A reiki és a démonok

Az egyik blogon találtam egy bejegyzést, ahol egy volt reikis beszél tapasztalatairól, a reiki veszélyeiről és démonikus voltáról. Jómagam is több cikket írtam a reiki megtévesztéseiről, hogy nem minden az aminek látszik. Ennek az embernek a tanúságtétele csak megerősíti ezt a feltevést, hogy a reiki beavatás során démoni behatolás is történik. A "csakra" megnyitásával kinyitjuk azokat a kapukat, ahol a gonosz lelkek ki-be járhatnak és működhetnek bennünk. Akik reikiznek mind azt mondják, hogy ez az energia "istentől" van és nem lehet vele ártani, sőt gyógyítanak vele. Ha démoni lenne, akkor éreznék vagy lenne valamilyen megnyilvánulása. Hát nem feltétlenül van. A démonok is úgy vannak vele, hogy amíg "haver vagy" addig nem bántanak, de ha szabadulnál ebből a kötelékből, akkor megmutatják igazi arcukat.

Kiemelnék egy részt, amit már angol nyelvű leírásokban olvastam, magyarban még nem.

"Elkezdtem gyógyítani az embereket. És az emberek meggyógyultak. Egyszerűen elkezdtem érzékelni, ha valaki beteg volt. sötétséget, láttam a teste bizonyos pontjain."

Több reikis fórumban leírta, hogy a páciens teste körül sötét "felhőt" látott, volt aki a saját kezéből látta kijönni a sötét "anyagot". Erről a magyar leírások nem nagyon szólnak. Érdekes. Ami tetszett, hogy a riport alany beszél a belső vezetőkről, ami megint csak a megtévesztés csúcsa. Erről is volt korábban bejegyzésem. Az ördög már bárminek képes kiadni magát, csak beférkőzhessen az ember bizalmába. Látszólag még segít is, persze utólag kamatostól benyújtja a számlát....

Íme a cikk egy része:

Riport Lynne Dickie-vel a reiki veszélyeiről

Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.


Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
Aztán kurzusokra mentem, megtanultam, hogyan kell a halottakhoz beszélni. Az ördög szándéka az, hogy sokkal különlegesebbnek gondold magad, mint amilyen vagy. Ez egy nagyon általános jelenség.
Mindig megpróbálják éreztetni veled, hogy nagyon különleges vagy. Mindig ugyanazzal fogják meg az embert:hogy sok száz előző életed volt, hogy gyógyító képességed van. Az első szó, amit hallasz: a gyógyító. Milyen nagyszerű – mondod magadnak – gyógyító vagyok. Ezután találkoztam egy hölggyel, aki magával a reikivel foglalkozott.

Miután részt vettem az első reiki kezelésen, a lelkem el lett adva. Nem sokkal azután egy kurzust tartott, és megkérdezte, nem akarok-e magam is reiki gyógyító lenni. A lelkek, akiket megszólítottam, megerősítettek: igen, ez a te feladatod, sorsod. Attól kezdve a figyelmem teljesen ezek felé a lények felé fordult, akikkel kommunikáltam. Az egyik Ábrahámként mutatkozott be. Mindenben irányítottak.
Azon a ponton voltam, hogy majdnem azt is megszabták, mit vegyek fel. Vannak, akik idáig is eljutnak. Utána elvégeztem a kurzust, ami nem volt ingyen, 350 dollárt fizettem érte. Megtanultuk művelni a reikit. Nagyon érdekes volt. Nagyon hatékony. Ez nem egy olyan dolog, ami nem működik.
A kurzuson adtak egy üveg vizet. Energiát irányítottunk bele, aztán megittuk. Nincsenek rá szavaim, hogy mennyire félrevezető, agyafúrt ez, És… mennyire rabul ejti az embert. Ezután pedig olyan volt, mint…
Elkezdtem kommunikálni egy különleges lénnyel – a nevét nem mondom ki többé – azt hiszem, már említettem… De a hallgatóság kedvéért csak kimondom ennek a démonnak a nevét: NEBU-nak hívták. Akkor ez kezdte irányítani az életemet. Lényegében teljesen átadtam neki az életemet.
Miután ezen a beavatáson átestem, a reiki mester szimbólumokat helyezett el a koronacsakrámon.
Ez olyan, mint egy tornádó az ember feje tetején. Így kaptuk meg tehát a szimbólumokat.
Ezek állítólag ott is maradnak. Ettől kezdve jogosul vagy arra, hogy közvetítsd a szeretet energiát és gyógyítsd az embereket. Sőt, bizonyos, időszakokat is tudtunk a reikivel befolyásolni.

Mondjuk, van 12 óra, és ebbe az időszakba is küldhettél szeretet energiát. Ami nagyon furcsa. Nagy távolságoknál is hatékonyan tudsz reikizni. Sok mindent tudsz ezzel megtenni. Aztán az egészet ki kellett dobnom az ablakon, mert mindent, amit tanultam a reikiről, ezek a démonok másként mondtak el. Másként kellett tartanom a kezem. Egy reiki beavatkozásnál az ember általában összeteszi a kezét, és az energia a koronacsakrán át a kezeken keresztül az azt fogadóba áramlik. Az illető, aki reiki beavatkozásnak veti alá magát - csakúgy, mint én magam is – valamit megtapasztal. Érzed, hogy valami árad beléd. Amikor ezt először végeztem, behunytam a szemem, és láttam a szivárvány minden színét, ahogy váltakoznak. Ezt sokszor láttam. Látomásaid vannak, színeket látsz. Később aztán arcokat kezdtem látni… Amennyire láttam, eléggé rendhagyóan tettek mindent. A szellemi lények, akikkel kommunikáltam, azt mondták, hogy az energia, amit én közvetítek, egyenesen Istentől, a forrástól jön. Úgyhogy én a jobb kezemet mindig az ég felé tartottam, a másikat pedig a befogadóra helyzetem. Ami végülis ellentéte annak, amit a reikiről tanultunk. Elkezdtem gyógyítani az embereket. És az emberek meggyógyultak. Egyszerűen elkezdtem érzékelni, ha valaki beteg volt. sötétséget, láttam a teste bizonyos pontjain.

Energia jelenlétét érzékeltem. Éreztem, ahogy forróság árad ki az emberekből. Az egész elkezdett annyira különleges lenni… Mi is a megfelelő szó... elkezdtem gyógyítani az embereket.
De tudtam, hogy ez nem az én művem. Mondtam is mindenkinek, hogy Isten az, aki gyógyít.
Itt lép be Isten a képbe. Mindig is hittem Istenben, Jézus Krisztusban. Tudtam, hogy ki Isten és ki Jézus. De ennél többet nem igen tudtam. Elkezdtem hinni a reinkarnációban. Szóba jöttek az emberek előző életei. Amikor az embereket gyógyítottam, eljöttek ezek a lények, és az embereknek üzeneteket hoztak. Ezeknek az embereknek a gyógyító padon különböző tapasztalataik voltak, miközben reikit végeztem rajtuk. Levitáltak, mások meg, amikor bejöttek a szobába, látták a lényeket, ahogy kezükben egy pálcával végigmérik a beteg testét. Kb. 20cm hosszú pálca volt, és olyan a színe, mint az elektromos kisülésnek.
Végigvizsgálták a testet, aztán fel és le mozgatták, mint amikor (……) Végül az illető szemei közé helyezték, és csináltak vele valamit. Mindig történt valami nagyon különleges. Sokakat egy űrhajóra vittek, ahol találkoztak kicsiny, 3 láb magas lényekkel, de itt nem a tipikus, kedves kis lényekről van szó. Ezek alacsony lényecskék voltak. Volt egy keresztény barátom, aki segített meglátnom a világosságot, és Krisztus felé fordulnom. Elmesélte, hogy az Úr figyelmeztette, hogy nem jöjjön a házamba. Ő mégis eljött. Engedetlen volt. De mindenesetre, ez rá és a Mennyei Atyára tartozik.
Nekem egy szavam se lehet, mert végül megmenekültem, és mindezektől megszabadultam. Az Úr megváltott, és én ezt megköszönöm neki minden nap. Hálás vagyok azért, hogy eljöhetek ide, és elmondhatom,mennyire gonosz dolog ez. Látom, hogy a keresztények foglalkoznak ilyesmivel, és ez megrémít, mert az embereknek fogalmuk sincs róla, mit tesznek, amikor életükben teret engednek ezeknek a démonoknak.
-Lynne, sokan, akik benne vannak a reikiben azt mondják, hogy tisztában vannak a démonok létezésével, de nem ezek a „belső vezetőik”. Sőt, azt mondják, hogy a reiki segítségével ördögűzést is végeznek, meg hasonló állításokat. Mondanál néhány további érvet amellett, hogy itt valóban démonokról van szó, és hogy ezeknek ártó befolyásuk van?


Ha ezek a „belső vezetők” valóban azok, akiknek kiadják magukat, miért igyekeznek lealacsonyítani Jézust? Sonanda-nak hívják. Miért vannak rajta annyira, hogy egy emelkedett tanítónak tüntessék fel? Ez az, mit soha nem értettem: Ha tényleg olyan jók, és azon dolgoznak, amit mondanak,
miért van az, hogy soha… soha nem ejtik ki Jézus nevét? Sonanda-nak nevezik őt, meg még egy csomó más nevet használnak, melyekre most nem emlékszem. Jézust valójában mindig lejáratják.
Nem sokat beszélnek erről, vagy csak annyit, hogy egy a többi emelkedett mester között, úgy, mint Buddha – egy tanító ő is. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen játékba mennek bele.
Ha az emberek azt gondolják, hogy az ördög nem gyógyít meg, akkor nagyon-nagyon tévednek. Az ördög meggyógyít. Láttam egy csomó embert meggyógyulni… és nem tudom…
  

Megjegyzések