Angyal kommunikáció, angyal inkorporáció, angyal beavatás

Visszatérő téma az angyal, mert egyre több könyv és weboldal foglalkozik vele. Én most leszűkíteném a különféle angyal tanfolyamokra. A leggyakoribbak az angyal beavatás és az angyal kommunikáció, de olvastam angyal inkorporációról is. Vegyük sorra a témákat.



Angyal kommunikáció, angyal beavatás


Az angyal kommunikációs tanfolyamok lényege, hogy megtanuljunk az őrangyalunkkal vagy más angyalokkal kapcsolatba lépni, kommunikálni. Ez általában meditáció, gyertyák és egyéb segédeszközökkel valósul meg.  Többen is Eckard Storm Atlantisz Angyalai könyvét veszik alapul, ami állítólag az Atlantiszon (amiről semmilyen bizonyíték nincs) használt angyali kapcsolatfelvételt írja le.
Tehát a tanfolyamokon megtanítják milyen angyalok vannak, hogyan lehet segítségül hívni és inkorporálni.
A tanfolyamok többsége beavatással végződik, hiszen csak így leszünk képes kapcsolatba lépni a kiválasztott angyallal.

Több honlap kihangsúlyozza, hogy az angyalok itt vannak körülöttünk és csak azt várják, hogy segíthessenek nekünk és kapcsolatba lépjenek velünk. Erre mi nem vagyunk képesek, de majd a beavatások után igen.
Néhol egyenesen úgy fogalmaznak, hogy az angyalok "türelmetlenül" várják a velünk való kapcsolatfelvételt. 

Feltevések szerint mindennek van angyala és több angyal segítségét is igénybe vehetünk, attól függően mire van szükségünk. Vannak angyalok, akik a pénzért a szerencséért felelnek, mások pl. az egészségért, stb.  
Egyes helyek az őrangyalok mellett leírnak un. kísérő angyalokat is, akik az őrangyalok mellett vannak velünk a következő inkarnációig.

Angyal inkorporáció


Az elmélet (vagy gyakorlat) szerint van lehetőség testünkbe hívni az angyalokat. Ehhez is meditálni kell, illetve bizonyos "imákat" elmondani.
Ekkor egyesülünk angyalunkkal és sokkal közvetlenebb lesz a kommunikáció. Az egyik honlapon így jellemzik az angyalokkal való kapcsolatot.

"Amikor az angyalok jelen vannak, s érezzük csodálatos lényüket a közelünkben (meditációnál, inkorporáció (angyal testünkbe hívása) révén vagy szenzitív azaz erre érzékeny egyén egyszerű kérésnél is érezheti), akkor hihetetlen, mindent elsöprő erővel árad a béke és szeretet érzése, s a pillanat csodálatossága egyszerűen lélegzetelállító.
Nyugodtan mindennapi életünk részévé tehetjük őket, türelmetlenül várják, hogy szólítsuk őket és a rajtunk segítéssel szolgálhassák a mindenségben a jót."

Egy fórumban pedig ezt találtam:
"Inkorporáció.... In-be + Corpus - test, testen belülre befogadni az angyalt. Ennyit tesz. Nem bonyolult technika. Részemről az egyszerű dolgokat szeretem, nem kell túlbonyolítani mindent. Alkalmazásával kizárjuk az ego és a tudatalatti beledumálását. Azaz tudható, hogy tényleg az angyallal beszélünk és nem belső párbeszéd zajlik. Nagy hatással van a személyiség fejlődésére is.

... Az inkorporációnál belép az energiarendszerünkbe és közvetlenül tudunk vele kommunikálni. 

Egy másik fórumozó leírja tapasztalatait.  Ő érezte, ahogy megsimogatják és pulzáló energiaként írja le az angyallal való egyesülést. Forróság öntötte el és nagyfokú békét érzett. 

"Meditatív állapotban kitisztítottuk-kiürítettük a testünket, helyet készítve az angyalnak.Ezután hívtuk a Tűz angyalát, jöjjön a testünkbe, érezhessük az energiáját. Addig soha nem tapasztalt, magas rezgésű, forró , lüktető energia volt, telt, erős, tüzes , de pozitív erővel.miután megköszöntük, hogy érezhettük jelenlétét, elengedtük,s újra a saját energiaszintünket éreztük."




Saját vélemény


Az angyalok Isten teremtményei. Szabad akarattal és intelligenciával rendelkező, tisztán szellemi lények. Az angyalok (nem az ördögök) folyamatosan kapcsolatban állnak Istennel, hogy Jézus mondta a Bibliában "Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát." (Mt 18)
Habár szabad akarattal rendelkeznek (ezért is tudott Lucifer Isten ellen lázadni és magával vinni több lázadó angyalt, akik ördöggé váltak), mégis Isten parancsa és engedélye szerint cselekednek. Elvileg- ha Isten akarná- valóban lehetne szemmel is látni az angyalok, a saját őrangyalunkat. Mivel Istent folyamatosan látják, így teljesen boldogok és semmi másra nincs szükségük. Így az emberre sem. Az, hogy az őrangyalunk vigyáz ránk, az Isten szeretetének és gondoskodásának köszönhető. Vannak olyan erők, amikkel szemben emberként tehetetlenek lennénk. Ezért is kellenek az őrangyalok. 

A Biblia és a hagyományok szerint is több angyali kar van. Ezek, ha úgy vesszük különböző "fajta" angyalok, meghatározott feladattal. Úgy mond alá és fölérendeltségi viszony van közöttük. 
Jómagam nem értem azokat a mondatokat, miszerint az angyaloknak annyira nagy szükségük lenne ránk, 
Álljunk meg egy kicsit az inkorporációnál. A szó maga valaminek a testünkbe fogadását jelenti. Aki nézte a Supernatural (Odaát) című filmet, az találkozhatott benne olyan esetekkel, amikor ördögök és angyalok emberek testébe szálltak és egymással harcoltak. Ott elég szemléletesen ábrázolták a folyamatot, ahogyan be- vagy kiszálltak az ember testébe. 

Amennyiben arra gondolok, hogy az angyaloknak nincs szükségük az emberre és főleg az emberi testre, akkor máris felmerül egy újabb kérdés. Akkor mégis miért van az, hogy vannak ilyen meditációs technikák és "imák", amikkel magunkba hívhatunk "angyalokat". Nos, csak egyfajta angyaloknak van szükségük ilyen módon az emberre, a bukott angyaloknak. Erre jó példa az ördögi megszállás, amikor teljesen hatalmába keríti az ember testét és használja a bűnre, a gonoszságra. Használja a hangját is, hiszen ezekre is van példa. A cél az ember sanyargatása és a pokolba taszítása. Szerencsére ezek elég ritkák, mert az ember alapból jól védve van. Az sátán is csak Isten engedélyével árthat, jó példa erre Jób az Ószövetségből. Isten megengedte, hogy ártson Jóbnak, de csak azért, hogy még többet adhasson neki. Megpróbálta a hitét és a kitartását. 

Az ördög rendkívül ravasz és intelligens lény. Ha úgy vesszük semmibe nem kerül neki, hogy átverje az embert. Nem véletlenül hívják a hazugság atyjának. Ő van minden New Age-es és más ezoterikus praktika mögött. Ez az egész angyalos móka is egy hatalmas megtévesztés. 

Idézek néhány, dolgot, aminek meg kellene szólaltatnia minden emberben a vészcsengőt. 

 
"Alkalmazásával kizárjuk az ego és a tudatalatti beledumálását. Azaz tudható, hogy tényleg az angyallal beszélünk és nem belső párbeszéd zajlik."

 "Meditatív állapotban kitisztítottuk-kiürítettük a testünket, helyet készítve az angyalnak"

"Addig soha nem tapasztalt, magas rezgésű, forró , lüktető energia volt, telt, erős, tüzes , de pozitív erővel.miután megköszöntük, hogy érezhettük jelenlétét, elengedtük,s újra a saját energiaszintünket éreztük."

 
Senkinek nem tűnik fel, hogy valójában mi zajlik a háttérben? Az ördög csak Isten engedélyével és általa megszabott mértékben árthat nekünk vagy kísérthet minket. KIVÉVE, ha mi magunk keressük a kapcsolatot és SZABADON teret adunk neki. Nézd meg, "helyet készítve az angyalnak, ..."kizárjuk az ego és a tudatalatti beledumálását. Mit csinálsz? Félreteszed az énedet, az akaratodat és kinyitod a kaput az "angyalnak". Hallóóóó! Ébresztőőőőő! 
Az ördög BÁRMINEK képes kiadni magát, a világosság angyalának is. Tud gyógyítani és tud kellemes érzéseket okozni. Mintha igazi angyal lenne. Ő valóban vágyik a veled való kapcsolatra, a veled való egyesülésre. Ha már bent van, akkor jól berendezkedik. Sőt, akár hív magához több "angyalt" is, annyira jó az emberben lenni. 
Csak nézd meg a szentek életét. Az ördög kiadta magát a felettes főnöknőnek, az őrangyalának, a gyóntatójának, a pápának, sőt Jézusnak és Szűz Máriának is. Az átverés mestere. Lehet éppen Mihály vagy Gábriel arkangyal, de a saját anyád is. Neki mindegy. Végtelen az átverő showban alkalmazott repertoárja.  

Nem ismerős valakinek a forró, lüktető energia, nem olvastál róla valahol? Dehogynem. A kundalini jógánál. Szerinted ott ki van jelen, honnan az energia, a jelenlét érzése? 

Azt nem tudom, hogy egy angyal tanfolyamnál (legyen bármilyen megnevezésű) miből áll a beavatás, de már a szótól kiráz a hideg. Használd a fejed és használd a megkülönböztetést. 
Az angyalokhoz lehet imádkozni és lehet tőlük kérni, de nem helyettesítik Istent és véleményem szerint erőszakkal meg végképp nem lehet őket a szolgálatod alá hajtani. Az meg végképp marhaságnak tűnik, hogy mindennek van külön angyala, főleg a pénznek, a sikernek, a jólétnek, stb. Jusson eszedbe Jézus megkísértése. "Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” (MT 4)

Pont ez történik ma is, csak most Te vagy a tét. A Te lelked. Mindent megkapsz az "angyaloktól", de annak súlyos ára van. 
A nevekről még annyit, hogy általában az angyaloknak nincs szükségük névre sem egymás előtt, sem Isten előtt. Az ember miatt kellett néhánynak név. A Biblia is sok esetben úgy fogalmaz, hogy Isten angyala jelent meg. Nem nevezték meg mindet. Akkor honnan a többi név? Biztos vagy benne, hogy mind mögött az áll, akit elképzelsz? Én nem. 

Még valami. Többen írják, hogy amikor kapcsolatba léptek az angyalukkal, akkor béke és szeretet vette őket körül. Hát persze. Nem lehet ajtóstul rontani a házba. Először kell a mézesmadzag, aztán ha már szolgál egy ideje az "angyal", akkor kimutatja a foga fehérjét. 
Már írtam többször, most is leírom. Ha találkozol egy angyallal, vagy éppen magadba engeded az inkorporáció során, akkor vesd alá próbának. Mondasd ki vele: "Dicsőség Jézus Krisztusnak és áldott legyen Szűz Mária szeplőtelen szíve!" Az igazi angyaloknak ezzel semmi bajuk sem lesz. Az ördög azonban utálja az Istent, és retteg a Szűzanyától. Nem bírja elviselni, mert eredendő bűn nélkül való. Az Asszony, aki eltapossa a kígyót.   

Remélem tudtam valamit segíteni azoknak, akik ilyen kétes ügybe keverednének és vágynak az angyalokkal való közvetlen kapcsolatra. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése