A channeling mögötti szellemek, avagy a szellemi vezetők hazugságai




Érzékelik a médiumok azt, hogy a szellemek nem azok akiknek gondolták? Igen, és az entitások óvatosak a médiumok kétségeivel szemben. Például Elisabeth Kubler Ross egyik szellemi vezetője "Salem" "bebizonyította" hogy ő nem egy démon, egy szkeptikus papnak hagyta magát áztatni "szentelt vízzel" materializált formában. Arra számított majd eltűnik, de nem tette, így "bizonyítva ő nem egy démon. Mohamed, az iszlám prófétája nem volt benne biztos, hogy megszállta-e egy dzsinn (iszlám démon) amikor megkapta a korán kinyilatkoztatását, de végül meggyőzték az ellenkezőjéről.

Amikor Edgar Cayce transz ülésein nem biblikus kinyilatkoztatások kezdtek el megnyilvánulni, akkor a híres médium teljesen elcsodálkozott, hogy "az ördög csábíthat-e engem arra, hogy elvégezze a munkáját rajtam keresztül amikor beképzelem magamnak, hogy Istentől kaptam ezt a hatalmat."
A reinkarnációval kapcsolatos első Biblia ellenes téma után ezt válaszolta;"ha az ördög ki akarna tolni velem, akkor ez lenne az."
J. Z. Knight egy olyan időszakon ment keresztül amikor úgy érezte "Ramtha" egy démon lehet, de végül meggyőzték bízzon benne.

Laeh Garfield a Companions of Spirit c. könyv szerzője "dühös lett" egy szellemi vezetőre "aki megpróbált átverni azért, hogy megszerezze a bizalmamat." Azt vallja, hogy a rossz vagy gonosz entitások is képesek " vezető álruhájában közeledni hozzád", és "egyes lelkek szélhámosok."

Kezdetben néhány a "The Michael Group-hoz" kapcsolódó egyének Jessica Lansingnak adott szellemi üzenetekkel kerültek kapcsolatba, azonban kétségeik voltak. Lansing maga bevallotta, "Az igazat megvallva, mindannyian megijedtünk egy kicsit. Emily egy résztvevő hozzáteszi "Elkezdtem gondolkodni a Bibliában lévő számos ártó szellemmel kapcsolatos figyelmeztetéseken, és nem tudtam mit gondoljak, minél inkább elgondolkodtam annál jobban aggódtam." 

Egy másik példa Uri Geller, híres az UFO kapcsolatairól és számos szellemi erejéről. Mind Gellernek mind a tanárának, a parapszichológus dr.Andrija Puharichnak kellemetlen érzése támadt attól, hogy volt valami "vicces" vagy "rossz" a szellemi kapcsolataikban. Arra gyanakodtak, hogy "szórakoztak velük" és csodálkoztak azon, hogy a szellemek nem voltak megbízhatóak.

Gurdjieffian J. G. Bennett beszámol a Subud vallásban történt latihan élményeiről. Ennek az állítólagos misztikus "életerővel" kapcsolatos tapasztalatai hasonlóságot mutattak a szellemi megszállottsággal, és néhány ember valami gonoszat észlelt:

"A latihanban fokozatosan áthat az életerő ami átfolyik rajtunk a felébredt lelkünkből... A latihán maga fél óráig vagy tovább tart... Egyes gyakornokok meg vannak arról győződve hogy valóban létezik egy erő, de az gonosz. Mások egyszerűen félnek. Valójában a nagyszerű Erővel való egyedüllét érzése az egész élmény legerősebb és legtisztább eleme. Ez az Erő, ami új életet ad a léleknek és nem saját magunk számára, nem semmi amit teszünk."

Számos egyéb eset van amikor a médiumok kényelmetlennek vagy nyugtalanítónak találták a találkozások jellegét. Ám a végén, a médiumok elkezdtek megbízni a szellemekben, mert a szellemek ezt a feltételt szabták nekik. Például Laeh Garfield úgy véli "az égi barátok többsége dolgozta ki az emberi negatívumaikat és nem tervezik hogy visszaélnének vele." Válaszolva a szellemi alattomossággal kapcsolatos kérdésre, amikor valaki megkérdezte tőle, "Hogyan lehet benne abszolút biztos, hogy egy entitás igaz vezető? Nem lehet hogy egy rosszindulatú szellem barátságosnak tetteti magát? Ezt válaszolta rá "... amennyiben pozitív módon közeledünk a szellemi vezetőkhöz, a szeszélyes vagy bántó entitások távol tartják magukat." De honnan tudja? A spiritizmus történelme szerint pont az ellenkezőjét várnánk- a gonosz lelkek kihasználják az emberek jó szándékát, bizalmát vagy naivitását, hogy konkrét céllal becsapják őket.

A modern channelerek azt is tudják amit a spiritiszták a történelem folyamán megtanultak, hogy a lelkeket valójában érdekli a férfiakkal és nőkkel való kapcsolat. "A szellemi lényeket pont annyira érdeklik az emberek mint minket ők, ha nem jobban. Érdekli őket a fizikai világunk és mi is mint egyének." Azonban a spiritiszták is elismerik, hogy a (szellemi) vezetőknek saját napirendjük van. "A (szellemi) vezetők tehetnek szívességet neked, de viszonoznod kell azt." Közelednek hozzád és együttműködnek veled, mert képes vagy arra amit akarnak hogy megtörténjen ebben a világban."

A szellemek is válhatnak az emberek segítőivé ahelyett, hogy Istentől kapnák meg ezt. A channelinggel kapcsolatos könyvek arra ösztönzik az embereket, hogy útmutatást kérjenek az szellemektől, függjenek a szellemek védelmétől, hogy imádkozhassanak a szellemekhez és szeretetet, örömet és nagy békét kapjanak tőlük. Az emberek megtanulnak megbízni a szavaikban és tanácsaikban, és a végére hasonló személyes kapcsolatot alakítanak ki a szellemi vezetővel mint ami Isten szándéka lenne velünk, hogy Jézus Krisztuson keresztül Vele legyünk. Számos esetben a kapcsolat bizalmasnak, szeretőnek és gondoskodónak tűnik; ebben mindig benne van a szellemek hátsó szándéka.           

Vegyük csak Kevin Kiper esetét, a cocoa beach-i rádiósét. Kevin szerint a szellemi vezetője megmentette az életét, ennek eredményeként Kevin  most figyelmesen meghallgatja a szellemi vezető tanácsát. 1978 szeptember 25-én egy Sacramentoból érkező 727-es jet összeütközött egy San Diegoból érkező Cessnával. A Cessna rossz légi folyosón repült. Közvetlenül nekirepült a jet szárnyának, kitépve a szárny nagy részét. A pilóták megtettek minden tőlük telhetőt, de reménytelen volt és az utasok is tudták. Mindannyiuknak 90 másodperce maradt hogy átgondolják a hitüket, amint a sérült utasszállító zuhant a föld felé. Mindenki meghalt és a legutolsó üzenet amit a fekete doboz rögzített ezt volt:"Szeretlek anyu." Mellesleg a repülő kevesebb mint egy mérföldre zuhant le attól a helytől, ahol John Weldon tanított a Biblia Iskolában. Ez egyike volt az amerikai történelem legszörnyűbb baleseteinek, és John azt mondta soha nem fogja elfelejteni a tűzoltók és mentőautók konvoját ahogyan siettek a templom felé a pusztítástól három blokkra.

Kevin Kiper volt már azon a járaton. Ami azt illeti volt. A szellemi vezetője, egy női szellem akit "Azibeth-nek" hívott, 10 éves kora óta vele volt. 1978 szeptemberében amíg Sacramentoban tartózkodott, repülőjegy foglalása volt Chichagoba hogy találkozzon az apjával, de először San Diegoba ment volna, hogy reggelizzen a nagynénjével. Sacramentoban felszállt a san diegoi gépre- amin minden utas kevesebb mint egy órán belül meghalt. Kevin hirtelen figyelmeztetést kapott:"A légi kísérő beszélt hozzám a székemnél, de nem igazán hallottam őt. Hirtelen arra kezdtem el figyelni amit Azibeth mondott nekem. Azt mondta, 'Szállj le a gépről most azonnal.' Így megtettem." Lekéstem a nagynénivel tervezett reggeliről, de én is megmenekültem a biztos haláltól. Az incidens után teljesen megbizonyosodtam Azibeth létezéséről. Ő vigyáz rám és megvéd. Amikor beszél hozzám akkor meghallgatom. Cserébe kulcsfontosságú tanácsokat ad a megfelelő időben. A tanulság? Ments meg egy életet, nyerj egy életet. 

Azoknak akik megtanulnak bízni, szeretni, és engedelmeskedni a szellemi vezetőjüknek ritkán értik meg a vezetőjük igaz természetét. Biztosan  gondoskodnak a bizalmi kapcsolat kialakításáról, de a kapcsolatot szigorúan ellenőrzik,tehát bármilyen, a szellemtől jövő rosszindulat különböző magyarázatokat válthat  ki: a szükséges lelki szenvedés, a "gonosz" lélek váratlan benyomulása, karmikus egyensúly helyreállítása, és így tovább. Amikor egy személy minden helyzetben megbízik egy szellemben, a szellem lényegében Isten helyébe lép.

A szellemek azon is dolgoznak, hogy távol tartsák kapcsolataikat a Jézus Krisztusba vetett személyes hittől. A szellemek minden trükköt a könyvből vesznek, mindenféle szeretetet színlelnek, mindenféle örömet kínálnak, megvédenek mindenféle katasztrófától hogy fenntartsák az emberek bizalmát az egyetlen igaz Isten és Jézus Krisztus helyett. Ez a "szeretet" a legaljasabb módszer- a gonosz szolgáltatásaiban; ez nem teljesen szeretet, ez csak a látszat és játék az érzelmekkel. Akkor vajon a "jó" szellemek miért nem értenek egyet Jézus Krisztussal, hacsak nem valami egészen mások.

 Jézus Krisztus másként kerül megfogalmazásra, a bibliai "hibák" javítva lesznek, "Krisztus" önmagát jeleníti meg és megerősíti a hazugságot. Az embernek azt mondják, hogy Jézus Krisztus mint megváltó elfogadása a "primitív" kereszténység hibája, a "felvilágosult" zsidók által elkövetett hiba, akik tévesen azt gondolták Jézus Krisztus volt a Messiásuk. Az embereknek azt mondják a kereszténység egy szellemileg fejletlen vallás ami rendkívül szenvedni fog nem csak ebben az életben, de különösen a következőben. A szellem válasza a kapcsolatuk tudásához, hátteréhez, érzelmeihez van igazítva. Ami szükséges ahhoz, hogy távol tartsa az egyén hitét a bibliai Krisztustól, ez az ami megtörténik.

Természetesen sok ember nem ért egyet azzal, hogy a szellemek gonoszak. Egyik példa a channeling szószólója és pszichológus dr.Jon Klimo. Azzal érvel, azok akik azt mondják a szellemek démonok és gonosz lények, ártanak az emberi jólétnek. Klimo azt indítványozza, hogy az okkult praktikák jók és amire az emberiségnek szüksége van. Szerinte el kell érni az okkultizmus reneszánszát el kell érni "kevesebb irányítással mint valaha... a szervezett egyházi vallástól." Klimo azt írja, "Olyan mértékben ahogyan ők [az egyházak] megbélyegzik és tiltják a channelinget mint démonimádást társítva a "ismeretlen szellemekkel", elhanyagolják azt ami a feladatuk: hogy segítsenek kapcsolatot teremteni saját magunkkal a magunk módján a realitás alapját képező közös Forrással." Más szavakkal "visszatérni az igazság igazságához... hogy mi vagyunk Isten."     

Azonban ha ezek a szellemek démonok, és ha a logikai, történeti, bibliai bizonyítékok rámutatnak erre a következtetésre, a keresésük kárt okoz az emberiségnek, nem segít. Mi van ha hazugság, hogy  Isten vagyunk? Mi van ha megbízunk a szellemek tanításában, emberek milliói megbíznak ebben a hazugságban, nem tudva hogy Isten azt mondja ezt a hit hamis? Mi van ha ez az örök büntetést eredményezi? Mi van, ha azok akik azt mondják a szellemek segítők, pusztán azért mert ez az amiben hinni akarnak, és képtelenek szembenézni az igazsággal?


Szellemi tanítások

Bizonyítható, hogy a gonosz lelkeknek világos tervük van a megtévesztésre, kimondottan az egyének számára akik keresik őket, látható a tanításaikban. A szellemek szinte bármit megtanítanak. A parapszichológus Loyd Auerbach, Arthur Hastings munkáját tárgyalja a Reincarnation, Channeling and Possesion-ban:

dr.Arthur Hastings a transzperszonális pszichológus és parapszichológus betekintést nyújt a médiumi információról a channelingről szóló kitűnő könyvében, a With The Tongues of Men and Angels: A study of channeling-ben...
Hastings is rámutat az üzenetek egyes elemeire. Már említettem , hogy a médiumok kapnak technikai információkat a zenével és művészettel, filozófiai és művészeti perspektívából a világegyetemről és az emberi tapasztalatról, valamint az egyénekkel kapcsolatos információkról. Egy rövid áttekintésben Hastings felsorolja a következőket: 'szociális magyarázatok, utópikus modellek... Közösségi szervezet és fejlesztése... Pszichológiai elméletek, személyiség tipológiák, terápiák, és tudat bővítő praktikák... Tanácsok a mindennapi élet döntéseihez... személyes vezetés és tanács, önfejlesztés... Diagnózis, a betegségek kezelése és orvosi szükségletek... Információ a karmáról, múltbeli életek, életcél."...

Az üzeneteknek gyakran vannak közös vonásaik. Az egyik közös vonása az üzeneteknek a Biblia ellenes tartalom, függetlenül a tárgyalt témától.

Lényegében a szellek egységes vallási (és gyakran etikai) tanításai, az emberi történelmen keresztül felfedi valódi kilétüket. Alapvető tanításuk amorális, Biblia ellenes, megosztó és az emberi jólét ellen van. Gondolkozzon el a szellemi entitás "Emmanuel" néhány népszerű tanításán Pat Rodegast szövegében amit Emmanuel Könyvének címzett. Erkölcsileg, Emmanuel megengedhetőnek és kívánatosnak tartja a válást (az "összeegyeztethetetlen házasságokban); a "nyitott házasság" lehetőségét (házasságtörés), az abortuszt, a homoszexualitás és biszexualitás mint normális viselkedést, sőt az AIDS járvány teljes elismerését.

Emmanuel megalázza a politikai vezetőket mint tudatlanokat és betegeket és azt tanítja hogy a holokauszt során meghalt 6 millió zsidó valójában a szellemi fejlődés miatt választotta a halált. Előre látható, hogy Emmanuel azt mondja Hitlert és Sztálint nem lehet elítélni, mert Isten és az Ő tervét alkották.

Ezek azok az erkölcsi normák amik szerint az embernek élnie kellene? Minden értelemben jók ezek az etikai tanítások? Ezek azok a gondolatok amiket erkölcsileg tisztának várnánk, isteninek, vagy magasan fejlett szellemi lényeknek? Vagy ezek olyanok amiket gonosz lelkektől várnánk? Emmanuel teológiai tanítása tagadja és ellenzi a bibliai tanításokat. Azt tanítja az Isten és az ember egy; az Istenben való hit szükségtelen; hogy Jézus Krisztus az ember "magasabb énje" ; hogy a halál "teljesen biztonságos", csupán egy ítélet nélküli változás.

Egy másik tipikus New Age hiedelem amit Emmanuel tanít a következő: a monista koncepció, hogy "minden egy", nincs jó vagy gonosz, kozmikus evolúció a reinkarnáción keresztül, érintkezés az állítólagos földönkívüliekkel, a szellemi kapcsolat fontossága, és így tovább.
Fontos megjegyezni, hogy Emmanuel tanításai nem kivételek. Ezek mutatják be a szellemi tanításokat.

    
https://www.jashow.org/articles/new-age/the-spirits-behind-the-channeling/

Megjegyzések