"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat."

EF 6.11-13

2014. február 3., hétfő

A Szentlélek karizmái

Korábban már volt egy bejegyzésem a karizmatikus megújulásról. Akkor csak érintőlegesen esett szó a Szentlélek adományairól. Kovács Gábor atyának van egy nagyon jó és részletes bejegyzése a karizmákról. Ezt emeltem át.
Sokszor írtam, hogy nem a kétes dolgokat kell keresnünk. Nem Isten majmát kell követni és a megtévesztő praktikáit. Kérd a Szentlelket töltsön el és adja meg azokat a kegyelmeket amire szükséged van a Jézus felé vezető úton. 


A Szentlélek karizmái

"A Szentléleknek a hívő közösségben történő érzékelhető megnyilvá­nulásait karizmáknak, lelki adományoknak nevezzük.
Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. A lelki adományok ugyan különfé­lék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki min­denben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon velük. Az egyik ugyanis a bölcsesség szavát kapja a Lé­lektől, a másik a tudás szavát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki erőnyilvánulásokat kap, van, akinek a prófétálás­nak vagy a lelkek megkülönböztetésének képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyel­vek magyarázatát nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinekkinek (1Kor 12,1.411).
A karizmákat, akár a legragyogóbbak közül valók, akár egyszerűbbek és gyakorta előfordulók, hálaadással és vi­gasztalódással kell fogadnunk, mert mindig éppen időszerűek és nagyon is hasznosak az Egyházban. (2. vati­káni zsinat: Lumen Gentium 12.)
Téves az az állítás, hogy a karizmák – akár a rendkívüliek is – az ősegyházra korlátozódtak. Jézus ígérete szerint a jelek azokat kísé­rik, akik hisznek, minden korlátozás nélkül.
Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevem­ben démonokat űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt ne­kik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak (Mk 16,1718).
A XX. század első napjára virradó éjszakán XIII. Leó pápa a Szent Péter bazilikában az Egyház nevében intonálta a Veni Creator Spiritus (Jöjj, Teremtő Lélek) himnuszt, ezzel a Szentléleknek ajánlva az Egyház új évszázadát. 1901. január 1én késő este az Egyesült Államokban, a kansasi Topekában, a metodista Charles Parham Bibliaiskolájában született meg a pünkösdmozgalom, amelyben friss erővel lépett föl a Szentlélek megtapasztalása, kí­sérve különböző karizmák – így a nyelvek, a prófétálás, a gyógyítás adománya – működésétől. Először külön pünkösdi felekezetek születtek (ilyen Magyarországon az Evangéliumi Pünkösdi Közös­ség), de a század ötvenes éveiben a mozgalom átterjedt a történelmi protestáns egyházakra, 1967től pedig a katolikus Egy­házra is, ahol ma már inkább karizmatikus megújulásnak nevezik. A Szentszék jóváhagyta a katolikus karizmatikus megújulás több nemzetközi szervezetét.
A karizmák nem öncélúak, nem szabad a figyelem központjába ke­rülniük. Az Ajándékozóra és nem az ajándékokra kell elsősorban figyelnünk. Az adományok csak eszközök a hívő közösség építé­sére.
Nem szabad vakmerően kívánkozni rendkívüli adományok után, és elbizakodottan nem szabad tőlük remélni az apos­toli munkálkodás eredményességét. Valódiságukat és célszerű felhasználásukat illetően azokra tartozik az ítélet, akik elöljárók az Egyházban, és akiknek különösképpen feladatuk nem a Lélek kioltása, hanem az, hogy vizsgálja­nak felül mindent, és a jót tartsák meg (vö. 1Tessz 5,12 és 1921). (2. vatikáni zsinat: Lumen Gentium 12.)
A rendes és rendkívüli adományok megkülönböztetése roppant fontos. A rendes adományokra aktívan kell törekednünk azzal, hogy természetes adottságainkat (pl. beszélőképesség) a Szentlélek rendelkezésére bocsátjuk. A rendkívüli adományok Isten tetszése szerint jelentkeznek, többnyire úgy, hogy a rendesekből nőnek ki.
Ha valaki a hitben kapott belátásait kimondja, a bölcsesség szavá­nak rendes adományát gyakorolja. Ha képességeit meghaladó mélységű természetfölötti belátásokat kezd közölni, a Szentlélek a bölcsesség szavának rendkívüli szintjére emelte az adományt.
Ha a hívő kimondja imádság közben született intuitív megérzéseit, az ismeret szavának rendes karizmáját gyakorolja. Ha emberileg megmagyarázhatatlan konkrétságú ismeretet közöl (pl. Péter Ananiással és Szafirával ApCsel 5,111ben), a Szentlélek az isme­ret szavának rendkívüli szintjére emelte az adományt.
Ha a hívő kérő imát mond és hittel várja annak meghallgatását, a hit rendes karizmáját gyakorolja. (Ez nem egyszerűen a hit erénye, hanem abból fakadó konkrét várakozás.) Ha világos indítást kap, hogy konkrét és rendkívüli beavatkozást várjon Istentől (pl. Pál Elimásszal szemben ApCsel 13,911ben), akkor a Szentlélek a hit rendkívüli adományának szintjére emelte karizmáját.
Ha a hívő egyszerűen imádkozik egy beteg gyógyulásáért, és a be­teg fokozatosan, normális módon meggyógyul, a gyógyítás rendes adományával van dolgunk. Ha a beteg váratlan hirtelenséggel, or­vosilag megmagyarázhatatlan módon meggyógyul, a Szentlélek a gyógyítás rendkívüli adományával avatkozott be.
Ha valaki kezét rátéve imádkozik egy testvéréért, és a másik erőt érez áradni maga felé, amely megingatja a lábán, ez az erőnyilvá­nulás rendes karizmája. (A pszichofizikai ráhatás természetes dolog, ez van átadva a Szentléleknek az imádságban.) Ha viszont valaki egyetlen szót szól, és erre környezetében mindenki földre zuhan egy titokzatos erő befolyása alatt (Jn 18,6), a Szentlélek rendkívüli erőnyilvánulással avatkozott be.
Ha a hívő egyszerűen kimondja sugallatait, amelyeket a Szentlé­lektől származónak vél, a prófétálás rendes adományát gyakorolja. Ha félreismerhetetlen, erővel teljes isteni szózatot kap, az a prófé­tálás rendkívüli karizmája. (A prófétálásnak nem szükségképpen része a jövő ismerete! Egyszerűen Istentől ihletett, érthető nyelven való beszédet jelent. Gyakran nem más, mint dicsőítő ima, mint Lk 1,67ben is.)
Ha valaki imádság közben különös zavart érez lelkében és ezt dé­moni jelenléttel magyarázza, a lelkek megkülönböztetésének rendes ajándékát gyakorolja. Ha látomásban látja a jelenlévő démont, ez a lelkek megkülönböztetésének rendkívüli adománya. (Sok más for­mája is van.)
Ha egy hívő, a Szentléleknek átadva hangképző szerveit, érthetet­len beszéddel imádja Istent, kifejezve ezzel az ő felfoghatatlan misztériumát, a nyelvek rendes adományát gyakorolja. Ha viszont valaki ismert, de általa nem tanult idegen nyelven szólal meg, ez a nyelvek rendkívüli karizmája.
Ha a nyelveken szólás arra ihlet valakit, hogy érthető nyelven imádkozzék vagy prófétáljon, az illető a nyelvmagyarázat rendes karizmájával él. Ha valaki a Szentlélek segítségével lefordít egy általa nem ismert idegen nyelven elhangzó szöveget, akkor a nyelvmagyarázat rendkívüli adománya működik.
Mindezek csak példák. 1Kor 12,810 nem sorolja föl az összes adományt. A karizmák korlátlan változatossága és különféle cso­portosítása lehetséges.
A lelki adományokat mindig alá kell vetni az egyházi vezetők megkülönböztető és rendező szerepének, mert ez az ő karizmájuk. A valódi karizmáknak is lehetséges helytelen használata. Szent Pál ezért ad szabályokat a korintusiaknak az adományok használatára nézve (1Kor 14). Ezek a szabályok az akkori korintusi egyházra vonatkoztak, de a mai püspökök éppígy adhatnak előírásokat a rá­juk bízott közösségeknek. A Szentlélek ilyenkor engedelmességre ihlet, nem a karizmák önkényes használatára.
A karizmák a Szentlélek érzékelhető megnyilvánulásai, amelyeket a hívőknek a hierarchia irányítása alatt az Egyház építésére kell használniuk.
Minden karizma eszköz, amely a hívő közösség növekedését és meg­erősödését szolgálja. Egyes karizmáknak (pl. a gyógyításnak) nagy szerepe van az evangelizációban, mert alkalmasak arra, hogy érdek­lődést és hitet ébresszenek. Más karizmák (pl. a nyelvek adománya) inkább az Istennel való mélyebb személyes egyesülés eszközei. A rendes karizmákra aktívan törekednünk kell, de szabad alázatos bi­zalommal (nem vakmerő elbizakodottsággal, és nem a természetes eszközök mellőzésével) a rendkívüli karizmákat is kérnünk Istentől, aki kellő pillanatban megadja azokat a hívők megerősítésére és a nemhívők meggyőzésére.
Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adomá­nyokat is elnyerni (1Kor 14,1).
Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki ke­zedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében (ApCsel 4,2930).
Újítsd meg a jeleket, és tégy csodákat újból. (Sir 36,5; ezt imádkozza az Egyház Az Imaórák Liturgiájá ban: II. hét, hétfő, reggeli dicséret.)
Elterjedt tévedés, hogy a karizmák csak a lelki élet magas fokán lépnek föl. ApCsel 10,4448ban Kornéliusz és társai még meg sincsenek keresztelve, amikor karizmákat kapnak. ApCsel 19,56ban közvetlenül a bérmálás után kapják az efezusi hívők a nyelvek és a prófétálás adományát. Az adományok elnyerését inkább a vá­rakozással teljes hit és az aktív elfogadás teszi lehetővé, mint a hitben való érettség."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése