy lélegzetet átengedek magamon keresztül (nem tudom honnan tudtam, hogy ezt kell tennem, mivel sehol nem olvastam róla). Azt sem tudtam, hogy a démoni energia honnan érezte, hogy megadom az "engedélyt" arra, hogy áthaladjon rajtam, mivel semmit sem mondtam, csak gondoltam. Tehát egyszerűen megnyugodtam és beengedtem ezt a lélegzetet. Egyszer kavargó érzés volt bennem és azonnal elaludtam. Az éjszaka közepén felébredtem, és kiszáradást és hányingert éreztem. Úgy éreztem mintha démoni megszállottság szélén lettem volna. Szerencsére a továbbiakban nem gyakoroltam ezt a "megengedő belégzést"; azt gondoltam ezek a félelmetes részek velejárnak.

Ettől függetlenül megszereztem a második reiki fokozatomat, majd számos New Age praktikát és technikát megtanultam az elkövetkező 5 évben. A reiki volt a kapuja minden okkult dolognak, ami elvezetett engem a boszorkánysághoz. Abban a pillanatban, hogy Isten feltárta az igazságot az Ő Fia Jézus és az Evangélium által volt az, amikor megtudtam, hogy a reiki és minden praktika amiben részt vettem nagy baj volt.

És csak Isten kegyelme és irgalma által van az, hogy nem csapnak be és képes vagyok erről a démoni gyakorlatról figyelmeztetni másokat.


Hallottam, ahogyan emberek azt mondják: "Semmi démonikusat nem tapasztaltam amikor reikit kaptam."    Barátom. A sátán egy szélhámos. Nem fog megijedni a belőled kiáradó fénytől, ha lehet térj meg és hagyd abba. Azt hiszem azért voltak megnyilvánulásaim, mert direktben a démonokhoz csatornáztam be magam. Továbbá nem ismertem a Megváltómat akitől el akartam futni. Ez a sötét erő tűnt az egyetlen lehetőségnek, mivel nem tudtam, hogy a rossz oldalon állok.          

Forrás:
http://pamelacouvrette.com/reiki-satan-masquerading-angel-light/

Megjegyzések

Megjegyzés küldése