A kundalini energiától az újjászületésig



Az alábbi bejegyzés Farkas Erika oldaláról való. Tanúságtétele bizonyítja, hogy a kundalini jóga veszélyes, de Jézus Krisztus megszabadíthat ettől a pusztító erőtől. 


"Ha erre az oldalra tévedtél az biztos nem volt véletlen! Maradj és olvasd el, mert szeretnék megosztani egy történetet, ami velem esett meg!

Még mielőtt belekezdenek, szeretném pár szóval jellemezni magam!

Gyerekkoromban gyakran fordultam Istenhez, bár ahogy nőttem, egyre több kérdés merült fel bennem és be kell hogy valljam, nem mindig úgy képzeltem el, ahogy azt a Biblia tanítja!

Ami a képzettségemet illeti, gyerekfejjel jártam hittanórákra, voltam elsőáldozó, bérmálkozó! Megvoltak az alapok és ez elég volt arra , hogy rosszabb napjaimban imával ringassam álomba magamat! Ugyanakkor nagy segítségemre volt később, amikor a tévelygésem közepén, bevillantak azok a tanítások amit még a Bibliából tanultam!

A legtöbb ember azon nem tud túllépni, hogy Isten miért teremtette a poklot? Vajon mire volt ez jó? Ha szeret minket, akkor miért akarja, hogy ott végezzük örökre? Mindig abban reménykedtem, hogy halálunk után nem csak ez a két lehetőség lesz! A menny és a pokol! Valami köztes megoldásban reménykedtem! Ha itt a földön van lehetőségünk újra kezdeni, miután elbuktunk, akkor a Jó Isten miért ne adna több lehetőséget azoknak akik elbuktak, hiszen tanítják, hogy végtelen a szeretete és a kegyelme! Egyre inkább eltávolodtam attól az Istentől akiről a Biblia ír! Megteremtettem a saját magam elképzelését, amiben nem szerepelt az apokalipszis és nem szerepelt az ítélet napja sem!

" mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak" (II. Thess. 2: 10-11)
Így kezdődhetett az én tévelygésem is! Kezdtem befogadni más tanokat, egyre nyitottabb lettem a keleti vallások irányában! Vonzott a misztérium, a reinkarnáció, a buddhizmus! Azt hittem hogy Isten minden vallásban kinyilatkoztatta magát! Nekünk csak annyi a dolgunk hogy megnézzük mi a közös az összes vallásban! Azt hiszem nagyon okosnak gondoltam magam, aki nyitott a világ dolgaira! Mellesleg megjegyzem, hogy a nyitottsággal az a baj, hogy ilyenkor minden elkezd beáramolni, jó is és rossz is! S mivel a rossz jónak mutatkozik, a jót pedig rossznak mutatja fel, teljesen összezavarodik az ember! Nagyjából velem is ez történt, a végén már úgy vergődtem mint egy partra vetett hal!

" Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem neki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallván balgatagokká lettek;"( Rom. 1:21-22)

Egy kicsit visszaugorva az időben szeretném részletezni, mennyire mélyedtem bele a keleti vallásokba ! Amikor legelőször hallottam a meditációról, mint spirituális gyakorlatról, borzasztóan ígéretesnek tűnt! Állítólag javítja a koncentráció képességét, amire nekem akkor nagy szükségem lett volna! Így hát nagy lelkesedéssel vágtam bele! Minden reggel törökülés, szemek behunyva és koncentrálás a nagy semmire! Elég nehéz kiüríteni az ember fejét, mert a gondolatok csak úgy jönnek-mennek, de én nagyon akartam, így hát próbálkoztam! A legelső élményeimhez tartozik egy nagyon furcsa érzés! Miközben erősen koncentráltam, egy-két hosszabb pillanatra sikerült teljesen offline-ba kapcsolnom az agyam! Ilyenkor nagyon erős nyomást éreztem a fejem tetején és egy kellemetlen érzés is párosult hozzá, mintha valami ki akart volna szorítani a testemből! Nekem ez akkor nagyon természetellenesnek tűnt, de valahogy mégsem szegte a kedvem, annyira szerettem volna spirituálisan fejlődni! Így hát folytattam az utam a nagy igazságkeresésben!

Egy idő után mindenféle furcsa tünetek jelentkeztek rajtam! Az egyik fülem elkezdett zúgni, furcsa felvillanó fényeket láttam! Az érdekes az volt, hogy nem én voltam az egyetlen a közvetlen környezetemben, aki szinten hasonlóra panaszkodott! Utánanéztem az interneten, hátha akad rá valami magyarázat és legnagyobb meglepetésemre olyat találtam, ami meg a legmeredekebb sci-fi regényben is megállta volna a helyét! FELEMELKEDÉSI TÜNETEK!!

Soha ezelőtt nem hallottam még ilyesmiről, de valahogy nagyon rákattantam! Az egész olyan misztikusnak tűnt, mintha egy fantasztikus filmbe csöppentem volna és én lennék az egyik főszereplője, az egyik kiválasztott:)! Ha ha

Azoknak, akik ezt a blogot fogják olvasni, a felemelkedési tünetek nem lesz ismeretlen fogalom! Velem 2011 környékén történt ez! Ekkortájt tele volt az internet a közelgő dimenzióváltással amit 2012 dec. 21.-re saccoltak és azok a szerencsés kiválasztottak, akik megkapták a felemelkedési tüneteket, meghívót kaptak ebbe az új dimenzióba, ahova persze csak az léphet be aki elég fejlett spirituálisan!

Nagy büszkeséggel töltött el, hogy én is megkaptam ezeket a tüneteket és egyre jobban belevetettem magam a kutatásba hogy valójában miről is van szó!

" Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak." (II. Tim. 4: 3,4)

Előadásokat hallgattam Jézus állítólagos titkos életéről, idegen civilizációkról akik más csillagrendszerekből látogatnak minket, gyíkemberekről és összeesküvés elméletekről, a magyarság szerepéről az eljövendő aranykorra...stb stb!! Sok sok elolvasott oldal, rengeteg új, veszélyes, nem hitelesített információ és sok sok elpocsékolt idő! Vagy mégsem? Az is lehet hogy ez volt az én szerencsém, hogy elég melyre ástam ahhoz hogy tudjam mi az igazság!

" Boldogok akik éhezik és szomjazzak az igazságot, mert ők megelégítettnek"(Máté 5:6)

Sokat tanulmányoztam a hinduizmust és a hozzá kapcsolódó vallási gyakorlatokat! Milyen energetikai hatása van a jógának és a rendszeres meditációnak! Közben kerestem a hozzám hasonló tünetekkel rendelkezők társaságát! Így akadtam rá egy srácra, aki nagy rajongója és ismerője volt a kundalini energiának! S mivel már magamon is kezdtem észrevenni az ébredés jeleit, nagyon érdekelt az ő véleménye és tanácsa! Ő ajánlotta először az öt tibeti rítust! Viszonylag egyszerű jóga gyakorlat, de nagyon óvatosan kell vele bánni és csak lassan szabad a testet hozzászoktatni, mert nagyon erőteljes! Pont ebben van a veszélye! Én viszont nem voltam körültekintő és mivel az ismerősöm nem magyar nyelvű volt, így félre is értettem bizonyos instrukciókat! Nem fokozatosan hanem egyből csináltam a gyakorlatokat!

Az eredmény: borzasztó rosszullét és a kundalini erő aktiválása a gerincem végén, ami erős fájdalom kíséretében felkúszott a gerincemen, áthaladva a csakráimon berobbantva őket! Egész éjjel nem aludtam olyan sok energia áramlott bennem és teljesen lefárasztotta a testemet! Nagyon rosszul voltam egész éjszaka! Amikor kimentem a fürdőszobába emlékszem hogy csillogó térhálót láttam mindenhol! Másnap sem volt sokkal jobb! Amint leültem annyi energia tódult a fejembe hogy teljesen részegnek éreztem magam! És innentől már semmi nem volt olyan mint régen!!

Rengeteg tünettel járt ennek az erőnek a felébredése! Ahogy telt az idő egyre inkább csak járta az útját ez az energia a testemben, mindennap valami újat hozva!

-remegés

-részegség-, kábultság érzése

-hajhullás

-koncentráció zavar, memória vesztés

-felvillanó kékes fények

-hangulatingadozás

-depresszió

-mértéktelen harag

-szúró fájdalom a jobb tenyér közepén és a homlok közepén

Amint látni lehet, a fizikai tünetek mellett számos lelki hatása is volt az életemre! Olyan mértékű harag ömlött rám, ami nem emberi és szinte már ijesztő volt! Soha életemben nem tapasztaltam hasonlót! Mintha a világ összes haragjára nyitottam volna ajtót, ami soha le nem csitult, inkább csak gerjedt és gerjedt! Nem akart mást csak rombolni, de az egész világegyetem felrobbantása sem volt neki elég! A mértékletességemet is elveszítettem és nagyon szélsőségesen kezdtem reagálni szituációkra! Megsértődtem engesztelhetetlenül ami a depresszióba zuhanásig fajult! Ezelőtt pont az ellenkezője voltam! Nagyon kiegyensúlyozott, hihetetlenül szelíd és nagy önuralommal rendelkező, békességre törekvő egyén! Ezeket a tulajdonságaimat akkor kezdtem igazan értékelni amikor elveszítettem őket! De már nem volt visszaút, önerőből legalábbis nem!

Próbáltam kutatni, olvasgatni erről az erőről, még egy indiai sráccal is összebarátkoztam, aki nagy szakértője volt ezeknek a dolgoknak! Ő azt mondta hogy némely tünetek teljesen normálisak! Érdekes egyébként hogy a keleti kultúra ezt az erőt a Szentlélekkel azonosítja! Olvastam a Bibliát is hátha találok valami utalást erre az erőre! A következőt találtam!

" Bizony, bizony mondom neked; ha valaki nem születik újjá nem láthatja az Isten országát.

...Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.

....A Szellem odafúj ahova akar. Hallod a zúgását de nem tudod honnan jő és hova megy: így van ez mindenkivel aki Szellemtől született." ( János 3: 3-8)

Annyi bizonyos hogy hallottam a zúgást a fülemben, ezenkívül hideg fuvallatot is éreztem az arcom körül ami szinten egy tünete volt a kundalininek, mégsem voltam meggyőződve hogy a Szentlélekhez lenne szerencsém!

Éjszakánként annyi energia áramlott a testemben hogy szinte úgy ereztem nem vagyok ura! Mintha lebegnének a testrészeim! Egyre inkább úgy éreztem, mintha valami megszállna! Az állandó bódultság érzésétől pedig már az a benyomásom támadt, hogy a tudatom is kezdi elnyomni ez az erő! Inkább aggodalmat keltett bennem mintsem önelégültséget! Szerencsére helyen volt az önkritikám és tudtam hogy nem vagyok különlegesebb másoknál. Akkor miért pont velem történik ez és más, általam nagyra értékelt emberek, hogyhogy nem is hallottak meg csak hasonlókról sem? Egyébként is a Szentlélek kegyelemből adatik meg a Biblia szerint és nem azért mert azt valaki kiérdemli! A keleti tanítás viszont azt mondta hogy ez a spirituális fejlettség jele és csak azoknál történik meg akik elérnek egy szintet!

A keresztény vallás azt mondja bűnös vagy és a bűneidet meg kell bánnod és el kell fordulnod tőlük! A keleti vallások viszont a kundalini felébresztéséhez egy olyan szöveget mondanak, hogy bűntelen vagy!

A keresztény vallásban a kígyó és sárkány a gonoszt testesíti meg, míg a keleti vallásokban a kígyó szent állat! A templomok tele vannak kígyókkal és sárkányokkal!

A Bibliában az áll, hogy a végidőkben hamis próféták jelennek meg, akikre sokan hallgatni fognak és elszakadnak majd a hittől! Ez többször visszacsengett a fülemben! Tele van az internet az önjelölt prófétákkal és új tanítókkal akik mind osztják az észt a spiritualitásról, rég elfeledett kultúrákról!

A keresztény vallás állítja, hogy lesznek Antikrisztusok, lesz hatalmas nyomorúság, amilyet meg nem látott a világ és hatalmas kavarodás lesz mielőtt visszajön Jézus elítélni élőket és holtakat! A biblia szerint ha azok a napok nem rövidülnének meg a választottakért, akkor alig maradna ember a földön aki túlélné az elkövetkező csapásokat! A keleti vallások ellenben egyetlen megvilágosult Buddha leszületését várják, aki gond nélkül rendet tesz a világban és minden szép és rózsaszín lesz!

Az egyik oldal a hittől való elszakadást jósolja, a másik oldal az emberek felébredéséről és spirituális megújhodásról jövendöl!

Nem tudtam már eldönteni, hogy vajon én a jó oldalon állok, vagy éppen a vesztembe tartok!

Azt hiszem valahol sejtettem , de a szívemet már a rossz oldalnak nyitottam meg!

A rossz oldal ígérete pedig valahogy így szólt: Semmiről nem kell lemondanod, semmilyen áldozatot nem kell hoznod, mert elválaszthatatlan vagy Istentől! Előbb-utóbb úgyis nála fogsz kikötni, mert minden egyes életeddel közelebb kerülsz majd hozzá! Nem lesz büntetés, nem lesz kárhozat, nincs pokol!

Ez egy hamis megnyugvást hozott a szívemben és hamis szeretetet ébresztett bennem! Úgy gondoltam, hogy Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy mi elválaszthatatlanok vagyunk!

Viszont én az igazságot kutattam és ha az, ami nagyon jól hangzik és sokat ígér a semmiért cserebe nem igaz, akkor én nem találtam meg az igazságot!

Egyetlenegy reményem maradt! Ő pedig nem volt más mint Jézus!

A keleti misztikus tanok is elismertek Jézust, mint prófétát! A Biblia pedig azt írja róla: A Megváltó, a pásztor aki az életét adta az ő juhaiért! Azt hiszem ezzel engem meg is nyert! Így jelképesen az Ő kezébe tettem az életemet! Azt mondtam, hogy benne bízok, rábízom az életem, mert én már annyira összezavarodtam, hogy nem tudok önerőből rátalálni a helyes útra!

Hiszem hogy azon a napon az Úr tervet készített a számomra!

S bar a kundalini erő még mindig aktív volt bennem, valahogy a kutatásaim során mindig olyan információhoz jutottam, ami a kereszténység oldalára billentette ki az egyensúlyt!

Olvastam például arról, hogy Hitler fajelmélete a Teozófiai Társulathoz köthető, aminek alapítói (Henry Steel Olcott és Helena Blavatsky) a Buddhizmus első nyugat-európai terjesztői! Azért hihetetlen, hogy az a beteg ötlet miszerint létezik egy árja felsőbbrendű faj, és az összes többit le lehet mészárolni, az valójában a békesség, egyensúly és harmóniát hirdető Buddhizmusra vezethető vissza! Nem véletlen hogy a szvasztikát választották a jelképüknek a nácik!



A Teozófia Társulat emblémája, rajta a kundalini erőt jelképező kígyó, a náci horogkereszt

( szvasztika) és az ősi indiai, tibeti jel az aum jele!

http://churchofgod.hu/content.php?act=nemzetiszoc

Bennem ez alapjaiban ingatta meg a hitet a keleti vallások irányába! Kezdtem eltávolodni tőlük, s ezzel egy időben egyre furcsább dolgokat kezdtem tapasztalni! Furcsa hangokat hallottam, ami hol Isten káromlásokat mondott, hol a hozzám legközelebb álló személyeket kezdte átkozni! A frászt hozta rám!

Volt olyan alkalom, hogy ez a kígyó erő annyira túltengett bennem, hogy úgy éreztem, akár a puszta akaratommal tárgyakat tudnék mozgatni vele! Nagyon érdekesnek tartom, hogy gyerekkoromban volt egy visszatérő rémálmom, miszerint tárgyakat mozgatok telepatikusan! Valójában semmi rossz nem történt az álmomban csak ez, de az egésznek olyan nyomasztó hatása volt, hogy mindig úgy riadtam fel belőle, mintha a legeslegrosszabb rémálom lett volna! Soha nem értettem, hogy miért éltem meg annyira rossznak akkor!

Az egyik nap reggelfele mar ébredeztem, de meg félálomban voltam, ilyenkor volt a legaktívabb a kundalini erő! Valószínűleg ez volt az alfa állapot, ami a béta előtt van alvási fázist nézve! Tulajdonképpen a meditáció is alfa állapotban történik, ezért lehetett, hogy ilyenkor volt a legaktívabb ez az erő! Szóval miközben éreztem ezt a rengeteg energiát , potenciált magamban, kaptam egy vizualizációt! Valaki volt mellettem és ezt mondta: Nézd mire vagyok képes! Láttam ahogy tárgyakat mozgat az akaratával! Én pedig mivel éreztem magamban ezt a sok felgyülemlett potenciált, ezt mondtam: Ezt én is meg tudom csinálni! Figyelj! És elkezdtem összpontosítani ezt az erőt magamban! Hirtelen olyan dolog történt, ami kizökkentett ebből az alfa állapotból!! Valami csatorna nyílt meg bennem, ami a talpamon keresztül egészen a fejtetőmig húzódott sőt, mintha ki is lépett volna valami a fejtetőmön! Ez az egész olyan nagy fajdalommal járt, hogy magamhoz tértem ebből a félálomszerűségből és olyan félelem fogott el, ugyanis ez a csatorna valóban megnyílt bennem! Nem csak álmodtam! Nem tudtam mást mondani csak ezt: Jézusom segíts rajtam, Jézusom segíts rajtam, Jézusom segíts rajtam! Közben a lelkem mélyén éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, valami nagyon nem jó dolog történik velem! Lényeg, hogy amint kimondtam Jézus nevét, ez a csatorna kezdett bezáródni, mígnem teljesen bezáródott, de a fájdalom legalább még 5 percig megmaradt!

Több dologra is jó volt ez a tapasztalat! Első kézből tudtam, hogy Jézus nevében tényleg erő van, és nem hagy magamra ha hozzá fordulok! Innentől sokkal jobban bíztam benne, és nem csak úgy tekintettem rá, mint egy prófétára a sok közül, aki sok bölcsességet mondott 2000 evvel ezelőtt! Valahol éreztem hogy ez egy meghatározó pontja volt az életemnek, itt akar el is bukhattam volna! Bele se merek gondolni hogy mi lett volna akkor, ha nem hívom Jézust segítségemül! Lehet ezért volt ez a sok gyerekkori rémálom, mert valaki, talán az őrangyalom, így akarta figyelmeztetni! Másrészről kezdtem észrevenni, hogy eddig a hazugságban gyönyörködtem! Az a filozófia aminek megnyitottam a szívem valójában hamis ígéret, nem létező dolog!

Nem sokkal később ráakadtam egy interjúra egy indiai lánnyal! Azt hiszem így került fel a pont az i-re! Az ő esete meg az enyémnél is meggyőzőbben hangzott! Röviden a története a következő volt!

Egy indiai lány aki az Egyesült Államokban él, úgy dönt, hogy az ősei és családi hagyományaira támaszkodva elindul a spirituális fejlődés útján! Belevetette magát a jógába, sőt még Indiába is elutazott, hogy ott intenzív képzésben, a legjobb guruktól tanuljon, és a lehető leghatékonyabban kihasználva az idejét, elérje a spirituális megvilágosodást! Nagyon inspirált és elkötelezett volt! A videóban nem győzi hangsúlyozni , hogy valójában a jóga mennyivel több mint egy testmozgás! A jóga szó valójában a rabiga szóból ered! Valakinek a rabigájába hajtod magad, valakit szolgálsz általa, meghozza nem mást mint a hindu isteneket! Ezert úgy gondolom, hogy bárki aki jógázásra adja a fejét, nem árt ha tudja, hogy amit művel az sokkal több és mélyebb, mint egy fajta szabadidős program, testmozgás vagy relaxációs forma! Ez a lány az isha jógával próbált elérni egyfajta spirituális fejlődést! Napi 15 órát töltött a program kereteben a meditációval, a jógával, különböző légzési gyakorlatokkal, önkéntes szolgalatokkal bizonyos szervezetek és emberek fele! Azonban idővel, kezdeti euforikus érzést és a megnövekedett energiaszintet valami más kezdte felváltani! Ahogy egyre jobban belemerült ebbe a jógába egyre betegebb lett! Mind mentálisan mind fizikálisan egyre ellehetetlenült az élete! Járta az orvosokat próbálta kideríteni, hogy mi állhat ennek a hátterében! Nem tudott enni, ha evett valamit hihetetlen fajdalmai voltak, furcsa kiütések jelentkeztek rajta, megmagyarázhatatlan bakteriális fertőzéseket kapott, a leletei furcsa eredményeket mutattak, de senki nem tudta kideríteni, hogy mi okozhatja ezeket! Ezenkívül egyre depresszívebb hangulatba került, nagyon ingerült és mérges volt mindenre és mindenkire! Először meg több jógával próbálkozott, mivel úgy gondolta hogy ez valami fele karma tisztulási folyamat eredménye lehet! A helyzet csak rosszabb lett! A végén már az öngyilkosságon gondolkozott, annyira elhatalmasodott rajta a fizikai fajdalom! Éjszakánként furcsa kicsavarodott pózokat vett fel a teste, önkéntelen görcsös rángatózás lett úrrá rajta! Az egyik éjjel arra ébredt, hogy saját magát fojtogatja! Ezenkívül amikor édesanyjával beszelt, aki szinten hindu vallású volt, elvaltozott hangon ami nem is az ő saját hangja volt azt monda: Téged is magammal ragadlak a melybe!

A lány nagyon megijedt, és végső elkeseredésében a Bibliát kezdte forgatni! Úgy volt vele, hogy nincs mit veszítenie, és hindu létére Jézushoz kezdett imádkozni! Amint kimondta a nevet a teste rázkódni kezdett, mivel a benne levő démonoknak nem volt hatalmuk a maradásra!

Jézus lépésről-lépésre kigyógyította az összes betegségéből, ami a démoni megszállottságnak volt betudható! Ugyanis valahányszor valaki meditálásra és jógázásra adja a fejet, tulajdonképpen utat nyit más entitásoknak a saját testeben! Mindezek között is legrosszabb a kígyó erő, vagyis a kundalini erő aktiválása! Mindezt hallani egy indiai lány szájából, aki a hindu hagyományokat őrző és valló családban született, hihetetlenül sokkoló volt!

Innentől már biztosan tudtam hogy mit akarok! Megszabadulni a démonjaimtól és a kundalini erőtől!"



Forrás: http://ex-newagerujjaszuletese.eblog.hu/

Megjegyzések