"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2015. november 26., csütörtök

Szellemek által okozott fizikai betegségek és más ártalmak

Részlet a "The Coming Darkness" c. műből.

Kihangsúlyozzuk, hogy a legtöbb betegség nem démoni eredetű, annak ellenére, hogy a Bibliában a démonokat úgy mutatják be mint áldozataik lelki és fizikai betegségének okozója. A tünetek sora az emberi test és elme fölötti hatalmukat hangsúlyozza , beleértve a bőr betegséget, destruktív és irracionális cselekményeket, süketséget és beszédképtelenséget, epilepszia-szerű rohamokat, vakságot, kínzó fájdalmakat, elmebetegséget, súlyos testi deformitást, és egyéb betegségeket. A démonok egy személynek természetfölötti erőt adnak vagy megpróbálják megölni őket.

Az okkultisták és a médiumok, vagy azok akik látogatják őket nagy számban szenvednek különböző módokon (mindenfajta betegségek, alkoholizmus, poltergeist támadások, korai elhalálozások, stb.) Az egyik cikk "ESP and Drugs" megjegyzi:"Volt már néhány példa arra amikor valaki akinek testen kívüli élménye volt, nehézségei voltak a testébe való visszatéréskor, szívrohamhoz hasonló tünetként írt le.

A médium Edgar Cayce, nyomorban halt meg, a súlya mindössze 60 font volt (kb. 27kg- a ford.), látszólag fizikálisan kiégett a túl sok szellemi olvasmánytól. Joseph Millard Cayce-ról szóló önéletrajzában feltárja az okkultizmus okozta szenvedés mértékét: a pszichikai támadásoktól a misztikus tüzekig, a hangja időszakos elvesztését, a kiszámíthatatlan személyiségváltozások és az érzelmi gyötrelmeket, stb. Valójában a legtöbb okkultista önéletrajza hasonló tragédiákat mutat be, mint Lutyen önéletrajza Krishnamurtiról vagy Aleister Crowley-ről.

Carrington beszámol a médiumok között jellemző rossz egészség egyik okáról:

A médiumok megtapasztalták az ektoplazmikus jelenség árát, időnként nagyon fárasztó folyamat, hacsak nincsenek jó fizikai kondícióban, azt tapasztalják idegileg kimerülnek, amikor álmatlanságnak, nyomasztó lelki érzelmeknek teszik ki magukat, és ha ez rosszabbra fordul, akkor megszállottságnak vagy akár sokkal nagyobb veszélyeknek és nehézségeknek is. Nagyon fontos tehát minden médium számára a jó fizikai egészség fenntartása.   

Fodor megjegyzi:

A médiumok akik a jelenségek alatt tudatuknál vannak sokkal jobban szenvednek a transzban lévőknél. A szervezetükből való energiafelszabadítás nagy próbatétel az idegeknek és az emberi testnek. A jelenségek önmagukban gyakran egyenértékűek azzal mintha a testet kínpadra tennék. Ez ősidőktől ismert.

A híres orosz médium Ninel Kulagina több alkalommal parapszichológiai kísérlet alanya volt. A teszt alatt szokatlan égési foltok jelentek meg a testén és a ruhái spontán módon tüzet fogtak- az okkult energiaforrásokkal való foglalatossága miatt. "Elviselte a fájdalmat, hosszú ideig tartó szédülést, súlyvesztést, tartós diszkkomfortot, éles gerincfájdalmat, homályos látást és majdnem végzetes szívrohamot a tevékenység miatt." Azt állították, hogy az okkult praktikái legyengítették addig a pontig amíg a szívroham bekövetkezett, ami normál esetben nem történt volna meg; ennek ellenére a roham nagy volt és beteggé tette Kulaginát az 1990-ben bekövetkezett haláláig.  

Időnként a test hevesen mozgott vagy katatón módon mozdulatlan volt. Néha összeroskadt az elviselhetetlen fájdalom alatt. Krishnamurti aki évekig szenvedte el ezeket a gyötrelmeket: "Hánykolódtam, nyöszörögtem és jajgattam és furcsa dolgok történtek, sőt szinte úgy viselkedtem mint egy megszállott... Minden alkalommal heves fejfájásom volt. " Egy életrajzíró elmeséli róla a tartós "kínzó fájdalmat" a gerincben, "lüktető, égő" érzést a nyakában, "mérhetetlen tömény" energiát a jelenlétében, "mint akit megkínoztak" , stb. Szinte hihetetlen amit ez a szegény test elviselt minden este. A szívfacsaró sírása és zokogása "úgy hangzott mint egy szenvedő állaté."

Két kutató feljegyzi egy szkeptikus pszichiáter kísérleti eredményeit, aki alig várja hogy megcáfolja a fent említett Kulagina erejét:

Két percen belül súlyos változások mutatkoztak a pszichiáter szívbetegségével kapcsolatban. Az EKG-ja messze eltért a normálistól, nagy stresszt jelezve. Kulagina szívverése gyorsabb volt a normálisnál, azonban a pszichiáter szívverése riasztó mértékben emelkedett, hogy a tudósok már aggódtak a pszichiáter életéért! Sergeyevnek 5 perccel a kezdés után meg kellett állítania a kísérletet. Sergeyev elismerte nekünk, hogy ha a kísérlet folytatódott volna, akkor pszichiátert biztosan meghal.

Sergeyev telekinetikus kísérletei alatt Kulagina többször eszméletlen lett. A körülötte lévő elektromos mezőt mérő műszerek kimutatták, hogy elektromos energiát vett át és továbbította egy tárgy felé, ez nyilvánvalóan lemerítette az energiáit. Számos alkalommal a körülötte lévő elektromos energia visszatért a testébe, általában a karján keresztül égésnyomot hagyva a bőrén... "Tanúja voltam ennek a megdöbbentő jelenségnek," - mondta Sergeyev. Nem más tárgy okozta az égésnyomokat mint a testébe visszatérő erőteljes energia. Egy alkalommal (a nő) felkiáltott, 'Égek' majd elájult. Egy égésnyom jelent meg a kezén. Számos alkalommal ezek az égésnyomok 4 inch (kb. 10cm- a ford.) hosszúak voltak. Vele voltam az energia visszatérésekor amikor a ruhák lángra kaptak. Amikor ez az incidens történt Kulagina nagyon beteggé és eszméletlenné vált, és nagyon nehezünkre esett életet lehelni belé.

"Végül is megviselte. Még egy lökés, és a szíve feladta volna. Talán a tudósoknak tisztában kellett volna ezzel lenni, de túl buzgók voltak a kísérletben anélkül hogy gondoltak volna erre."

Talán mondani sem kell, hogy az emberek szabadon kísérleteznek egy általuk ismeretlen erőteljes energiával aminek nem ismerik a forrását, a hatását, akkor meglepőek lehetnek a következmények. Bármi is az amit egyesek hisznek az energia forrásának (szellemi, emberi vagy ezek kombinációja) játék a tűzzel. Semmilyen épelméjű tudatlanul nem babrál az áramkörökkel, de a médiumok, okkultisták és a parapszichológusok úgy tűnik alig várják, hogy kutathassák "az élő szellemi áramkört" olyan területen amiről semmit sem tudnak.

Egy kapcsolódó problémában dr.Fodor rámutat a médiumok és okkultisták közötti mesterséges stimulációra- a fizikai testre vonatkozó szellemi vámpirizmusra:

A médiumi munka hosszas gyakorlása után mértéktelenné válhatnak. Ennek oka a szeánszt követő kimerülés és üresség után vágy a feltöltődésre. Számos médium ismert aki legyűrte a vágyat és meghalt delirium tremensben.

Éppen ez történt Edgar Cayce-al- a démonok az energiáit használták, hogy működjenek rajta keresztül- ami súlycsökkenést okozott  egészen 60 fontig. Néhány ritka esetben a szeánszon résztvevő médiumok beszámoltak arról, hogy szinte a fél testük "eltűnt", a súlycsökkenésük 10-118 font között volt.

Máshol Fodor számos sérüléses esetre hivatkozik, amikor a szeánsz egy tagját megtámadta a médiumot uraló szellem:

Ismert D'Esperance médiumi története ami 1893-ban Helsingforsban történt, Yolande az ő gyönyörű materializálódott szelleme megtámadta és megerőszakolta a sötétben. Az eredmény két év betegség a médium részéről.

A volt médium Gasson is figyelmeztet az ektoplazma anyagra ami kiválik a médium testéből a szeánsz alatt:

Amikor megérinted (csak vezető felügyeletével engedélyezett) visszamegy a testbe és ha hirtelen birtokba veszi a médiumot akkor felkiált és akut betegséget okoz. Az ektoplazma hirtelen megragadása nagyon gyakran okozott testi sérülést a médiumnak vagy akár az életébe is kerülhet. Az ok amiért ez veszélyes, mert az ektoplazma a levegővel érintkezve válik szilárddá, majd ahhoz hogy  szokásos módon képes legyen visszatérni a médium testébe, dematerializálódnia kell eredeti állapotába. Ha figyelmeztetés vagy engedély nélkül hirtelen megérintik esetleg váratlanul fénnyel érintkezik, a szilárd ektoplazma tömeg hirtelen visszamegy a médium testébe, mielőtt lehetősége lenne természetes állapotába visszaalakulni. Számos médiumot ismerek aki nyomorék vagy vak lett egy életre, köszönhetően a szilárd ektoplazma  hirtelen nagy erejű becsapódása miatt, mintha a médium egy erős és rugalmas darabja lenne. Jómagam 24 óráig voltam vak egy ilyen eset után. Az ektoplazma ereje a gyomrot sebesítette meg, heget okozva az egyik és a másik oldalon, ami több nap múlva tűnt el.

Aleister Crowley aki égbekiáltó gonoszságnak, a drogoknak, a sátánizmusnak, és orgiáknak szentelte magát végül egy elmegyógyintézetben kötött ki 6 hónapra, amikor megpróbálta megidézni az ördögöt. A gyermeke meghalt, a felesége megőrült vagy halálba itta magát. Tisztában volt ennek az árával, de soha nem szabadulhatott attól ami irányította őt.

Ahogyan Dennis Wheatley rámutatott, a Crowley melletti hatalom, mint Montague Summers és Harry Price szintén érintett. Wheatly aki 50 éven keresztül boszorkányságot tanult " ugyancsak félt tőle." Ő személyesen ismerte a fenti három embert, és habár profik voltak, nagy ára volt ennek. Wheatly erre a következtetésre jutott:"A nagy tudásuk ellenére sem voltak biztonságban. Hogyan lehetne valaki másmilyen?" Valóban, jó kérdés. Még az okkultisták saját szellemi vezetői sem voltak megbízhatóak. dr.Fodor megjegyzi:

Az ártalom érkezhet az médiumon keresztül a szeánsz feltételeinek megsértésével, de néha a láthatatlan jelenléttől. Egy gonosz szellem megszállhatja a médium testét, vagy a jó szándékú vezetés hibát követhet el, mint ahogyan egy kísérletező tudós is hibázhat...

A dolgok gyakran a médium akarata ellen történnek, egészen gyakran a szeánsz résztvevőinek akarata ellen. Madame D'Esperance azt mondta ő mindig "csodálattal vegyes, szorongó érzéssel" lépett be a szeánsz szobába amikor újra el kellett jönnie. Mint általában úgy éreztem a segítők kezébe helyezem az életem, és ők tudatlanabbak a veszéllyel kapcsolatban mint én." ... Eusapia Paladion szeánszán a szellemek gyakran megszegték a médium ígéreteit.
Nem meglepő, a médiumok és spiritiszták nyugtalanságot éreznek a szellemi kapcsolatuk miatt. Ez a hozzáállás megváltozik a kapcsolat folytatása és a szellemek bátorítása után, de úgy tűnik a spiritisztákat egy vagy több alkalommal érintette.

Még a jól ismert regényíró és UFO kutató Whitley Strieber (The Wolfen; Cat Magic könyvek szerzője) gyanította, hogy az állítólagos UFO kapcsolatok démonok- és emiatt vívódott a lelkében. Éjszaka egyedül ő "aggódott a legendásan ravasz démonok miatt... Gyanítottam rosszabb dolgok is vannak a halálnál. Határozottan azt volt a benyomásom, hogy egyikük érdeklődött irántam." Az UFO találkozások gyakran fizikai sérüléssel járnak. (lásd John Ankerberg és John Weldontól a The Facts on UFO’s and Other Supernatural Phenomena c. művét)

Mohamed gyanakodott az "angyalára" Gábrielre aki kinyilatkoztatta a Koránt, hogy az egy gonosz szellem (iszlám démon); Edgar Cayce arra gyanakodott, hogy a transz állapota sátáni; Uri Geller és dr.Andrija Puharich egyaránt kételkedtek a szellemi kapcsolataik őszinteségével kapcsolatban; Penny Torres  azon tűnődött, hogy a szellemi vezetője "Mafu" démon-e; és még magának Crowley-nak is kétségei voltak- annak ellenére hogy az "istenek" azt tanították "abszolút bízzam meg bennük, mindenről gondoskodnak amire szükségem van a munkához."

Ennek ellenére még a "barátságos" szellemi vezetők is hajlamosak megkérni a velük való kapcsolat árát. A szellem sebész szerint aki kezelte Johanna Michaelsent, tipikus az ebben az életben elviselt fájdalom (pl. két év elmegyógyintézetben, két halott gyermek, elhagyta a férje) mind megmagyarázható a keleti karmán keresztül:"Ez a karma kedvéért volt, amit el kellett szenvednem a gyerekeim elvesztése miatt."        

Michaelsen magát kommentálta:

Nem értettem Hermanito miért (a szellemi vezető) miért bánt Pachitával (a médium) olyan kegyetlenül- soha nem engedte meg neki az új vagy szép ruhákat, és visszautasította a kezelését amikor beteg volt, ami gyakran előfordult. Már a "karma" is rossz mentség. És a családja kezdett széthullani körülötte.

Sajnálatos módon a démoni lények akik az embereket saját céljaikra keresik nem könnyen adják fel a terveiket. Ha kiválasztanak egy személyt akkor ő engedelmeskedik vagy ellenáll. Úgy tűnik a szellemek inkább látnák a kapcsolataikat halottnak vagy elmebetegnek ha nem követik a terveiket.

Nézzük a következő tipikus példákat sámánoktól és/vagy azoktól akik már találkoztak a Kundalini ébredéssel: 

 Ő akit a sámán betegséggel sújtott mert nem kezdi el gyakorolni a sámánizmust, szörnyen szenvednie kell. Elveszítheti az eszét, akár az életéről is le kell mondania. Ezért azt javasolják neki, "el kell fogadnia a sámánizmust hogy ne szenvedjen!" ...A férfit aki elfogadja a sámáni létet elismerik a gonosz szellemek. A halott sámánok szellemeit hívják gonosz szellemeknek. Ők adják a betegséget és ők kényszerítik az egyént, hogy sámán legyen. 

A szibériai Tofában a sámánok megbetegedtek a beavatásuk előtt és szellemek gyötörték őket... A sámán Vassily Mikailovic... nem tudott felkelni az ágyából teljes egy évig. Csak akkor javult az egészsége amikor beleegyezett a szellemek akaratába.

Magával a transszal befejeződik az egyén irányítása, amikor feladja a velük és a mögöttes erővel szemben ellenállást. Hasonlóképpen, egy másik esetben szörnyű fejfájások fordultak elő, de ezek abbamaradtak amikor ő feladta a [Kundalini] folyamatának irányítását és egyszerűen csak "átadta magát." A fájdalmat nem maga a folyamat eredményezte, hanem a vele szembeni ellenállás. Azt gyanítjuk ezek a negatív hatások igazak az egész fizikai-Kundalini folyamatra.

Gyakran nem csak a sámánt, hanem az egész családját sújtja a balszerencse... A koreaiak beszélnek az "emberek hídjáról" (indari) ami akkor jön létre amikor a család egy tagját kiválasztják sámánnak , és emiatt egy másik embernek meg kell halnia... Az isten "belépett" a sámánba és cserébe egy másik életet követel. [Ha a sámán beleegyezik a beavatásba akkor a halál elhárul]... De a legtöbb család nem hajlandó sámánt megtűrni a köreiben, így az indari jelenség elég gyakran előfordul... Húsz esetből átlagosan hét vagy nyolc alkalommal a sámáni hivatás kapcsán.

Nyilvánvaló, hogy a szellemek igyekeznek a saját útjukat járni. Ezért megfelelő fenyegetéssel vagy a kínzással általában elérik céljaikat. Edgar Cayce azt tapasztalta, hogy a hangját több alkalommal elvették tőle anélkül hogy beleegyezett volna a hipnotikus transz állapotba, amin keresztül a szellemek kommunikálnak. Annak ellenére, hogy fenntartásai voltak a szellemi kapcsolatai természetével kapcsolatban (ördögre gyanakodott), mégis engedelmeskedett. Ez emlékeztet a sámánizmusra:

A yakut sámán Tusput 20 éven keresztül súlyos beteg volt, úgy találta csak akkor nyerhetett enyhülést amikor részt vett egy szeánszon ahol transzba esett. A végén visszanyerte az egészségét ezzel a módszerrel. Ha azonban hosszú ideig nem tart szeánszot, akkor megint rosszul érzi magát, kimerült és bizonytalan. Általában a betegség tünetei alábbhagynak amikor a sámán transzba esik.

Ahogyan dr.Fodor megjegyzi, a médiumi létet nem lehet egykönnyen elhagyni:

Furcsamód a médiumi élet felhagyása betegség tüneteivel jár. A hamburgi dr. C. D. Isenberg aki 1931 április 11-én történt esetet ír le, melyben egy páciense álmatlanságban, éjszaka jelentkező sajátos görcsös rohamokban szenvedett. A görcs az egész testét, sőt a nyelvét is érintette, blokkolva a torkát, ami majdnem megfojtotta őt. Amikor a beteg megemlítette hogy fiatal korában asztalt táncoltatott, a doktor arra gondolt talán médiumi energia blokkolja a páciense szervezetét. Megpróbálkoztak egy szeánsszal. A nő transzba esett és pár napig jól aludt. Amikor az álmatlanság újra rosszabbá vált, akkor megismételték a szeánszot, és az eredmények ismeretében a korábban alkalmazott klór hidrát kezelést megszakították.

A fizikai veszélyek egy másik csoportjai magukba foglalnak tragikus "baleseteket", melyekben történetesen szellemi (erő) is részt vesz. Az okkult ABC-ben dr.Kurt Koch megfigyelte, hogy a okkultizmusnak és/vagy démoni befolyásnak alávetett embereknek "gyakran végzetes kimenetelű baleseteik vannak. Számos példa van az aktáimban." Másutt ismételten hangsúlyozza, "a gyakori balesetek és öngyilkosságok ismerős jelenség az okkult birodalmában."

A szerzők olvasmányaiban is felfedeztünk számos hasonló esetet. A híres médium Eileen Garrett szülei mindketten öngyilkosok lettek. A jól ismert parapszichológus Edmund Gurney (a Phantasms of the Living szerzője) tragikus halála volt baleset vagy öngyilkosság miatt. Az orosz okkultista Gurdjieff meghalt egy autóbalesetben; a népszerű brazil szellemsebész Arigo is autóbalesetben halt meg; a "keresztény" spiritiszta William Branham úgyszintén. Krishnamurti bátyja Nityananda 25 évesen meghalt és Krishnamurti maga egész életében (aki megtapasztalta a megszállottságot) furcsa és hihetetlenül gyötrelmes kínokat élt át. Az "őrült guru" Rudrananda 45 évesen repülőbalesetben halt meg. James Ingall Wedgewood a Teozófikus Liberális Katolikus Egyház megtért vezetője 20 éven keresztül őrült volt. Az egyik Szcientológia alapító L. Ron Hubbard fia rejtélyes körülmények között meghalt a sivatagban- és még folytathatnánk.

A Transcendental Explosion c. könyvben John Weldon dokumentált számos transzcendentális meditációval kapcsolatos esetet, beleértve öngyilkosságot, szívrohamokat, mentális betegséget, megszállottságot, epilepsziás görcsöket, hallucinációkat, akár 20 órán át tartó eszméletvesztést, látás problémákat, extrém hasi görcsöket, zavartságot, szexuális szabadosságot, súlyos rémálmokat, kezelés alatt álló súlyos pszichoszomatikus tünetek kiújulása (pl. vérző gyomorfekély, pszichiátriai és gyógyszeres kezelést igénylő depresszió) , stb.     

Forrás:https://www.jashow.org/articles/guests-and-authors/author-dr-john-ankerberg-2/physical-harm-disease-and-torture-by-the-spirits/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése