Javasasszony mantrái

Ismét kezembe került egy könyv, amiben egy nő a problémáira javasasszonynál keres megoldást. Ma talán mágusnak hívnánk. Természetesen a dolog nem jól sül el és az asszony, sőt a gyermeke is ördögi zaklatás alá kerül. A lidércnyomásról még Amorth atya könyvében volt szó, ami főleg rémálommal, szorongással, esetleg különböző alakok látásával jár együtt. Aki esetleg nem hallott még a mantrákról, annak itt egy kis információ róla. http://hu.wikipedia.org/wiki/Mantra
Vannak vallások, ahol a mantrák jótékony hatásúak, más leírásokban pedig a sötét szellemi erőkkel való kapcsolatfelvételt szolgálják.

 Lássuk a történetet.

"A MANTRÁK HATÁSA EGY ANYÁRA

Egy  másik  asszony  is  felkeresett.  Elmondta,  hogy  hosszú  éveken  át  szeretett  volna  saját
gyermeket,  de  nem  sikerült.  Voltak  többen  is  környezetében,  aki  kételkedtek  abban,  hogy  valaha
megtörténik  ez.  Ekkor  fordult  javasasszonyhoz,  aki  mantrákat  mondott  fölötte  és  megígérte,  hogy hamarosan  gyermeke  lesz.  Amikor  ez  megtörtént,  rögtön  elfogta  a  félelem,  vajon  egészséges  lesz-e  a  gyermek,  egyáltalán  életben  marad-e  vagy  sem.  Újra  elment  a  javasasszonyhoz,  aki  még  több  mantrát  mondott és megígérte, hogy minden rendben lesz. Az asszony keresztény volt és szíve mélyén bűnösnek  érezte  magát.  Éjszakánként  lidérces  álmai  voltak.  Időnként  annyira  félelmetesek,  hogy  fel  kellett  ébresztenie családtagjait, védelmüket kérve. „Valaki rázza az ágyamat. Valaki lökdös! Sok embert látok a  szobámban!”
Várandóssága  kilenc  hónapja  alatt  többször  érzett  huzamosabb  ideig  fájdalmat  szemében  és
fejében, sokat aggódott és a keze is többször remegett. Amikor eljött szülésének ideje, tizennyolc órán át
vajúdott,  családjának  egyik  tagja  végül  papot  hívott,  hogy  imádkozzék  felette.  Miután  a  pap  ördögűző imát  mondott,  megindult  a  szülés  és  minden  normálisan  folyt  le.  Gyermeke  alighogy  világra  jött,  nem  akarta abbahagyni a sírást. Újabb imát mondtak fölötte és lecsillapodott.
A gyermek növekedett, de a sírása megmaradt. Félt attól, ha magára maradt, de attól is, ha egyedül
kellett  elmennie  valahová.  Sokszor  csak  képzelődött,  idegeneket  látott  maga  körül,  akik  szerinte  azért  jöttek, hogy megtámadják. . Amikor az anya gyermekével együtt eljött a lelkigyakorlatra, megkérdeztem, járt-e  javasasszonynál,  amíg  a  gyermekét  várta.  Igent  mondott  és  elmesélte  az  imént  leírt  történetet.  Bűnbánatot  tartott,  ellene  mondott  minden  gonosz  hatalomnak  és  meggyónt.  Abban  az  órában  megszabadult a gyermek minden kóros félelmétől és aggodalmától. "
Forrás: Mary Usha S.N.D. nővér- A gyógyulás forrásai

Egy karizmatikus gyógyítással foglalkozó nővér jött rá mi volt a baj. A megoldást az exorcizmus, a gyónás és ellentmondás a gonosznak volt. Nem lett volna ez az egész, ha nem fordult volna az asszony javasasszonyhoz, aki mantrával próbál meg segíteni. Ebből aztán jött az ördögi zaklatás, ami nem csak lidérces álmokban nyilvánult meg, hanem fizikai behatás is érte a nőt. Látta a démoni erőket is.
A baj persze nem jár egyedül, így a gyermeke is részesült ebből az "áldásból", rá is hatottak az ördögi erők.

Amorth atya ezt írja a lidércnyomásról:

"Ördögi lidércnyomás. Olyan hirtelen támadó, olykor folyamatos lidérces gondolatokról
van  szó,  amelyek  ésszerűen  gyakran  abszurdnak  tűnnek  ugyan,  az  áldozat  mégis  képtelen
megszabadulni  tőlük.  Ezért  a  lidércnyomás  alatt  lévő  ember  állandó  kétségbeesésben,
kiszolgáltatottságban  él,  ki  van  téve  az  öngyilkosság  kísértésének.  A  lidércnyomások  szinte
mindig  befolyásolják  az  álmokat  is.  Lesz,  aki  azt  mondja,  hogy  ez  lelki  betegség,  amivel
pszichiáterhez kell inkább fordulni. Az összes többi jelenségre is létezhetnek ugyan pszichiátriai,
parapszichológiai  vagy  hasonló  magyarázatok,  mégis  vannak  olyan  esetek,  amelyek  sehogyan
sem férnek bele ezeknek a tudományoknak az esettanába, és ahol a baj egészen nyilvánvalóan
ördögi  eredetű,  illetve  kézenfekvő  az  öndögi  jelenlét.  Ezek  olyan  különbségek,  amelyeket
tanulással és gyakorlattal lehet észrevenni. "
Forrás: Gabriele Amorth-Egy ördögűző tapasztalatai

Ebből a tanulság leszűrhető. Bármit is hirdetnek a jósok és mágusok honlapjukon, nem szabad hinni nekik. A bajt pont ők okozzák. Ígérnek rontáslevételt, több helyen exorcizmust is. Lehet, hogy átmenetileg jobb lesz, de a problémát nem oldják meg. Inkább csak növelik. A fenti tünetekre azt mondanák, hogy paranoid schizofren, elkezdenék a gyógykezelni. Pedig ebben az esetben nem erről van szó. Kisejlik az ok-okozati összefüggés. A megoldás csak az ima, Jézus segítsége volt. Te is ezt tedd! Soha nem fordulj vele mágushoz, mert csak nagyobb problémát okoz

Megjegyzések