Az ezotéria és okkultizmus vonzásában

Ebben a bejegyzésben egy kicsit próbálok választ találni arra, hogy ma miért lehet vonzó az ezotéria és az okkultizmus. Miért van az, hogy emberek tömegei fordulnak a New Age és az ezotéria felé. Az világosan látszik, hogy -hazánkban- a rendszerváltás óta kivirágzott ez a fajta irányzat és gondolkodás. Se szeri se száma a boszorkányoknak, jósoknak és mágusoknak. Az internet tele van ilyen emberek magán honlapjaikkal ahol szinte mindenkinek megoldást kínálnak szinte mindenfajta problémára.Nem csak a testi bajokat képesek orvosolni, de a lelkieket is. Átkot vesznek le, szerelmi kötést alkalmaznak, szerencse mágiát használnak, reikiznek és pszi sebészkednek, stb. A lista elég hosszú, nem írnék le mindent.

Úgy gondolom ketté kell és lehet választani az ezotéria felé forduló embereket. Vannak akik csak a szolgáltatásokat veszik igénybe, míg mások szolgáltatást nyújtanak.
Több honlapon is olvastam, hogy valamilyen nagy tragédia vagy probléma jött az életében és keresett rá valamilyen megoldást. Ekkor kezdett bele a mindenféle "alternatív gyógyászatba". Mások beavatás után "különleges képességet" kaptak, amivel tudnak jósolni vagy mágiát alkalmazni.
Egyre többen vannak olyanok, akik ebből szeretnének megélni. Valószínűleg több-kevesebb sikerrel ez megy is. Már ha az árakból indulok ki, akkor nem is rossz. Még adózás után sem. Fizető képes kereslet meg mindig van. Mert az ember kíváncsi természet és soha nem árt egy kis pénz vagy siker mágia. A lottó ötöst nehezebb megszerezni, de néhány ezresért kapunk mágiát bőven. 

Egy valami biztos, amennyiben valaki elindul az ezotéria felé, akkor az olyan mint egy jó kis csúszda. Lefelé könnyű menni, vissza annál kevésbé. A legtöbben csak kicsiben kezdik. Saját részre keresnek megoldást. Ha már bejön a kártya, akkor mehetünk tovább is. Ha már tetszik a reiki, akkor miért ne lennék belőle mester szinten és miért nem próbálnék ki más "alternatív gyógyászati" formát is. És a sornak szinte soha nincs vége. Azon a bizonyos lejtőn meg egyre távolabb kerülünk Istentől (már ha egyáltalán közel voltunk hozzá) és egyre közelebb kerülünk a megkötözöttség felé.

Kíváncsi voltam arra, hogy más hogyan vélekedik az ezotéria miértjéről, ezért megnéztem egy releváns cikket. 

"Hol találkozhatunk az ezotériával a hétköznapi életben?

Az ezoterikus szemlélet ma gyakorlatilag a társadalmi élet minden területén megjelenik. Az ezoterikus gondolkodás alapvető állításai – különféle eljárásokon, fogalmakon, jelképeken, illetve a különböző vallások összemosása révén – gyorsan terjednek. Jelen vannak a gyógyászatban, a nevelésben, az életformák, a párkapcsolatok, a cégvezetés stb. terén. E felfogásba illeszkedik a fengsui, a Bach-virágterápia, a reiki, a csikung, a taicsi, az asztrológia, a homeopátia, az alternatív gyógyászat, a reiki, az ingázás, a kineziológia, a drágakő-terápia, a jóga, a prána gyógyítás stb. "


"Miért terjednek keresztények között is ezoterikus nézetek?

Az ezoterikus világnézetet ritkán tanítják nyíltan. Elsősorban közvetve, különféle hétköznapi tevékenységeken és elgondolásokon keresztül hintik szét, s csak később derül ki, milyen felfogáson alapszik egy-egy eljárás. Akkora az ilyen jellegű kínálat manapság, hogy a társadalomban kialakult egy általános légkör, amely sokakat magával ragad anélkül, hogy tudnák. Az ezoterikus eszmék tehát észrevétlenül terjednek, és ma már sokakra erőteljesen hatnak. Sokan úgy 
 tesznek magukévá ezoterikus nézeteket, hogy nem is sejtik, honnan erednek."
Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/ezoteria-kereszteny-szemmel

Ezt nem másolnám be, mert hosszú. Csak a linket adom meg. 
http://www.magyarkurir.hu/hirek/kovacs-gabor-magia-es-hit 

"Napjainkban figyelembe kell azonban venni új tényezőket is, amelyek azóta jelentkeztek a világban, hogy Tonquédec leírta a fenti sorokat.
Ezeknek a tényezőknek az alapján gondolom és tapasztalom közvetlen úton, hogy az ördög által háborgatott emberek száma hatalmasan megnőtt.
Az első ilyen tényező a nyugati fogyasztói társadalom jelenlegi állapota, ahol az életről alkotott anyagelvű és hedonista felfogásból kifolyólag a legtöbben elvesztették a hitüket. Úgy hiszem, ennek felelőssége – főként Olaszországban - a kommunizmusra és a szocializmusra
hárul, amely ideológiák marxi tanaikkal ezekben az években uralták a kultúra, a nevelés és a művészet világát. Egyes számítások szerint Rómában a vasárnapi misét a lakosoknak mintegy 12 százaléka látogatja. Matematikai igazság: ahol visszaszorul a vallásosság, ott előretör a babona.
Ezért terjed tehát, különösen a fiatalok körében a spiritizmus, a mágia és az okkultizmus gyakorlata. Vegyük meg ehhez hozzá a jóga, a zen, a transzcendens meditációk iránti érdeklődést, amelyek mind a lélekvándorláson, az emberi személyiségnek az istenségbe való beleolvadásán alapszanak, vagyis olyan tanokon, amelyek keresztény szempontból elfogadhatatlanok. Már nem kell Indiába menni ahhoz, hogy valaki egy guru tanítványa lehessen, bárki talál a környezetében is. Gyakorta ezeknek a látszatra ártalmatlan módszereknek a segítségével jutnak el emberek a hallucinación át a teljes skizofreniáig. Gombamódra szaporodnak a különféle szekták is, és néhányuk kifejezetten sátánista jellegű.
A mágiát és a spiritizmust több televíziós csatorna tanítja, az újságárusoknál is hozzá lehet jutni az erről szóló könyvekhez és a mágiához szükséges segédanyagokat postán házhoz küldik.
Több olyan újság és műsor létezik, ahol a szexhez és az erőszakhoz nemegyszer sátáni gonoszság társul. Tömeges termékké vált az a fajta zene, amely a hallgatóságot teljesen zaklatott állapotba hozza. Itt különösképpen a sátáni rockra gondolok. Piero Mantero atya Satana e lo stratagemma
della coda (A sátán farkcsapása, Segno, Udine, 1988) című könyvében elemzi ezt a jelenséget. Amikor meghívtak, hogy középiskolákban beszéljek, pontosan kitapintható volt a számomra, mekkora hatással vannak a fiatalokra a sátánnak ezek az eszközei. Szinte hihetetlen, mennyire elterjedtek a középiskolák szintjén a spiritizmus és mágia különböző praktikái. Ez a baj már szinte mindenütt jelen van, még a legapróbb településen is."


Forrás: Gabriele Amorth-Egy ördögűző tapasztalatai

A mágia, okkultizmus és ezotéria korunk rákfenéje és a gonosz nagy is jó játékszere. Rengeteg embert képes vele becsapni, mert olyan dolgokat kínál, amire vevők az emberek. Ki ne szeretne több tudást vagy hatalmat, sokkal jobb képességeket vagy gyógyító hatalmat. Mindezt tálcán megkapjuk.

Tudni kell rendet vágni és az értékeket követni. Már ha lehet. Már pedig lehet. Jézus és tanítása kétezer éve rendelkezésünkre áll. Mindenkit meghív magához, aki a végtelen szeretet. Sokkal többet kínál, mint a földi boldogság mulandósága. Ne dőlj be az ezotéria és az okkultizmus csáberejének, ne dőlj be a New Age praktikáinak. Válaszd az egyetlen igaz Istent! Válaszd a Szentlélek adományait és kegyelmeit!
Az olcsó és gyors megoldások csak rövid távon boldogítanak, aztán már nem tudsz szabadulni tőlük. Vagy csak nagyon nehezen.

Megjegyzések