A Vortex gyógyításról

Eredet

A Vortex gyógyítás Amerikából származik, Ric Weinman fedezte fel ezt a gyógyító technikát. A leírás szerint már i.e. 5600 évvel ezelőtt létezett egy Mehindra (akit Merlinnek is hívtak) nevű ember, aki első volt az idővonalon. Nem egy átlag ember volt, hanem egy avatar, egy istenség inkarnációja egy emberben.

A megvilágosodásra még várni kellett néhány ezer évet. I.e 753-ban Angliában élt egy ember, aki megkapta a Vortex gyógyítás ajándékát Mehindrától mint isteni kinyilatkoztatást. Mehindra Merlinként mutatkozott be, mert ennek volt a legjobb rezgése azon a nyelvterületen. A tudás vonala sajnos megszakadt, de 1994-ben Ric rálelt erre az elveszett ősi tudásra. Egy alkalommal egy hatalmas interdimenzionális forgatagban találta magát és egy hang Merlinként, isteni kiteljesedésként mutatkozott be neki. Ric megkapta a tudást majd elkezdett gyógyítani.
2002-ben Merlin elősegítette Ric spirituális felébredését.


Különböző szintek

A Vortex gyógyításban is több szint érhető el, ha valaki ezt szeretném megtanulni. A képzések során a tanulók elsajátítják a meridiánok lényegét, információ szerzést az Isteni Jelenléttől, különböző meditációs technikákat, a spirituális ébredés lényegét, a kundalini csatorna megtisztítását, a harmadik szem használatát, stb. Végső soron elsajátítható az isteni energiával való gyógyítás.


Nem javasolt módszer

Úgy tűnik a vortex gyógyítás is egyike az ezoterikus energiagyógyászati módszereknek. Tele van ősi kapcsolatokra való hivatkozással, mint Merlin és a többiek. A többi módszerhez hasonlóan van valamiféle forrás, ahonnan származik az erő és energia. A forrás ebben az esetben sem Isten, inkább nevezhetjük "idegen erőnek" mintsem a Teremtőnek akitől minden származik.

A kulcsszavak között szerepel a kundalini, csakrák,  megváltozott tudatállapot, összekapcsolódás Merlinnel, karmikus test, multidimenzionális gyógyítás, stb. Nincs túl sok leírás róla, nem annyira elterjedt mint a reiki vagy más hasonló. Az azonban valószínűsíthető, hogy veszélynek teszi ki az magát, aki részt vesz egy ilyen beavatáson, hiszen "ismeretlen erők" számára adja át magát.

Használnak egy szimbólumot, amit ők angyali szimbólmnak neveznek. Azonban ezek a szimbólumok a legöbb esetben valamilyen démoni erőt takarnak. Gondoljuk csak végig. Az angyaloknak nincs szükségük szimbólumokra, hiszen Istentől kapják az utasításokat és nem így teremtenek kapcsolatot az emberekkel. A szimbólumot használják pl. a reikiben is, onnan "töltik fel magukat energiával. Tehát a szimbólumok használata plusz veszélyforrást jelentenek. Ne dőljünk be a megtévesztésnek!   

Forrás:

http://www.vortexhealing.org/aboutus.html

Megjegyzések