"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2016. április 7., csütörtök

Egy volt sátánista tanúságtétele Jézus szeretetéről

2012 december 29.

Amit most elmesélek az teljesen rendkívülinek tűnhet. A nyomasztó bűntudat és szégyen miatt 15 évig megtartottam bizonyságomat. Néhány hónappal ezelőtt Jézus megszabadított ezektől az érzésektől, és végre szabadnak éreztem magam, hogy meséljek az embereknek a sátán valóságáról. De leginkább szeretnék tanúságot tenni, hogy megmutassam az embereknek Krisztus túláradó szeretetét. 

"Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki ördöngősöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot." MTörv 18; 10-11

Emlékszem az éjszakára amikor becsuktam a szobámban az árnyékolókat, letérdepeltem, összekulcsoltam a kezem és elsuttogtam az első imám a sátánnak. Éppen csak 15 éves voltam és az elejétől a végéig elolvastam a Sátáni Bibliát. Ambiciózusként, elsőszülöttként, a személyiségem miatt mindig erős érdeklődéssel vetettem bele magam a dolgokba. Az emberektől vett idézetem szerint soha nem kontárkodtam, mindig komoly voltam. Semmit nem hagytam félbe. Ez azt jelentette, hogy a sátánizmus iránti érdeklődésem nem történhetett fél szívvel, csak teljes odaadással. A teljesen sötét szobában imádkoztam a sötét úrhoz, hogy küldjön valakit, aki kapcsolatban áll egy csoporttal ahol taníthatnak engem. Akkoriban nem voltak még mobiltelefonok vagy internet, hogy kapcsolatba léphessek más sátánistákkal. Bíztam a sátán képességeiben, hogy képes megválaszolni imámat. 

Hogy elkerüljem munkamániás apám elutasításának fájdalmát, általában busszal mentem a helyi áruházba, hogy sétáljak és nézelődjek az üzletekben. A kedvenc üzletem a Spencer's Gifts; egy különc bolt ami kiszolgálja a gótikus tömegeket. A sötét imám után néhány héttel álltam a Spencer's Gifts-ben csodálva az okkult nyakláncokat. Kardokkal körbevett sárkány, vörös szemű koponyák, a falon pentagramok voltak láthatók. Ahogyan nézelődtem, hogy melyik nyakláncot vegyem meg, egy 17 éves fiú sétált mögém. Tudatában voltam a jelenlétének, de nem foglalkoztam vele azt gondolván ő is csak a nyakláncokat nézegeti. Hallottam ahogy megköszörüli a torkát és ezt mondja: "Téged is érdekel a sátánizmus?" Meglepődve megfordultam erre a kérdésre. Elmondhatom, direkt tette fel a kérdést nekem. "Igen" válaszoltam. Bemutatkozott majd azt mondta, ha szeretnék többet megtudni akkor el tud vinni egy csoport összejövetelére. Azt mondtam neki nincs autóm és nem tudok vezetni. Felajánlotta, hogy felvesz az áruházban, elvisz, majd visszahoz. Számot cseréltünk, megadta a dátumot és az időpontot, majd elváltak útjaink. Aznap az imám meghallgatásra talált. 

Az első összejövetelt a pap, Márk házában tartották. A férfiak (az un. boszorkánymesterek) elmentek Márkkal a ház mögötti erdős részre lőni, míg számos boszorkány körülülte az asztalt beszélgetve és tarot kártyázva, egy Jane nevű segédlelkész vezette ezt és tanított. Tárt karokkal fogadtak. Ez egy ravasz taktika volt, hogy lassan bevezessenek és hozzászoktassak az okkult praktikákhoz. Megtudtam, hogy besétáltam az egyik legnagyobb és legszervezettebb sátáni kultuszba. A városom csak egy volt a sok közül ami egy részével (Mágikus Körnek hívták) kapcsolatban állt. Ahogy telt az idő egyre több összejövetelre hívtak meg, míg végül meghívtak egy sötét szertartásra ami tartalmazta a vérszerződést a sátánnal, egy ezüst kehelyből kecske vért kellett inni. Onnantól kezdve meghívtak a legtöbb szertartásra és ceremóniára. Megtanultam hogyan csináljak rituális átkot és varázslatot, szakértője lettem a tarot kártyának, meg tudtam idézni a démonokat és beszélni tudtam velük, meg tudtam félemlíteni és manipulálni az emberek egy csoportját, különösen a legjobban utált keresztényeket. Sátáni boszorkány lettem, és rabja lettem az erőnek amit a sátán adott nekem. 

Ettől kezdve hűségesen a sátánt szolgáltam. Hatalmat kaptam, bármit irányíthattam amit akartam. De ennek ára volt. A sátán a szemem előtt pusztította el az életemet anélkül, hogy észrevettem volna. Rendszeresen dohányoztam és ittam a barátokkal. A testem kétszer olyan gyorsan öregedett. Az erkölcstelen buja rituálék nem izgattak. Részt vettem destruktív rituálékban ahol megátkoztunk embereket, ami általában betegséggel, néha halállal végződött. A hírekben szereplő szörnyű gyilkosságoknak meg sem hatottak. Úgy gondoltam eggyel kevesebb ember a világban. 

Az otthon lévő normális életem kezdett szétesni. A szívem tele volt gyűlölettel a keresztények és a családom iránt, akik keresztényként nem voltak kivételek. A nővérem félt tőlem, míg a szüleim mindenféle elképzelhető aljas módon elneveztek. Egyszer azt mondtam a repüléshez készülődő anyámnak, hogy remélem lezuhan a gépük. Láttam a könnyeket a szemében, de nem reagáltam, mert komolyan gondoltam. A szüleim átkutatták a szobámat okkult tárgyakat keresve, hogy segítsenek, így felbéreltem egy boszorkányt, hogy átkot küldjön rájuk. Az érettségi napján azt álmodtam, hogy elhagyhatom a házat és szabadon imádhatom a sátánt. Akkor lehetnék igazán gátlástalan, és talán egy nap lehetnék olyan erős, hogy én vezessem a városi csoportot és feljebb léphessek a ranglétrán.          

Nem tudtam, hogy a családom barátai és a városban lévő több templomban imádkoztak értem. Isten válaszol az imádkozóknak és számos alkalommal amikor nem tudtam róla, rám tette a kezét. 17 éves lettem és növekedtem a sátáni erőben. Az egyetlen dolog ami gátolt engem a szüleim megállításában a részvétem. Kipróbáltam új és más taktikákat ami megakadályozza az erőfeszítéseiket, de egyikük végül visszahatott rám.

Sétáltam a szüleim szobájában amikor észrevettem egy fekete könyvet az asztalon. Bob Larson könyve volt ezzel a címmel: In the Name of Satan. A cím felkeltette a figyelmem, mint ahogy bármilyen sátánnal kapcsolatos szó felkelti a figyelmem. Felvettem és elolvastam a hátsó borítót. Leesett az állam, és emlékszem hangosan ezt mondtam: "Ó, nem!" A hátsó borító kifejtette hogyan akadályozhatók meg az ördög tervei, és csak most tudtam meg azért vették, hogy kitalálják hogyan állítsák meg részvételemet a kultuszban. Kinyitottam középen a könyvet és elolvastam pár oldalt. Emlékszem azt gondoltam, hogy ez a könyv tele van hazugsággal, és ez a keresztény író egy idióta. Mégis miért másért vásárolták volna meg a szüleim ezt a könyvet, ha csak nem azért, hogy ötleteket kapjanak a sátánizmusban való megállításomban. Ezért eldöntöttem, egy lépéssel előttük járok. Elolvasom a könyvet az elejétől a végéig, hogy kitaláljam a stratégiát és felkészüljek amikor használják.

A következő hetekben amikor lehetőségem volt rá olvastam a könyvet. Minél többet olvastam annál inkább rájöttem, semmi köze nem volt ahhoz, hogyan állítsuk meg a gyermek kultuszban való részvételét. Mégis tovább olvastam abban a reményben, hogy találok majd valamilyen stratégiát arra az estre amit a szüleim használni szeretnének. Egy nap amikor az anyám ágyán feküdtem olvasva a könyvet, elkezdtem sírni. Egyre jobban sírtam. Semmi nem volt a könyvben, ami kiváltotta volna a sírást, amit nem tudtam megállítani. Évek óta nem sírtam, ezt a sátánista gyengeségének tartották. Miért sírni amikor bosszút állhatok? Eldobtam a könyvet, megijedtem a sírástól. Ez nem gyengeség volt! Letöröltem az arcomról a könnyeimet és felálltam, hogy megnézzem magam anyám tükrében. Meg kellett bizonyosodnom arról  hogy letöröltem az összes könnyet, és nem vagyok maszatos és kipirult, amikor a szüleim hazajönnek. Nem tudhatták meg, hogy sírtam. Bámultam a tükörképem, eltüntettem a könnyeimet, majd megfigyeltem a szemem. Megváltoztak világoskékből jegesbe, ragyogó kék árnyalattal. Sátánistaként sok dolgot láttam, beleérte a démonok valóságos megjelenését. Még láttam a szemem színének megváltozását, láttam a bennem élő gonoszt és gonoszságot ami annyira ijesztő volt, hogy ordítottam. Félelemmel telve kirohantam a szobából. Az elkövetkező néhány napban elmélkedtem és sírtam a történtek miatt. Nem mehettem el a papokhoz, mert nem tudhatták meg gyengeségemet. Plusz tudtam rájönnek mi történt velem. A szüleim biztosan nem fognak nekem segíteni, mert visszautasítottam őket. Egyedül maradtam.

Egy nap szüleim konyhájában álldogáltam, vacsorát készítettem. Kavargattam az ételem, és gondolataim rögtön a három nappal korábban történtekhez kanyarodtak. Kétségbeesésemben elkezdtem sírni. Ki kellett találnom hogyan tovább. Valami nem stimmelt velem és teljesen össze voltam zavarodva. Ahogy a könnyek csorogtak le az arcomon egy férfi hangot hallottam mögöttem beszélni, és ezt mondta: "Tiffany, írj az anyádnak." Ijedten megfordultam. Senki nem volt otthon. Mi volt ez? Most már hangokat hallok? Úgy határoztam ezt csak beképzeltem, és visszafordultam a vacsora készítéshez. Aztán még egyszer hallottam. A hang megismételte az utasítást: "Tiffany, írj az anyádnak." Úgy tűnt a hang megpróbálta elnyerni tetszésemet, mintha ebben a pillanatban én lennék a legfontosabb személy a világon. Jézus volt mögöttem, hogy tudjam nem számít mennyire utáltam Őt, hogy bármit is tettem a langyos keresztények megzavarására és megfélemlítésére, nem számít mennyit káromoltam az Ő nevét; szeret engem.

Ez esetben a megismételt utasítás értelmet nyert. Abbahagytam a vacsora készítést, berohantam a szobámba, papírt és ceruzát ragadtam majd kiöntöttem gondolataimat. Mindent beismertem anyámnak. A levelet egy zárt borítékba tettem, majd anyám párnájára tettem, és megvártam míg hazaér a munkából. Vissza fog utasítani mint ahogyan én is tettem vele? Feküdtem az ágyamban, és sírtam zavaromban és kétségbeesésemben. Hallottam, hogy anyám hazaért a munkából és izgatottan vártam rá. Végül bejött a szobámba, leült az ágyamra és megbeszéltük a levelet. Azért jöttem, hogy elismerjem lelkem haldoklását. Én öltem meg a lelkem apránként. Egy olyan mestert szolgáltam aki nem törődött velem jobban, mint ahogyan mi törődünk az úton sétáló hangyával. Nem tudtam ezt tovább csinálni, kitöltötte a gondolataimat a sátántól való félelem, ha elárulom. A vérszövetség automatikusan halálos átkot jelentett annak aki elárulja és elhagyja a sátánt. De anyám megerősített, hogy Jézus szeretni fog és megvéd engem. Ha Neki adom az életem, akkor ez a sötétség végét jelenti. Azon az éjszakán, 1997 január 11-én a szerető Mesternek, Jézus Krisztusnak adtam az életem.

Jézus átvitt engem a sötétségből a fénybe. Az én szerető Uram több alkalommal segített nekem és megáldott engem. Pszichológia és MBA diplomát szereztem. Csodaszép otthonom van, csodálatos a templom, de az egészben a legjobb, hogy az Úr törődik velem!

Tanúságtételem nem dicsőíti a sátánt és munkáját. Azt mondja el mindegy mit tettél, ezt megbocsátják. Jézus szeret téged, és arra vágyik, hogy veled legyen. A Biblia azt mondja, "De ha megvalljuk bűneinket, Ő hűséges és igazságos megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonosztól." Ő megtisztít téged bármilyen elkövetett gonoszságtól. Csak azt kéri jöjj és valld meg Neki bűneidet. Aznap amikor megteszed arra békére és boldogságra lelsz amit már kerestél. A sötétség eltűnik és az Ő fénye körülvesz téged.             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése