"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2016. május 27., péntek

A plébános aki segíti a családokat a démonok elleni küzdelemben

Patti Maguire Armstrong interjúja a National Catholic Register-ben

Az interjúban Michael Maginot atya beszél Patti-nek arról, hogy segített egy indianai családnak akik démoni megszállottságtól szenvedtek. 

Ez volt a legbizarrabb esete az elmúlt 30 év alatt az Indiana államban található merrillville-i   Szent István templom plébánosa, Maginot atya szerint. 

LaToya Ammon három gyermeke, egy 12 éves lánya, 9 és 7 éves fiai Gary-ban lévő iskolájukban gyakran számoltak be rosszullétektől. Néha titokzatos vér bukkant fel a szájukban, a fülükben és az orrukban. Az iskolai védőnő jelentette az esetet a Child Protective Services-nek /CPS/ (kb. Gyermekvédelmi Szolgálat). A gyerekek, az anyjuk és a nagymama Rosa Campbell, aki velük élt a bérelt házban, ragaszkodott ahhoz, hogy nem történt bántalmazás. Ehelyett a család azt jelentette, hogy démoni támadások áldozatai voltak. Senki nem hitt nekik. Aztán a védőnő és egy CPS dolgozó szemtanúja volt amikor az idősebb fiú háttal felmászott a kórház falára amíg várakozott a pszichiáterre. 
Maginot atya megosztotta a Register olvasóival ezeket az eseményeket. 

Hogyan került kapcsolatba velük?

2012 április 20-i péntek reggel kaptam egy telefont, mialatt a szobámban a Bibliát tanulmányoztam. A metodista kórház lelkésze volt. - Ördögűzésre lenne szükségünk. Ide tudnál jönni most azonnal? - kérdezte tőlem. 
Az emberek kirohantak a szobából miután látták, hogy a fiú háttal felmászik a falra. 

Nem voltam ördögűző, azonban azt tudtam szükséges egy vizsgálat mielőtt bármit is tennénk. Nem volt semmi amit megtehettem volna, és nem akartam félbehagyni a Biblia tanulmányomat. Felajánlottam, hogy kivizsgálom az esetet amennyiben a család kapcsolatba lép velem. Másnap felhívtak. A gyerek eltűnt. 

Mi történt az Ammon családdal?

Az Ammon család kétségbeesésében elment az orvosukhoz, nem tudták mit kezdjenek a furcsa viselkedésekkel és történésekkel a családban. A gyerekek transzba estek és démoni hangon beszéltek, fulladásról, lebegésről számoltak be. A fiatalabb fiú azt állította látott egy másik kisfiút aki meglátogatta őt egy szekrényben. Senki nem látta a látogatót, aki arról beszélt milyen volt haldokolni vagy gyilkosságot elszenvedni. 

Az orvos rendelőjében a fiúk morogtak és démoni hangon káromkodtak. Az egészségügyi személyzet látta a fiatalabb gyermeket ahogyan felmászik a falra. Ezután a fiú elájult. Kihívták a mentőket és a rendőrséget, hogy elvigyék a gyerekeket a Metodista kórházba. A Gyermekvédelmieket is hívták, hogy kivizsgálják LaToya-t elmebetegség vagy gyermekbántalmazás miatt. 

Az idősebb fiú felébredt a kórházban, de a fiatalabb sikoltozott és úgy tűnt transzban van. Várakozott a pszichiáter vizsgálójában a nagymamájával, amikor hátrafelé felment a falra megkerülte a nagymamáját és talpra érkezett. A védőnő és a gyermekvédelmis kirohant a szobából. Amikor a pszichiáter bejött, akkor megpróbálta rávenni a gyereket hogy tegye meg újra, de ez lehetetlen volt, mert a fiú nem emlékezett rá hogyan csinálta.   

Milyen volt az első találkozása a családdal?

LaToya és az anyja rokonoknál volt, de megígérték, hogy találkoznak velem vasárnap este hatkor a házban, hogy elmeséljék történetüket. Mindkét nő baptista volt, és azt mondták soha nem foglalkoztak semmi okkulttal. Az anya minden vasárnap ott volt a templomban és néha LaToya is elment.

Elmesélték a történetüket. Az egész akkor kezdődött, amikor a család új házba költözött 2011 novemberében. Az első nap valami furcsa dolog történt. Böglyök voltak mindenhol a tornácukon annak ellenére, hogy már majdnem tél volt. Eltakarították őket, azonban pár nap múlva megint tele volt velük a tornác.
Az alagsorban mindenhol homok volt a padlón, mintegy két vödör megtelt vele.

Egy alkalommal a nagymama felébredt hajnali háromkor és valakinek az árnyékát látta a házban. Másnap ellenőrizte, hogy elvittek-e valamit, de csak néhány sáros csizma nyomot látott, melyek az alagsorból származtak. Később néha a család az alagsorból felfelé tartó lépések zaját hallotta. Néha kopogtak az ajtón vagy morogtak mint egy kutya, de amikor ajtót nyitottak senki nem volt ott.

A család kezdett megbetegedni. A gyerekek vérző ínnyel, orral és füllel ébredtek. Néha elmentek az iskolába és elkezdtek vérezni, azonban az iskolai védőnő nem találta az okát. Egy alkalommal a nagymama látta a lányát lebegni az ágy felett majd visszaesni.

A család és a barátok féltek a házba jönni. LaToya és az anyja nem engedhették meg, hogy elköltözzenek. Megkértek embereket a templomban, hogy segítsenek, azonban visszautasították őket. Egy karizmatikus egyház csoportja megígérte, hogy eljönnek imádkozik értük. Egy nő a csoportból, aki azt mondta tisztánlátó, azt állította 200 démon van az alagsorban. Elfutott a házból és a többiek is követték.

Húsvét környékén mindenki a TV-t nézte, és egy palack felemelkedett előttük. Berepült az anya szobájába összetörve a lámpáját. Amikor felébredtek egy sötét alak nézett ki a nyitott szekrényből.
Az anya azt kiabálta, hogy mindenki csomagoljon össze néhány ruhát és menjenek ki a házból. Estére egy hotelben maradtak, aztán LaToya bátyja megígérte, hogy befogadja őket.

Történt bármi furcsa amíg ott volt náluk?

Igen, este fél kilenc körül. Ez akkor volt amikor LaToya elmesélte a dolgok sokkal rosszabbra fordultak amikor a volt barátja márciusban eljött a házba. Azt mondta (a volt barát) valamit adni akar a fiúknak. Adott mindkettőjüknek 5$-t, legyenek jók, a lánynak azt mondta nincs szüksége semmire, hogy jó legyen.

Azt mondtam többet akarok tudni a barátjáról, és ez volt az amikor egy sor esemény történt. A fürdőszoba világítása villódzott. Minden alkalommal amikor odamentem megvizsgálni abbahagyta, azonban ahogy elléptem onnan akkor újrakezdte. - Nos, azt hiszem félt tőlem -  mondtam. Aztán újra elkezdett villogni, mintha dacolna.

Nem foglalkoztam vele és azt mondtam térjünk vissza a barátjához. Ekkor a reluxa a konyhában elkezdett oda-vissza inogni. A felhúzó zsinór tökéletesen állt, csak a reluxák mozogtak. A mozgás egyenletes volt, aztán a mozgás átterjedt reluxáról-reluxára, szobáról-szobára.

Mit gondol, a volt barátjának köze volt ehhez?

Talán átkot tett az anyára. Egyszer kért tőle egy fehérneműt emlékbe. Körülbelül abban az időben LaToya-nak eltűnt egy családi képe az albumból, és egy pár cipője is eltűnt. Személyes tárgyakat gyakran használnak föl átkokhoz.

LaToya kapott egy ideges telefonhívást egy nőtől, aki azt mondta ő volt a barát felesége. LaToya azt mondta ő nem tudta, hogy házas volt, és amúgy is szakítani fog vele. A hölgy azt mondta sajnálja, hogy valaha is köze volt hozzá.

Napokkal később amikor a rendőrség kihallgatott engem, találtunk egy helyet az alagsor lépcső alatt, ahol a betont feltörték, és néhány tárgyat eltemettek, beleértve fiú zoknikat levágott lábfejjel és egy női alsóneműt.

Este az interjú végén egy feszületet tettem LaToya-ra, és ő rögtön elkezdett rángatózni. Rájöttem, hogy idegenkedik a szent dolgoktól. - Te megszállott vagy - mondtam neki.
Zavartam rám nézett és azt mondta - Tudom-
Rátettem a feszületet a nagymamára és semmi nem történt. Azt mondta személyesen soha nem zavarta a gonosz, kivéve egyszer amikor az alagsorban valami megpróbálta megfojtani őt.

Miután befejezte a vizsgálatot, mi volt a következő lépés?

Sóval és tömjénnel megáldottam minden szobát. LaToya és az anyja el tudott költözni egy másik ingatlanba Indianapolisba. LaToya-n elvégeztem egy kisebb (egyszerű) ördögűzést ami egyszeri, ez egy szertartás amihez nem kell püspöki engedély. Ezek után a volt barátjával kapcsolatban szörnyű rémálmai voltak, így tudtam még szükség van valamire.

A püspököm megadta az engedélyt az ünnepélyes (nagy) ördögűzésre. A különbség az, hogy az Egyház támogatásával történik, és lehetővé teszi, hogy több időt töltsek el a szertartás alatt  olyan területekre összpontosítva ahonnan válaszokat kaphatok. Konzultáltam két ördögűzővel Chichago-ból és Indiana-ból. Az indianai hajlandó volt segíteni a családnak, azonban LaToya nem akart még egy vizsgálatba belefogni.

Júniusra kitűztük az ördögűzés időpontját. Volt két rendőr velünk, ha korlátozásra lett volna szükség, és ott volt egy egyházközségi tag aki segített nekem megválaszolni a szertartáson az imákat. Minden simán ment és LaToya nem mutatott reakciókat. Előfordul, hogy a démon lapít és nem válaszol, azonban az ördögűzés után LaToya meg tudta fogni a megszentelt dolgokat. Adtam neki egy Szent Benedek keresztet és egy rózsafüzért. Miután távozott az autójával, megtaláltuk a rózsafüzért darabokban a parkolóban. LaToya később felhívott engem, és azt mondta nem találta meg a rózsafüzért amit a táskájába tett. A rémálmai folytatódtak.

Innen hogyan folytatódott?

Elterveztünk még egy találkozót. Úgy éreztem emelni kell a tétet és ki kell találnunk a démon nevét. Egyszer a barátja gépén keresgélt és szembetalálkozott egy oldallal démonok neveivel, amely kifejti mit tettek. Azt mondta minden alkalommal amikor megkapta a leírást azokról a dolgokról melyek a házában történtek és ráment a névre a számítógép kikapcsolt. Rámentem a weboldalra és kinyomtattam minden nevet és LaToya rámutatott kettőre melyekről azt gondolta azok voltak.

A következő ördögűzés alatt végigmentem a szertartáson és LaToya hevesen vonaglott minden alkalommal amikor használtam az egyik démon nevét. Láttam, hogy egyre dühösebb és dühösebb, majd elkezdett gyengülni, végül elaludt. Isten dicsőítésével zártam a szertartást és LaToya elaludt. Amikor felébredt, akkor visszatértünk a rózsafüzérhez, és az asszisztensem visszaadta neki.

Apák napja környékén beterveztünk még egy ördögűzést, hogy használjuk a másik démon nevét. LaToya megkért, hogy a latin rítust használjam. Visszatértem, dicsőítettem Istent és megdorgáltam a démont. LaToya nem tud latinul, azonban csendben volt a dicsőítés alatt, és vonaglott minden dorgálás alatt. Egyre gyengült és a záróimára LaToya elaludt. Amikor felébredt azt mondta jól érzi magát.

Nem hallottam felőle újra múlt hónapig, amikor egy riporter fülest kapott a történettel kapcsolatban és megkereste LaToya-t. Felhívott engem és szabadkozott amiért nem lépett velem korábban kapcsolatba, hogy tudassa velem jól van és mit csinál. Visszakapta a gyerekeket, és azt mondta boldogok és jól megy nekik az iskola.

Habár a történet csak január 26-án került nyilvánosságra, igaz, hogy már vannak tervek a mozifilmre és dokumentumfilmre?

Igen, megcsinálom mindkettőt, mert együtt jár a kettő. Döntő szavam van a forgatókönyv aláírásánál. Ragaszkodni kell az eredeti történethez. Az igazság elég őrült. Tony DeRosa-Grund aki elkészítette a The Conjuring c. filmet, most más filmes cégekkel van elfoglalva. A dokumentumfilmre szerződést kötöttem Zak Bagans-al. Ő készítette a The Ghost Adventures-t a TV számára.

A pénzt ami bejön belőle, úgy gondolom jótékonyságra kell adományozni. Úgy szeretem az életem ahogyan van, nincs rá szükségem (a pénzre). A legfontosabb dolog az, hogy kikerüljön ez az információ, így az emberek komolyan vegyék ezt a dolgot, és tudják Isten és az ördög valódiak.  

Forrás:
http://www.spiritualdirection.com/2014/02/18/exorcist-interview-recent-possession

2016. május 19., csütörtök

A démonok átjáróként használják a Prána és Theta gyógyítás során megnyitott csakrákat

A történet egy olyan fiúról szól, aki öt éves korában minden este rémálmokkal küzdött. A szülők aggódtak a gyerekért és elvitték őt hagyományos orvosokhoz. Azonban a fiú nyugodt alvását elősegítő hosszan tartó gyógyszeres kezelés ellenére a szülők elhatározták, hogy kipróbálják az alternatív medicinát. Mivel az anyának már voltak New Age tapasztalatai, elhatározta, hogy elviszi a fiút egy prána gyógyítóhoz.

A prána gyógyítás egyike a keleti (Hindu) inspirációjú gyógyító technikáknak, amely híressé vált a Fülöp szigeteken is, mert a betegségekre nem invazív módot ígér. Alapvetően úgy értelmezhető, hogy a betegségeket az élet energia (prána) áramlásának zavara okozza. A prána gyógyítók úgy gondolják, hogy amennyiben valaki képes visszaállítani az energia áramlásának egyensúlyát, akkor lehetségessé válik a gyógyulás. Annak érdekében, hogy ezt megtehessük, szükség van külső energiaforrásra, melyek lehetnek tiszta energiaforrások mint a levegő, a fák, a víz, akár még az Eukarisztia is, amit aztán becsatornázhatunk a beteg testébe a gyógyítón keresztül. A gyógyító mintegy vezetékként áll az energiaforrás és a kliens között.




A fiú több alkalommal volt a prána gyógyítónál. Úgy tűnt jobban van a kezelés után, azonban néhány nap vagy hét múlva visszatértek a rémálmok. Ezért több látogatás vált szükségessé a gyógyítónál. A szülők nem tudták, de minden egyes alkalommal amikor elvitték a fiút a gyógyítóhoz, sokkal rosszabb állapotba került, amit nyilvánvalóan a szellemvilág okozott.

A katolikus ördögűzők véleménye szerint a prána gyógyításnak mindig rossz hatása van. Elég azt mondani, hogy bármi is az energia forrás, még ha a gyógyító úgy gondolja ez nem természetes energia hanem természetfeletti, az energia a bukott szellemektől van, ez az oka annak, hogy akik több prána gyógyításon vesznek részt, azok érzékennyé válnak. Ezt a negatív nézetet osztja a New Age-el kapcsolatos vatikáni dokumentum: Jézus Krisztus az Élő Víz Hordozója.

Mivel a fiú nem lett jobban, a gyógyító azt mondta célszerű lenne a Theta gyógyítást is kipróbálni, mert az sokkal hatékonyabb mint a prána gyógyítás. A Theta gyógyító ülés napján az anyát megkérték, hogy hagyja el a kezelő szobát, mert a gyógyítónak még meg kell tennie valamit. A kezelés után a gyógyító visszatért a fiúval az anyjához, és azt mondta neki a fiú most már rendben lesz, de előre figyelmeztette, hogy a 12. születésnapján a pszichikai erői megnyílnak. Amikor a fiút megkérdezték mi történt vele, akkor egy dologra nem emlékezett. Teltek az évek és a fiú normálisan növekedett egészen a 12. születésnapjáig. Egy héttel a 12. születésnapja után mindenféle külső ok nélkül transzba esett. Ebben az állapotban elkezdett dolgokat látni. Elkezdett irtózni a szentelményektől, beleértve azt, hogy hirtelen mély álomba esett amikor a család elkezdett imádkozni vagy misét hallgatni.

A fiút elvitték neurológushoz és pszichiáterhez kezelésre, azonban az orvosok semmi rendelleneset nem találtak a fiúnál. Nem tudták megmagyarázni a dolgokat melyek akkor történtek amikor a fiú transzba esett. Röviden, ismeretlen tényező volt az egész dologban. Az volt, amikor a fiút elhozták az AMOE-be. Az AMOE kezdeti diagnózisa azt volt, hogy a fiú valószínűleg démoni megszállottságban szenved, több jel is erre utalt:

  •  transz-szerű állapotba esett és utána nem emlékezett semmire
  • idegenkedés a szent dolgoktól
  • rejtett dolgok ismerete
  • rendkívüli erő ami áll arányban az életkorral és a test típusával
Természetesen az okkultban való részvétel - ebben az esetben a Prána gyógyítás és a Theta gyógyítás - melyről elmondható hogy a lehetséges faktor volt, mint ahogyan a New Age praktikáknak is közvetlen kapcsolatuk van a természetfeletti világgal, vagy a bukott szellemek világával. A New Age felhasználók azt mondják, ők a bennük és a másokban lévő istenihez kapcsolódnak, de ez az egész hazugság. Az ördög tiszta megtévesztése azáltal, hogy egy emberi lény úgy véli, ő beléphet az isteni világba pusztán meditációs technikákon keresztül. Ez súlyos hiba.

Amikor az ima összejövetel során találkoztam a fiúval, akkor ez már a második ördögűzése volt. Úgy találtam tipikusan a serdülő kor előttiek közül való. Egy kissé tartózkodó volt, de amúgy okos és barátságos. Néhány percig barátságosan elcsevegtem vele a kápolnában ahol a szabadító imát megtartottuk. Amennyire láttam, semmi baj nem volt vele. Amikor megkértem, hogy üljön le szemben az Oltáriszentséggel, akkor intelligensen tudtam vele beszélgetni. Amikor közvetlenül elkezdtem imádkozni, akkor egy transz-szerű állapotba esett. A szemei becsukódtak. Amikor felemeltem a szemhéjait, csak a szeme fehérjét láttam. A nevén szólítottam a fiút, de nem kaptam választ. A fejére tettem a kezem és a stólát a nyaka köré tekertem, ekkor elkezdett nyöszörögni. Volt egy Szent Savio Domonkos relikviám amit a fejére tettem. Először nem volt erős reakció, míg el nem kezdtem imádkozni a szentek litániáját, majd a többi imát. Egyértelműen olyan reakciója volt mint akinek nagy fájdalma van. Azt terveztük, hogy először becsukjuk a harmadik szemét, de nem tudtuk rábírni a fiút az ördög megtagadására amíg transzban volt. Abban az időben három pap asszisztált nekem. Tehát mindannyian egyetértettünk abban, hogy folytatni kell az ünnepélyes ördögűzést, hogy kiűzzük a tisztátalan lelkeket.

Az imaalkalom végtelennek tűnt, és nem vezetett sehova. Jelen voltak a tipikus manifesztációk, azonban több ördögűzés után sem történt meg a kiűzés. Tartottunk egy kis szünetet a megkülönböztetésre. A tisztánlátás folyamatában nagy szerepük volt a laikus önkénteseknek akik megkapták a szellemek megkülönböztetésének karizmáját azzal kapcsolatban, ahogyan a szellemek jöttek és mentek. Új szellemek jöttek a fiúba a teste különböző részeiből, ahogyan a többieket kiűzték. Amennyiben a tisztánlátás helyes, akkor mi egyáltalán nem jutunk előre. Csak halálra fárasztjuk magunkat. Az egyik laikus önkéntes ezt javasolta:"Atyám, azt gondolom be kell zárnunk a csakra pontjait, mert hogy nyitva vannak, ugye?" "A csakra pontjait?" Csak a kifejezést ismertem az indiai filozófia tanulmányaimból. De nem gondoltam, hogy valóság lehet. A javaslat olyan valakitől érkezett, aki valaha New Age technikákat gyakorolt, ezért tudta miről beszél.

Megkérdeztem pontosan hogyan nyitották meg a fiú csakra pontjait. Tudtam a prána gyógyításról, azonban a csakrák megnyitása új volt számomra. Azt mondták a fiú átesett a Theta gyógyításon. Ebben a fajta gyógyításban a fiút rövid ideig hipnotikus transz alá helyezték, és a gyógyító is transzba esett. Aztán a fiú és a gyógyító egy más állapotban találkoztak, és ezzel készen volt a rituálé, a beavatások és a bélyegzések. Így a fiú nem emlékezett arra mi történt vele.



Tanultam arról, hogy ha a beavatást a szellemvilágban végezték, akkor ez nagyon hosszú harc lehet. Mivel a fiú nem emlékszik semmire, emiatt semmit nem tud megtagadni. Sőt, úgy tűnik a fiú ebbe a világba megy át amikor transzban van. És így van értelme annak amit a fiú mond, hogy valami védi őt attól, hogy kiszálljon a szellemvilágból. Ő leírja, hogy van egy nagy magas sötét lény, ami blokkolja az utat. Sőt, az ördögűzés közben amíg transzban van úgy tűnt harcol azzal aki blokkolja az utat. De a transz elején úgy nevetett mint egy kisgyerek aki játszik valamivel. Tehát valaki játszik vele, hogy ebben az állapotban tartsa, és amikor távozni akar, akkor valami megakadályozza őt.

De a probléma az, hogy nincsenek imák sem a rituáléban sem az összeállításban ami a csakrákról beszél, és a bezárásukról sincs. Így megkérdeztem a velem lévő papokat akik szintén ördögűzők. Csend. Nekik sem volt ötletük. Azonban az egyikük javasolta, hogy használnunk kellene a harmadik szem bezárásnak formuláját, azonban kicserélve a nevet a csakra pontokra amiket be akartunk zárni. És a parancsot módosítva fel kell használni benne az Úr Drága Vérét. Annak érdekében, hogy működjön így kell használni: "Jézus Krisztus nevében az Ő Drága Vérén Keresztül megparancsolom neked csakra pont, hogy záródj be, és soha többé nem nyílj ki újra!" De mi a nevük a csakra pontoknak? Hol vannak? A kápolnában nem volt internet hozzáférésünk, hogy rákereshessünk. Segítség lett volna, ha tudjuk hol vannak. Így az ajánlás az volt, hogy kövessük azt ahol a fiúnak fájdalmai voltak az ördögűzés során. Ezek a pontok voltak a fejtető, a homlok, a torok, a szív, a gyomor, a genitális tájék, a tenyerek, és a talpak.

Úgy tettem ahogyan javasolták, exorcizált olajat használtam az imák mellett, és a fiú komolyan reagált minden egyes területnél amit bezártunk. Azonban amikor egy nagyon érzékeny testrész következett, akkor én csak távolról imádkoztam, és megkértem a fiú apját, hogy nagyon óvatosan használja a kenetet, hogy ne váltson ki túlzott reakciókat. Úgy tűnt a fiú már nem reagált azokon az átjárókon amiket bezártunk. Azonban nem jött ki a transzból. Láttuk őt reagálni, mintha a szellemek a test egy másik részéből mentek volna bele. "Ez nem jó", mondtam magamban, "Mikor lesz ennek vége?"

Ismét egy kis időt kértem a tisztánlátás végett. Mindannyiunknak ugyanaz a megérzése volt, hogy voltak még más pontok is az általunk azonosítottak mellett. Az utolsó kutatás azt mondta, hogy a hét mellett még léteznek más csakra pontok is, úgy 22-30 közötti lehet.




Mivel nem tudtuk azonosítani a többi belépési pontot, így be kellett fejeznünk az ördögűzést addig, amíg válaszokat nem kapunk. Miután visszatértünk a kápolnába, elimádkoztunk egy bezáródást elősegítő imát, ami felébresztette a fiút. Aztán egy tisztító imát mondtunk el, amivel befejeztük az ima összejövetelt.

Ez egy bonyolult eset volt, és még csak nem is ért véget. Azt mondták a fiú már legalább a 8. ördögűzésen van túl, de nem sok javulás történt. Valószínűleg a többi csakra pont még nem záródott be. Ez valóban nem történt meg az ördögűzések alatt. További kutatásokat kell elvégeznünk, hogy megértsük a csakra pontok természetét és működését. Úgy tűnt számunkra, hogy léteznek szellem őrök, akik a belépési pontokat nyitva tartják, hogy mások beléphessenek rajta. Amíg be nem zárjuk azokat megfelelő imával és ördögűzéssel, a démonok egyszerűen csak jönnek és mennek rajtuk keresztül. De úgy véljük megtaláljuk a módját, hogy bezárjuk azokat, és készek vagyunk rá, hogy megpróbáljuk. Már azonosítottuk a 30 csakra pontot, és a következő ima összejövetelen látni fogjuk.

Az Úr megláttatja a dolgokat velünk. Imádkozunk, hogy képesek legyünk felismerni és megérteni.  

Megjegyzés:

Olvasói kérésre az alábbiakat írom le a forrásként szolgáló bloggal és a kapcsolódó cikkekkel kapcsolatban:

  • Az AMOE rövidítés az Archdiocese of Manila Office of Exorcism (kb. Manilai Érsekség Ördögűző Hivatala)
  • A blogban szereplő atya katolikus (domonkos) pap-szerzetes.
  • A katolikus egyházban ördögűzést csak püspöki engedéllyel rendelkező pap végezhet. Más esetben csak szabadító imát lehet mondani. 

Forrás:  
http://piscatores-hominum.blogspot.hu/2015/03/case-story-demons-that-come-and-go-from.html

2016. május 11., szerda

Ferenc pápa 13 figyelmeztetése az ember legősibb ellenségével, az ördöggel kapcsolatban

"Az ördög itt van ... még a 21. században is!" - Ferenc pápa

Az ördög legnagyobb megtévesztése amikor meggyőzi az embereket, hogy nem létezik?

Ferenc pápára nincs hatása.

Kezdve az első szentbeszédét mint Róma püspöke, Ferenc pápa rendszeresen emlékeztette a hívőket, hogy az ördög valóságos, résen kell lennünk, és hogy egyetlen reményünk ellene Krisztusban van.

Íme Ferenc pápa 13 idézete a témával kapcsolatban.

1.) "Ha az ember nem vallja meg Jézus Krisztust, akkor az ördög világiasságát vallja meg."
Első homíliája 2013.03.14-én. Teljes szöveg angolul.

2.) "Ennek a világnak fejedelme a sátán, nem akarja a szentségünket, nem akarja, hogy kövessük Krisztust. Talán néhányan azt mondják: 'De atyám, milyen régimódi, ahogyan az ördögről beszél a 21. században!' De vigyázz, mert az ördög jelen van. Az ördög itt van... még a 21. században is! És nem szabad naivnak lenni, ugye? Meg kell tanulnunk az Evangéliumból hogyan harcolhatunk a sátán ellen."
2014.10.04 Homília. Teljes szöveg angolul.

3.) "[Az ördög] nagyon támadja a családot. A démon nem szereti azt, és arra törekszik, hogy elpusztítsa. [...] Az Úr áldja meg a családot. Ő erőssé teheti ebben a krízisben, amelyben az ördög el akarja pusztítani."
2014.01.06 Homília. Teljes szöveg angolul.

4.) "Elég ha kinyitunk egy újságot, és láthatjuk, hogy a gonosz körülvesz minket, az ördög dolgozik. De azt szeretném mondani hangosan 'Isten  erősebb' Hiszel ebben, hogy Isten erősebb?"
Általános audiencia 2013.12.06 Teljes szöveg angolul.

5.) "Kérjük az Úr kegyelmét, hogy komolyan vegyük ezeket a dolgokat. Azért jött, hogy harcoljon a mi üdvösségünkért. Győzött az ördög ellen! Kérjük, ne legyen dolgunk az ördöggel! Arra törekszik hogy visszafordítson bennünket, hogy birtokoljon bennünket... Ne legyünk bizonytalanok, legyünk éberek! És mindig Jézussal!
2013.08.11 Homília. Teljes szöveg angolul.

6.) "Az ördög jelen van a Biblia első oldalán, és a Biblia az ördög jelenlétével végződik, Istennek az ördög feletti győzelmével."
2013.08.11 Homília Teljes szöveg angolul.

7.) "Vagy velem vagy - mondja az Úr - vagy ellenem... [Jézus azért jött] hogy megadja nekünk a szabadságot... a minket leigázó ördögtől... Ezen a ponton nincsenek árnyalatok. Van egy csata, és egy csata ahol a tét az üdvösség, az örök üdvösség. Mindig résen kell lennünk, résen a megtévesztés ellen, a gonosz csábítása ellen."
2013.11.10 Homília Teljes szöveg angolul.

8.) "Az ördög elültette a gonoszságot ott ahol a jó van, megpróbálja megosztani az embereket, családokat és nemzeteket. Azonban Isten... türelemmel és irgalommal néz minden ember "mezejére": látja a talajt és hogy a gonosz sokkal jobban dolgozik mint mi, de azt is látja, hogy a magok jók és türelmesen várja a kicsírázást."
2014.07.20 Homília Teljes szöveg angolul.

9.) "Az ördög nem bírja elviselni egy templom szentségét vagy egy személy szentségét anélkül, hogy megpróbálna tenni valamit."
2014.07.05 Homília Teljes szöveg angolul.

10.) "Jegyezzük meg Jézus hogyan válaszolt [a kísértésre]: Nem beszélgetett a sátánnal, mint ahogyan tette Éva a földi Paradicsomban. Jézus jól tudja, hogy nem lehet párbeszédet folytatni a sátánnal, mert ő nagyon ravasz. Ezért ahelyett hogy párbeszédet folytatott volna, mint ahogyan Éva tette, Jézus úgy döntött, hogy menedéket talál Isten Igéjében, és az Ige erejével válaszolt. Ebben a pillanatban emlékeztessük magunkat a kísértésre...: nem vitatkozni a sátánnal, de megvédeni magunkat Isten Igéjével. És ez fog minket megvédeni."
2014.09.03 Angelus Adress Teljes szöveg angolul.

11.) "Meg kell védenünk a hitet, meg kell védeni a sötétségtől. Sokszor azonban a fény leple alatt sötétség van. Ez az ördög miatt van, ahogyan Szent Pál mondja, aki a világosság angyalának álcázza magát."
2014.01.06 Homília Teljes szöveg angolul.

12.) "Minden pletyka mögött féltékenység és irigység áll. És a pletyka megosztja a közösséget, elpusztítja a közösséget. A pletyka az ördög fegyvere."
2014.01.23 Homília Teljes szöveg angolul.

13.) "Mindig emlékezzünk arra...  , hogy az Ellenség el akar bennünket távolítani Istentől, így csalódást ültet el a szívünkbe, amikor nem látjuk apostoli elköteleződésünk azonnali jutalmát. 
Az ördög minden nap elveti a pesszimizmus és keserűség magvait a szívünkbe... Nyissuk meg magunkat a Szentlélek leheletének, aki soha nem hagyja abba a remény és a bizalom magjait elvetni belénk. 
2013.06.18 Beszéd Teljes szöveg angolul. 

Forrás:
https://churchpop.com/2014/10/07/13-pope-francis-quotes-oldest-foe-devil/

2016. május 9., hétfő

Az ördögűzős filmek eltúlozzák az Istennel szemben álló sátáni erőt, mondja az ördögűző

A Catholic Herald cikke

Anthony Hopkins a 2010-es A Rítus c. film egy jelenetében


Az ördögűzők nemzetközi szövetségének elnöke írt egy cikket a vatikáni újságba

"A filmek ördögűzés ábrázolása fontos médium lehetne ami bemutatja Isten hogyan győzedelmeskedik a gonosz felett, ehelyett helytelenül mutatják be a hitet, túlzásba viszik az ember és sátán Isten feletti erejét", írta egy vezető ördögűző a vatikáni újságban.

- A TV és a mozi hozzászoktatták az embereket, hogy felismerjék "az emberek életében jelenlévő démonok rendkívüli cselekedeteit és jelenlétét, és a harcot ahogyan az Egyház szembeszáll velük - írta Francesco Bamonte atya, a római központú Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke.

"Az ördögűzés bemutatása egy elképzelt világban "elősegítheti a nagyobb informáltságot" a katolikus hittel kapcsolatban, azonban az "ahogyan a gonoszt, a démoni megszállottságot, az ördögűző és szabadító imát bemutatják, az kiábrándító és elfogadhatatlan" írja a L' Osservatore Romano január 8.-i számában.

Miközben a papokat az Egyház bízza meg, hogy segítsék megvédeni vagy megszabadítani az embereket az ördög hatalmától, a legtöbb mozi elrejti vagy figyelmen kívül hagyja "Isten munkájának csodálatos és fantasztikus jelenlétét", és Mária szerepét a gonosz elleni harcban, írta a pap, aki tagja a Servants of the Immaculate Heart of Mary-nek.

- Ördögűző szemtanúk saját tapasztalatai szerint, a valóság az "hogy a démon még ha nem is akarja, kényszerítve van, hogy megerősítse a katolikus hitigazságokat - mondta ő. Például amikor szentelt vizet vagy szent ereklyét használnak az ördögűzés során, akkor a démonok gyakran erőszakosan reagálnak, ahogyan minden egyes alkalommal kényszerítve vannak, hogy alávessék magukat Isten hatalmának.

"Amikor megfigyelünk egy Szűzanyához intézett imát, (a démon) kimutatja minden gyűlöletét és félelmét felé, kényszerítik arra, hogy elismerje Mária Isten Anyja és az emberiség közbenjárója", írta Bamonte atya.

- Míg a hittel kapcsolatban számos pontatlanság van a filmekben, a legsúlyosabb hibájuk az élet olyan bemutatása, mint két egyenlő princípium vagy istenség közötti harc: világosság és sötétség, jó és a rossz - mondta a pap.

"A sátán nem egy gonosz isten aki a jó Isten ellen van, inkább egy lény akit Isten jónak teremtett, és aki néhány angyallal együtt - akiket szintén Isten teremtett- gonosszá váltak mert visszautasították Istent és az ő királyságát végső és szabad választásukban."

"A sátán és a szolgálatában lévő szellemek tehát nem mindenható lények, nem tudnak csodákat tenni, nincsenek jelen mindenütt, nem ismerik gondolatainkat vagy a jövőt."

- Az sem igaz, ahogyan néhány filmben látható, hogy a megváltás nem azoktól az emberektől származik  akik hozzáférnek a titkos vagy magasabb tudáshoz - mondta ő. Az ilyen ábrázolások nem csak hogy segítik az embereket elűzni az Egyháztól, hanem megalapozzák a "felsőbbrendű lények osztályát."

- Az az igazság nem derül ki a filmekből, amikor az emberek "ráhagyatkoznak arra az Istenre, akinek karjai erősebbek az ördögnél és csatlósainál - mondta ő.

- Ami jó szolgálatot tehetett az Egyháznak és a hitnek, az megszokottá vált és sátán körmönfont támadásává a Katolikus Egyház alapjai ellen  - foglalta össze a pap.

Bamonte atya cikke a vatikáni újságban együtt jelent a filmkritikus azon látásmódjával, hogy az ördögűzés műfaja a leginkább termékeny a "B" kategóriás horrorfilmek evolúciója során.

Emilio Ranzato a L'Osservatore Romano szerzője és gyakori filmkritikusa szerint William Friedkin 1973-as mozija az Ördögűző, még ma is "egyike a legfélelmetesebb horror filmeknek amit valaha létrehozott."

Linda Blair a fiatal színésznő aki a 12 éves megszállott lányt játszotta a filmben "Shirley Temple-ként végzi ami meghamisította Vietnam és a Watergate korszakát", írta ő.

Míg "az elmúlt években nem volt olyan film ami megpróbálta elérni azt a szintet" Friedkin mesterművét, "kifinomult produkciók" közé tartozik Daniel Stamm-től a 2010-es The Last Exorcism; 2013-ban James Wan-tól a Conjuring és 2014-ben Scott Derrickson-tól a Deliver Us From Evil, írta Ranzato.

"Annak érdekében, hogy jó filmeket találhassunk az ördögűzés témakörében, írta ő, jobb lenne kihagyni a kereskedelmi produkciókat és helyette "művész filmeket" néznénk, melyek jobban mögé tekintenek az egyszerű történeteknek és "a gonosz elleni jó általános harcának."  

Forrás:
http://www.catholicherald.co.uk/news/2016/01/13/exorcism-films-exaggerate-satanic-powers-over-god-says-exorcist/

2016. május 2., hétfő

A promiszkuitás démoni megszálláshoz vezethet

 Hilary White cikke a Life Site-on.

Anglia, Westminster, 2008, augusztus 15. A Westminster egy papja, angliai és wales-i Katolikus Egyház vezetője írta, hogy a promiszkuitásnak akár heteroszexuális akár homoszexuális, szörnyű lelki következményekhez vezetnek, továbbá ártalmasak a fizikai egészségre.

- A promiszkuitás, valamint a homoszexualitás és a pornográfia, - mondja a 73 éves Jeremy Davies atya - egy formája a szexuális perverziónak, és démoni megszállottsághoz vezethet. A kínálat magyarázat lehet az elmúlt évek homoszexuális robbanásának. Davies atya ezt mondja- A homoszexualitás okai között van a fertőző démoni faktor.

Davies atya folytatja - Még a heteroszexuális promiszkuitás is egy perverzió; és a szentségi házassághoz tartozó közösülés, átjáróvá válhat nem csak a betegségek, de a gonosz lelkek számára is.

- A fiatalok miatt említést kell tenni néhány nagyon kellemetlen dologról, főként mert sérülékenyek, és mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük és figyelmeztessük őket. - mondta ő (Davies atya) a Catholic Heraldnak.

Azt is mondta, hogy a sátán is felelős amiért a legtöbb világi humanista vak a "az abortusz, a fogamzásgátlás, a mesterséges megtermékenyítés, a homoszexuális 'házasságok', az emberi klónozás, a tudományos kutatási célú emberi embriók élveboncolása embertelen hatásaira." Az extrém világi humanizmus - "ateista tudományossággal" - hasonló a "racionális sátánizmushoz", és ezek vezetnek Európában a súlyos aposztáziához. "Az egyénnek csak Krisztus és az Egyház melletti személyes döntése képes magát elszigetelnie ettől."

Davies atya (aki Oxforban végzett orvos is egyben) megjegyzésével jelenik meg új könyve, a "Exorcism: Understanding Exorcism in Scripture and Practice, amit az év elején közzétett a Catholic Truth Society-ben.

A Katolikus Egyházban az ördögűzést csak pap végezheti aki erre "kifejezett" engedélyt kapott a püspöktől. A Kánon Jog szerint csak tapasztalt papok választhatók ki, akik a "jámborsággal, tudással, óvatossággal és feddhetetlen élettel rendelkeznek." Az ünnepélyes ördögűzés használata előtt, az alanyt orvosoknak/pszichiátereknek meg kell vizsgálniuk, hogy kizárhatók legyenek a nem szellemi eredetű esetek, és gyakran megkérik az orvosokat, hogy segítsenek az ördögűzés folyamán.

Davies atya könyvében még figyelmeztet a New Age és okkult praktikákra, valamint a divatos testmozgásra és a keleti vallásokból eredeztethető "szellemi gyógyításra."        

"Az első ártatlan lépéstől eljuthatunk (könnyű drogok, jóga, horoszkópok mókából, és így tovább) a sokkal nagyobb bajok felé, mert a megtévesztő gonosz szellem igyekszik feltűnés nélkül behatolni amennyire csak lehet."

"Óvakodjon minden olyan állítástól, hogy a jótékony energiák közvetítése (pl. reiki), bármilyen kurzus ami Krisztus békéjét ígéri (pl. Enneagram), egyéb alternatív terápiáktól melyek keleti vallásokból gyökereznek (pl. akupunktúra). "Mondanom sem kell, a nyíltan okkult tevékenységek mint a szeánsz vagy boszorkányság "közvetlen meghívás az ördög részére amit szívesen elfogad."

Egy négy hónapos római képzés után 1986-ban Davies atyát nevezték ki a westminsteri érsekség ördögűzőjének. 1993-ban társalapítója volt a Gabriele Amorth atyával az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének, aminek most világszerte több száz tagja van. 2000-ben Davies atya nyilatkozott az Indenpendent c. újságnak, hogy a démoni megszállottsággal kapcsolatos incidensek drasztikusan megemelkedtek a New Age hiedelmek és praktikák, a Bibliával kapcsolatos tudatlanság és a szellemi zűrzavar miatt.

- Ennek középpontjában az emberi növekvő büszkeség és magabiztosság áll. Az ember megpróbál egy Isten nélküli jobb világot építeni, egy másik Bábel tornyot. - mondta ő. 2005-ben a Vatikán nyilvánosan is közzétette a papoknak szervezett ördögűző tanfolyamot.

Az Egyház ördögűzéssel és démoni megszállottsággal kapcsolatos írásai azt mondják, hogy egy személy állhat befolyás vagy akár démoni erők általi megszállottság alatt, amikor súlyos bűnben él, és az Egyház részletezi a kemény drogokat használó, erőszakos vagy szexuális perverzióba belekeveredett embereket. Még megjegyezte, hogy az abortusz "förtelmes bűne" csak súlyosbítja ezeket. Az olasz ördögűző Gabriele Amorth atya azt írja, különösen nehéz megszabadítani az abortusz bűnében lévő áldozatot, és hogy ez "hosszú ideig tart."       

Forrás:
https://www.lifesitenews.com/news/westminster-exorcist-says-promiscuity-can-lead-to-demonic-possession