Démoni behatolási pontok az életünkben

Talán azzal kezdeném, hogy ma már sok ember nem hisz az ördögben. Ami a nagyobb baj, hogy még a keresztények között is sok ilyen van. Az ördög pedig csak erre vár, mert szabadon garázdálkodhat, hiszen ha ő "nem létezik", akkor félni sem kell tőle. Ennek a "nem létezik" dolognak némileg ellene mond a sok megkötözött és démonizált ember. Azok az emberek, akik különféle pszichés és fizikális betegségekben szenvednek, azok, akik valamilyen bűnben vagy "szokásban" megrekedtek. Akik önerőből soha nem fognak tudni megszabadulni ebből a szorításból.

Ez a bejegyzés szoknak szól, akik tudni szeretnék milyen körülmények között, milyen pontokon léphet be a gonosz az életükbe.
Csak ismétlésként írom le a következőket. Az ördögök értelemmel, érzelemmel, akarattal, ismerettel bíró szellemi lények. Képesek egymással kommunikálni és felismerik az ember érzéseit, gyenge pontjait. Van személyiségük és egyéniségük.

Tekintsük át azokat a pontokat, ahol hatással lehetnek a démonok az életünkre, egészségünkre, lelkünkre. A felsorolás természetesen nem teljes körű, mert elég sokáig lehetne boncolgatni a témát. Csak a leggyakoribb okok vannak felsorolva.


A zene

A zenén belül egyértelműen a sátánimádó rock és metál zene ami veszélyes. Már most felhívom a figyelmet, hogy én nem szeretek és nem is tudok általánosítani, hogy minden rock és metál zene ördögi. Vannak olyan zenekarok, akik nyíltan vagy burkoltan támogatják a sátánizmust. Olyan szövegeik vannak, melyek az ördög imádására, a különféle bűnök elkövetésére szólít fel. Néha csak rejtetten ismerhető fel, szinte csak a háttérből szól számunkra az üzenet. Ilyen zenekarok pl. a Black Sabbath, a Deicide, a KISS, és Marylin Manson. Lehetne még a sort hosszan folytatni.

"Sok lemez visszafelé lejátszva olyan hangokat ad, amelyek arra biztatják a hallgatókat, hogy Sátánt imádják, legyenek erőszakosok, öngyilkosok stb. Normális hangerővel lejátszva a lemezt ezek az hangok nem hallhatók, csak a tudatalattira hatnak. Egyes rock együttesek híresek az általuk provokált erőszakos megnyilvánulásokról, mivel az erőszak szellemét, hozzák magukkal fesztiváljaikra."

"A zeneszámok sok esetben rokonszenves képet festettek a gonosz lélekről. Szimpatikusnak állították be, és arra buzdítottak, hogy milyen szép a gonosz lélek társaságában lenni. Eliz Cooper, a kemény rock megteremtője (ez egyébként egy felvett név, egy 200 évvel ezelőtt élt boszorkánynak a neve) elmondja, hogy fiatal korában elment egy spiritiszta összejövetelre, ahol arra kérte a gonosz szellemet, hogy adjon neki valamilyen jelet. A szellem világhírnevet ígért Coopernek, ha fölajánlja neki a testét, hogy benne lakjon. Mikor ezt megtette, akkor egymás után nyerte a hangversenyeket. Néhány év múlva világhírű lett, és dollármilliókat keresett a metálzenével. Más zenekarok tagjai is felajánlották magukat a sátánnak. A zeneszámok szövegei sátánimádásra, szexuális bűnre, erőszakra, öngyilkosságra buzdítanak."


Drogok használata

Úgy vélem nem nagyon kell sok mindent ezen magyarázni. A drogok mint a tudatállapot megváltozását okozó szerek, megnyitják a kapukat is a démonok számára. A fizikai függőségen túl, megkötözöttséget okoznak, amiből nagyon nehéz szabadulni. Ide lehetne még sorolni a nikotint és az alkoholt is, mint függőséget okozó szereket. 
A drogok közül kiemelném a cannabist, vagy vadkendert. Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy ez mennyire "light" drog. A fogyasztását támogatók szerint nincs vele semmi baj, nem lehet hozzászokni. Csak ellazít és jókedvre derít. A "semmi hatásra" rácáfol, hogy szakemberek szerint egyeseknél pszichózist/skizofréniát okoz. Erre angol nyelvű cikkek is ráerősítenek. A megváltozott tudatállapot miatt a démon belép és vesszőfutás lesz az ember élete. A hangok megszólalnak és milyen érdekes, öngyilkosságra és különböző értelmetlen dolgokra buzdítja az embert. Fenyegetik, lehetetlenné teszik az életét. Aztán jönnek a psziciáterek meg a gyógyszerek. Ezek kellenek, mert ez a gyógyítás alapja. Pedig egy karizmatikus imacsoporttal karöltve talán gyorsabb lenne a gyógyulás. Főleg, ahol működik az ismert és/vagy a lelkek megkülönböztetésének adománya.     

Spiritizmus, halottidézés

Aki foglalkozik halottidézéssel vagy elmegy ilyen emberhez, az már az első alkalommal megközött lesz. A kíváncsisága lesz a veszte. Isten világosan megmondta (megparancsolta), hogy ne forduljunk halottlátókhoz, ne bolygassuk a "függönyön túli" világot. Istenre hagyatkozzunk és az Ő gondviselésére. A halottidézők mondhatnak igazat az elhunyt rokonnal, vagy a családdal kapcsolatban. Hogyan? Az elején megírtam, hogy az ördögnek rendelkezésére áll az ismeret. Egy médiumon keresztül még a halott hangját is képes utánozni. Ha valaki egyszer elmegy egy ilyen emberhez és valós dolgokat hall a rokonáról, akkor máskor is el fog menni és ennek szinte soha nem lesz vége.

"Az is világos az Írásból, hogy aki boszorkánysággal, jövendőmondással,
jelmagyarázással, igézéssel vagy varázslással foglalkozik, Isten átka alá kerül.
Hasonlóképpen, a spiritiszták vagy halottlátók is utálatosságot cselekszenek az Úr szemében. Tudjuk, hogy egy halottal lehetetlen kapcsolatba lépni; csak egy démonnal lehet ilyenkor beszélgetni. Sokakat csapdába ejt és félrevezet a spiritizmus; hogy a szellemek mi mindent tudnak az elhunytról. Tudnunk kell, hogy aki nem szánta életét teljesen Jézus Krisztusnak, egész életén át követhetik a démonok. Így természetesen ezek tudhatják ennek az embereknek a címét, ismerhetik kedvenc ruháit és más személyes jellemzőit. Ha valaki elmegy egy
spiritisztához, a médium előhívja azt a démont, aki a halott ismerősének vallja magát. Ez a démon azután több személyes, sőt intim dolgot is elmondhat az elhunytról, mivel egész életében követte őt. "

Varázslás, boszorkányság, mágia

Ezek egyértelműen a gonosz segítségével végzett cselekmények. A mágia esetében mindig ki kell hangsúlyozni, hogy nincs olyan hogy fehér meg fekete mágia, gyógyító és ártó mágia. Mivel nem Istentől van az ebben megnyilvánuló hatalom, így ez tiltott és démoni. Isten előtt csak mágia létezik.  Sok esetben a fenti három tevékenységet nem is lehet egymástól elkülöníteni, mert együtt járnak. A mágia és a varázslás nem Istentől való, hiszen tiltott cselekmény. Az ördög a képességet nem adja ingyen. Vannak, akik testüket és lelküket is átadják neki, csak hogy több hatalmuk és képességük legyen. A mágia és varázslás mint több könyv is írja, kihat nem csak az egyénre, de még az utódokra is. A démonok jogot formálnak több generáción át a családtagokra. Náluk is megjelenhetnek "különleges" képességek, amiket soha nem tanultak külön. 


Különböző ezoterikus praktikák, beavatások és behangolások

Talán nagyon nem szükséges bőven kifejteni. Én ide sorolok minden olyan ezoterikus gyakorlatot, ahol teret adhatunk a démonoknak. Kiemelném az "univerzális energiaával" gyógyítókat, ahol a "gyógyító" képességhez szükséges az un. behangolás vagy beavatás. A reiki, a pránanadi (tőlünk nyugatabbra new method), a szellemgyógyászat tartozik ide. A behatolási pont az, amikor a "mester" megnyitja a csakrákat és megkapod a gyógyítás hatalmát. Ide sorolnám még azt, ahol "szellemi vezetőt/segítőt" adnak melléd. A szellemi segítőről már írtam. Nem tartoznak az angyalok közé, inkább az ördögökhöz. Egy ilyen ártatlan és pozitív kifejezés mögé bújva verik át az embert és építik ki hatalmukat.

A beavatásoknál te vagy az, aki engedélyt adsz a szellemi erőknek a szabad működésre. A te beleegyezéseddel dőlnek le a "védelmet jelentő falak". Biztosan van olyan, aki olvasva a sorokat azt gondolja magában, ő ugyan senkinek nem ad engedélyt arra, hogy idegen erők működjenek benne. Csak a gyógyító és egyéb képességre van szüksége semmi másra. Erre csak azt mondom, hogy a hazugság atyjának ezer lehetősége van arra, hogy átverje az embert. Miért lenne az kivétel, aki ezoterikus gyakorlatokban vesz részt. 

Testi és lelki traumák

Talán sokak számára meglepő lehet, hogy egy haláleset, egy baleset vagy egyéb testi és lelki traumák hogyan engedhetik be a gonoszlelkeket az életünkbe. Nézzünk erre példát.

"A démonok kihasználják a válságok időszakait. Bűn elkövetése nélkül is elboríthat és hatalmába keríthet valakit egy kötelék, csak azért, mert nem tudta, hogyan őrizze meg magát lelki nyomorúságok idején.
Azt a személyt, aki kis híján megfulladt, megkötözheti a víztől való félelem. Ha valakit megtámadott egy kutya, megnyithatja magát a kutyáktól való félelem előtt, aki elveszít egy szeretett személyt, megnyílhat a gyász szellemei előtt, ha valaki autóbalesetet szenvedett, megnyílhat az autóvezetéstől való félelem előtt, ha egy gyermeket egyedül hagynak egy házban, akkor megnyílhat a magányosság szellemei előtt, egy súlyosan beteg ember pedig megnyílhat a halál szelleme előtt. Az élet tele van kisebb és nagyobb válságokkal. Az a mód, ahogyan ezeken keresztülmegyünk, eldönti a szabadság vagy kötelék kérdését.
"

A pszichiáterek erre azt mondják, hogy depresszió vagy különböző fóbiák, pánik betegségek. Igazuk is van, hiszen orvosi szempontból ez teljesen korrekt.

A magzati kor

Kimutatott tény, hogy már a magzat is képes érzékelni az anyja érzelmeit, a külvilágot. Érzékeli, hogy szeretik vagy sem. A leggyakoribb amivel a magzat "megfertőződhet", az az elutasítás szellem. Sok esetben előfordul, hogy a gyermek nem várt időpontban fogan meg, ezt a szülők kifejezésre is juttatják.
Ehhez szorosan kapcsolódik az, ha valakinél megkísérlik az abortuszt, ami nem sikerül és a gyermek megszületik. Ekkor a halál szelleme lehet hatással rá. Később akár periodikus gyakorisággal megpróbál majd öngyilkos lenni.

"Egy édesanya szomorúan mesélte, alighogy első fia megszületett, második fia oly hamarosan fogant, hogy terhességét heteken keresztül elutasította. Mérgelődött, hogy miért "pont most" jött, legjobb lenne abortuszra menni. De végül mégis vállalta. A szülés nagyon nehéz volt. Nyolc órán át próbálkoztak az orvosok, végül császármetszést kellett végezni. Az anya mindkét gyermekéről gondoskodott, de az elsőt jobban szerette. A második gyermek, amikor 16 éves lett, öngyilkosságot követett el. Sikerült megmenteni, de pszichésen nagyon leromlott. Iskoláit nehezen tudta befejezni, amikor dolgozni kezdett, nem tudott beilleszkedni. Apját meggyűlölte, mert egyszer meglátta az utcán egyik kolléganőjével karonfogva sétálni. Anyjához hetekig nem szólt, teljesen magába zárkózott. Az anya rákbetegséget kapott, tele aggodalommal, mit hoz a jövő. A fiú elutasított mindent, ami a valláshoz kapcsolódott. Azok a sérülések, amelyeket születése előtt kapott és azok, amelyekben születése után részesült,
teljesen megrontották életét.
"

Sokat emlegettem a családfagyógyítás során azt, amikor valaki okkultizmussal, mágiával, boszorkánysággal, ezoterikus praktikákkal foglalkozik, akkor a születendő gyerekre a generációs bűn miatt átszállhat a démoni befolyás. 

"Azok a gyermekek, akiknek szülei még az ő születésük előtt belekeveredtek az
okkultizmus vagy a varázslás praktikáiba, gyakran szenvednek olyan szellemektől,melyek éjszakánként rémületben tartják őket. Az antikrisztus szellemeinek jelenléte miatt agresszív módon szembeszegülhetnek a bibliaolvasással, az imádsággal, vagy megtagadhatják, hogy keresztény dalokat játsszanak hangszerükön, és különösképpen azt, hogy részt vegyenek a dicséretben és az imádatban.
"

Meg kell említeni azt a szörnyű példát, amikor a szülők a gyermeket felajánlják az ördögnek, így a démon szabadon garázdálkodhat. 

Noel Gibson több példát is felhoz a halál rögeszméjéhez, melyek kiváltó okai lehetnek a problémának.

"1. Egy szeretett személy vagy egy közeli barát halála. Meg kell beszélni a
halál egész kérdését. A gyermekeknek gyakran sokkal realistább a hozzáállásuk a halálhoz, mint a felnőtteknek.
2. Felelős lehet ezért a gyermek valamely olvasmánya vagy egy olyan történet,
amit az iskolában olvasott.
3. Azok a gyermekek, akik a nyakukra tekeredett köldökzsinórral születnek,
néha úgy nőnek fel, hogy félnek a haláltól vagy a megfulladástól.
4. Ha a gyermek egy korábbi vetélés, halvaszületés vagy abortusz után
születik, gyakran zaklatja őt a halál szelleme.
5. Ha a terhes anya egészségi állapota megromlik, és ezért félni lehet attól,
hogy belehal a gyermekszülésbe, akkor a baba gyakran a halál szellemével születik meg."



Átok és rontás

Az átok és a rontás nem más, mint az ördög segítségével a másik emberre bajt és szerencsétlenséget hozni. Kihatása lehet az érzelmi-, az üzleti és az egészség területére. Átok és rontás esetén a szenvedő fél nem tehet arról, hogy mások a gonosz erőit felhasználva ártanak neki, nem az ő felelőtlensége vagy tiltott cselekménye okozta a problémát. Sokan nem hisznek ebben, pedig létezik. Nem véletlen, hogy a jósokhoz, mágusokhoz talán emiatt fordulnak a legtöbben. Nem feltétlenül kell hozzá "szakembert" igénybe venni, hogy ártani tudjunk a másiknak. Elég, ha valaki családon belül megátkozza a másikat.


"MacNutt leírja, hogy egyszer megkérdezte a templomban, hogy ki az, aki gyógyító imát szeretne kérni. Kijött egy protestáns lelkész, aki elmondta, hogy hosszú ideje zúg a füle, és borzasztóan kellemetlen neki ezt elviselni a szolgálatában. Többszöri ima után sem történt semmi. Akkor szabadító imát mondtak fölötte, és az ima után azonnal meggyógyult. Elmondta ez a lelkész, hogy misszionárius volt Afrikában. A helyi boszorkány elhatározta, hogy ezt a misszionárius családot el fogja űzni a környékről, és állandóan átkokat mondott a családra. Elátkozta őt is meg a gyermekeit is. A fia hirtelen beteg lett, és ő is egyre nehezebben tudta végezni szolgálatát. Akkor egy jóakaratú keresztény, aki tudott erről a varázslóról, azt mondta neki, hogy azonnal pakoljanak, és menjenek haza, hogyha életben akarnak maradni, mert ez a boszorkány szövetségese a Sátánnak. A lelkész komolyan vette a tanácsot, és hazaköltözött családjával Angliába. Amikor hazaértek, a fiú azonnal meggyógyult. Neki azonban megmaradt a fülcsengése, és a szervezete is egyre jobban gyengült. Húsz kilót fogyott. A szabadító ima után teljesen egészséges lett, és meggyógyult. Jól hallott, és nemsokára fizikailag is megerősödött." 

"A boszorkányok, az átkok alkalmazásánál a gonosz lelkeket hívják segítségül. Raul Salvucci: "A gonosz lélek hatalma" című könyvében írja, ha a boszorkány egy átkot akar mondani, akkor a Sátán imádásából meríti az átokhoz az erőt. Mennél erősebb átkot akar, annál többet imádja a Sátánt. Van olyan boszorkány, aki egész éjjel imádja a Sátánt. Ez így működik ma Európában, s ez nagyon elszomorító. A felvilágosult Európa visszazuhant egy olyan primitív kultúrába, ami át van itatva a gonosszal, mert az emberek elhagyták az Istent. Hogyan lehet felismerni, ha egy személy vagy család átok alatt van?
-Szellemi, vagy érzelmi összeomlás tapasztalható a családban.
-Ismétlődő krónikus betegségek.
-Hosszantartó meddőség, vagy ismétlődő vetélések.
-A család széthullása.
-Folyamatos anyagi nehézség.
-Balesetekre való hajlam.
-Idő előtti elhalálozások a családban.
Ez a hét jellemző vonás a legáltalánosabb. Ha ezek közül egyik bekövetkezik az önmagában még nem bizonyítja az átok jelenlétét. De hogyha több jel van, ami megterheli az ember életét, akkor érdemes elgondolkodni, hogy mi lehet ezeknek a háttere? Nem volt-e valaki a családban, a rokonságban, vagy a szomszédok között, aki átkokat mondott? Az átok nem csak a boszorkányok sajátja, hanem átkot lehet mondani egészen egyszerű szavakkal is. Amikor rosszindulattal és gyűlölettel azt mondja valaki, hogy "legyen átkozott, vagy veszítse el a gyermekét". "


Generációs átkok és bűnök

Ez a téma a családfagyógyítás körébe tartozik. A lényege, hogy vannak bizonyos bűnök vagy cselekmények, melyek kihathatnak az utódokra is. Általában az Ószövetségből szoktak idézni, ahol az ÚR büntetése várhat harmad- és negyedíziglen az utódokra. Nos, azt kell mondjam ez sajnos mai napig is fennáll. A családfagyógyítással és démonológiával foglalkozó könyvek idéznek a legtöbbet megtörtént eseteket. Jó példa lehet a generációs bűnre, ha pl. valaki okkultizmussal foglalkozik vagy öngyilkos lesz, akkor ennek is lehet hatása az utódokra. Nem biztos, hogy lesz is, egyértelműen nem lehet kijelenteni.

"Különösnek tűnhet, hogy egy három hónapos gyermekben ott lehetnek az elutasítottság szellemei, különösen egy olyan babában, aki egy jó otthonba született és olyan szülei voltak, akik örültek születésének, és gyengéden szerették gyermeküket. Ebben az esetben magában az édesanyában volt az elutasítottságnak egy erőssége, és a szellemek átadódtak a gyermekre,
mialatt ő az anyaméhben formálódott. Azt mondanám, hogy ma a gyermekek túlnyomó többsége egy démonizált világba érkezik. Nem keresztény szülők nagyon keveset, vagy semmit nem tehetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a szellemek átadódását, mert az ő életük e világ istenének uralma alatt áll. Keresztény szülők esetében, ha ők maguk teljesen szabadok minden démoni köteléktől, vagy ha tudják, hogyan kell ellenállni az ellenség munkájának, az átadást el lehet kerülni. Ám mind e mai napig nagyon kevés szülőt láttam, akik ebben a helyzetben lennének. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy a szülők minden problémája szükségszerűen átadódik gyermekeikre, de azt viszont mondom, hogy némely szellem a problémás területekről át fog adódni.


Feltűnt már neked valaha, hogy bizonyos gyengeségek, bűnök és betegségek végigvonulnak a család történetén? Ez pontosan az, amit Isten mondott, hogy mi fog történni, ha az Ő népe elfordul Tőle: „Én az Úr, a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek” (II. Mózes 20:5.).
Kötelékek átadódnak generációról generációra: ott vannak a gyűlölet sorozatai:harag, testi vagy lelki betegségek, hitre való alkalmatlanság, és így tovább. Ha az elődök belekeveredtek a varázslás különböző formáiba, akkor ott egészen bizonyosan van valamennyi örökölt kötelék. Megpróbálunk elfogadni családi gyengeségeket, mint valami olyasmit, amivel meg kell tanulnunk együtt élni. Ennek gyakran jelét adjuk: „Ó, apád ilyen volt és nagyapád is.” „Anyjának vérmérsékletét örökölte.” „Az epilepszia generációkon keresztül ott volt a családban.” Vannak olyan kötelékek is, amelyek egy nemzetnek a szintjén léteznek - a nemzetre jellemző vonások, amelyeket egyik generáció továbbad a másiknak. "


Súlyos bűnben való csökönyös kitartás

Amorth atya könyvében ezt úgy jellemzi, hogy akár a megszállottsághoz is vezethet ez az állapot. Minél tovább él valaki súlyos bűnben, az ördögnek annál több ideje van hatni az egyén személyiségére, életére.

"3) A súlyos bűn állapotában való csökönyös kitartás. Most azt az okot kerítjük sorra, amely napjainkban, sajnos, mindinkább terjed, s ezzel kapcsolatban nő azoknak az embereknek a száma, akiket befolyása alá vonhat az ördög. A dolog gyökeret tekintve, az igazi ok mindig a hit hiánya.
...
A jelen társadalomban a család teljesen szétzilálódott. Több olyan esetem volt, amikor az ördög befolyása alá került emberek rendezetlen házassági viszonyok között éltek és más bűnöket is elkövettek; voltak köztük olyan nők, akik többször elkövették az abortusz vétkét, amellett, hogy más bűneik is voltak; találkoztam olyan személyekkel, akik aberrált szexuális perverzióikon túl még erőszakos cselekményekre is hajlottak, voltak olyan homoszexuálisok, akik kábítószereztek és ezzel kapcsolatban még további bűnöket követtek el. Mindezekben az esetekben, talán felesleges mondanom, a gyógyulás útja az őszinte megtéréssel kezdődhet."

Minden ami megváltozott tudatállapottal jár

A megváltozott tudatállapot a már unalomig ismételt védelmet bontja le, amit Istentől kaptunk. Azzal viszont hogy kikapcsoljuk a tudatot (most nem az alvásról van szó), zöld utat kapnak a démonok a működésre. Nem feltétlenül megszállottság lesz a vége, de démonizáltsággal együtt járhat.
A következő cselekmények célja a megváltozott tudatállapot:

  • Transzcendentális meditáció (TM)
  • Kundalini jóga
  • Holotróp légzés
  • Channelling (médiumi tevékenység)
  • Automatikus írás
  • Asztrálutazás
  • Sámánizmus
  • Reinkarnációs terápia

Hogyan védekezzünk?

A legfontosabb, hogy el kell kerülni minden olyan lehetőséget, ahol a démonok beléphetnek az életünkbe. Legyen az bármilyen ártatlannak látszó dolog, veszélyeket rejthet magában. Pl. ha elmész egy kártyajóshoz, már  ott kialakulhat a megkötözöttség. A kíváncsiságodon keresztül leszel megkötözve, hiszen ha bejön amit mond, akkor további kérdések merülnek fel benned. Itt nincs bevatás, nincs semmi veszélyes gyakorlat és nem is te vagy az, aki ezzel foglalkozol. Mégis elég egy alkalom, hogy "ráharapj a horogra."

Ne próbáld ki a boszorkány deszkát, a "poharazást", a "sima" szellemidézést. Ne végy részt semmilyen ezoterikus tanfolyamon. Az angyalos tanfolyamoktól meg tényleg menekülj jó messzire.
Használd az Isten adta lehetőségeket és ne élj vissza bizalmával. A szentségek vétele, a szentmise hallgatás, a rendszeres gyónás, a napi szintű imaélet jó védőbástyát szolgáltat számodra.
Az ördög gyakran épít különböző kísértésekre és a kíváncsiságodra. Ismeri a gyenge pontjaidat. Jézus nevét segítségül véve ellen lehet állni mindennek. Isten sem engedi meg az erőn felüli kísértést. Add át magad Jézusnak, hagyd, hogy Ő vezessen. Csak az Ő akarata érvényesülhessen. Akkor biztosan semmi baj nem érhet. :-)

Felhasznált források:

Bill Subritzky- Szabadulás a démonoktól
Katona István- Űzd el a farkasokat, Pásztor!
Graham Powell-Rázd ki magad a porból
Noel Gibson-Szabadítsd meg gyermekeinket a gonosztól
Gabriele Amorth- Egy ördögűző tapasztalatai

Megjegyzések